Elvégre Gödön voltunk, az egyetlen olyan településen, ahol MIÉP-es a polgármester. "Õ szállítja a szeszt Göd és Horány között, és észrevette, hogy láttuk, amint lefizeti a mexikói révkalauzt? Vagy meghallotta, hogy a Sanyi dédapja néger?" Már megint valami sötét bűnügy közepébe csöppentünk, pedig csak paducot indultunk fogni a nagy melegben.
Borzasztó pillanat volt, amíg mindez átsuhant az agyamon, de a végén kiderült, hogy az ismeretlen a fogadó tulajdonosa, és a maga keresetlen módján azt tudakolta, ízlett-e az ebéd.
Ízlett. Sherrys rákkoktéllal kezdtük, aztán folytattuk túrós csuszával körített kecsegepörkölttel, roston sült kecsegével (kukoricás-kapros fokhagymamártásban!) és hatalmas hátszínekkel. A végén még bedobtunk néhány diós és gyümölcsös-tejszínhabos palacsintát.
A horgászatban alapszabály, hogy éhesen nem lehet jókor bevágni. Gödre eredetileg azért vetődtünk el, mert a Duna partja errefelé igen izgalmas horgászterep; sziget sziget hátán, köztük kavicsos és homokos strandok meg kisvendéglők számolatlanul. Megbeszéltük, hogy gyorsan fogok pár paducot és keszeget, aztán heverészünk egész nap, úszkálunk, és bedobunk valami halételt az egyik révkocsmában.
A gödi strandon első pillantásra láttam, hogy ez az én helyem: két oldalról egy csárda és egy kocsma határolja, a középre leszúrt táblán pedig az olvasható, hogy a víz erősen szennyezett, ezért fürdésre alkalmatlan. Maga a beach kavicsos, a víz nem túl mély, de igen gyorsan folyik, vagyis ideális paducozószakasz.
Ezúttal kivételesen elkerült a horgászszerencse: másfél órai izzadságos próbálkozás után nyilvánvalóvá vált, hogy a környéken pont annyi hal lehet, ahány Kis János-kötet a helyi polgármester polcain. Pedig igazán mindent megtettem: érzékeny úszós felszerelést állítottam össze, rengeteg etetőanyagot szórtam be és percenként friss csontkukacot nyársaltam a horogra.
Mire visszatértem a többiekhez, cinikus tolmács barátom már javában kábított egy jó alakú, pattanásos, 17 éves egyházi gimnazista lányt, akinek Bilbo névre hallgatott a kutyája. "Tolkien?! Hmmm... Igen, azok a kelta mítoszok... Én is jobban szeretem a Babót..." - ennyi elég is volt az ízléstelen és igen sportszerűtlen társalgásból.
Közben zajlott a vidám vízi élet a Dunán. Sokan fürdőztek, és festői látványt nyújtva csónakáztak, sajnos nem fulladt bele egyetlen vízisíző sem. Annál kellemesebb látványt nyújtott a maga nemében egyedülálló "Gyurma" büfé, ami nem más, mint egy nagy stégre kirakott pár asztal és napernyő. A Gyurma - mint megtudtuk - a fiatal tulaj beceneve. A fentebb vázolt könnyű ebéd után fociztunk egyet, heverésztünk, pikkdámáztunk, újból heverésztünk, majd, mielőtt a nap végképp lebukott volna, rövid, de reménytelen kísérletet tettem a márnafogásra.
Göd remek horgászhely, de sok bosszúságtól megkímélhetjük magunkat, ha bot helyett inkább szódabikarbónát vagy vízibiciklit viszünk magunkkal.
Hétfő reggel munkába menet éppen azon gondolkodtam, hogy a cikk végéről hiányzik az igazi csattanó, amikor a következő sorokra ugrott a szemem a volt szocialista napilap címoldalán: "A vizsgálatok alapján a bőripar egyik eljárásából, az úgynevezett húsolásból származik az a krómtartalmú iszap, amelyet a hét végén találtak Göd, Dunakeszi és Csomád határterületén... Mivel a nehézfémtartalmú anyagot homokos talajon tárolják, a daganatos betegséget okozó, nagyobb mennyiségben mérgező króm könnyen bejuthat a környék ivóvízkútjaiba."
Szily László
