Éppen egy harminckilós törpeharcsa kifárasztásáról álmodtam, amikor valaki vasmarokkal bezörgetett nagyszüleim tolnai házának kapuján. Ki sem tudtam kászálódni az ágyból, de már a betört faajtó jellegzetes reccsenése, majd vasalt talpak csattogása hallatszott. Elemlámpa fénye vakított el, kezem hátracsavarták, majd jéghideg hang citálta: letartóztatom pedofília minősített esetének elkövetése miatt. Csapkodni kezdtem magam körül, és fennhangon bizonygattam az ártatlanságomat. Sanyi igencsak meglepődött. A nagyszüleim házában aludtunk, vasárnap reggel volt, és ő a karomat rázogatva éppen fel akart ébreszteni, hogy induljunk horgászni. (A szomszédos reggelizőhelyen aztán a pincér omlettszervírozás közben elmesélte: megkérdezik Stevie Wondert, hogy bírja a vakságot. Mire Stevie Wonder azt felelte, hogy egész jól, de az azért szerencse, hogy nem vagyok fekete.)
A rémálom oka az előző este volt.
Szombat délután megmutattam a barátaimnak Tolna környékén a jobb horgászhelyeket. Odaúton hosszú, panteizmustól csöpögő előadást tartottam nekik arról, hogy milyen misztikus és felemelő érzés először megmártózni a női princípiumot megtestesítő kristálytiszta Nagy-Dunában, de a kiválasztott partszakaszon egyszerre tartottak éves közgyűlést a megye jetski-tulajdonosai és militáns homoszexuálisai, ráadásul áradt a víz, így hamarosan távoztunk. Én még maradtam volna egy kicsit, mert egyrészt rabolt a balin, másrészt nem mindennap látni zöld kötött gyapjúsapkában és barna zokniban napozó száztíz kilós nudistát. Tolnára visszaérve hamar kiderítettük, hogy a főutcán található legmenőbb kiülős helyen 130 az Ouzo, 105 a gin és az étlapon nincs 400 forintnál drágább étel. Ez a felfedezés sajnos elsöpörte az esti törpeharcsázást. Feltérképezendő a fadd- dombori holtág horgászlehetőségeit, tizenegykor mindenesetre átrándultunk Domboriba az ingyenes diszkóbusszal. Ez a tömegközlekedési eszköz nagy élményt jelent mindenkinek, aki még nem utazott a Pólus Centerbe vivő hasonló járművön, bár azon egy négyzetméterre vetítve biztosan nincs ennyi részeg ember. A kvóciens itt ránézésre közelítette a harminchetet.
A híres harcsás holtág megtekintése előtt egy frissítőre beugrottunk a Tity Twitwerre hajazó El Palacio diszkóba. A gin itt is csak 125-be került, ezért hajnali háromkor arra eszméltem, hogy már-már jegyben járok Judittal, aki állítása szerint 16 éves volt. Barátaim, mondhatni, fenntartással kezelték ezt, de a Tomi által mondott 12 egyszerű szemétség volt. Vasárnap délelőtt - a rémálomból való ébredés után - a dombori strandon napfürdőztünk, amit tavaly fekáliafertőzés miatt bezártak, de azóta állítólag elmúlt.
A délutáni csónakos pontyozás előtt hazaugrottunk Tolnára egy kis ejtőzésre. A buja, elvadult kertben meggyet szedtünk, aztán egy-egy pohár nagymama-féle málnaszörppel kiültünk a szaletlibe. A kopott, piros széken ülve elolvastam a vécén talált, Harmadik iker című Ken Follett-regény végét. Az érzelmes mű nagyjelenete a következőképpen hangzik: "- Különben is - tette hozzá Steve -, úgy gondoltam, szüksége van valakire, aki azt mondja, hogy maga nagyszerű teremtés! A lány szemei megteltek könnyel. - Baszódjon meg! - mondta. - Soha nem szoktam sírni, de most kicsalta a könnyet a szememből!"
A szaletli mellett furcsa, disznónak kicsi, tyúknak nagy méretű ól áll. Hétévesen ebben az ólban fejtettem ki a női meztelenségről vallott William Blake-i nézeteimet a szomszéd Editkének, aki ennek ellenére sem vette le a bugyiját.
A múlton és jövőn merengve ennek kapcsán mindenféle dolog eszembe jutott. Leghosszabban azt mérlegeltem, hogy szabad-e tartós kapcsolatba kezdeni egy katolikus egyetemre járó lánnyal, aki az első randevún többször is kimondja azt, hogy melegszenya.
Közben csendesen beesteledett, feléledtek a szúnyogok, mi pedig összepakoltunk és hazajöttünk.
(A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy szombat délelőtt furcsa előérzetem volt, azért eleve nem hoztam magammal horgászfelszerelést.)
Szily László
