Királyi néhány

szerző
Szily László
publikálva
1997/29. (07. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A modern idők legnagyobb közép-európai árvize kis híján elsodorta a Szurmay Sándor Műlegyező Baráti Társaság horgászversenyét, de a szakértők a végén csak kifogtak néhány domolykót a Sajóból. A műlegyezők kasztja amúgy sok tekintetben az őskeresztényekre vagy a keményvonalasabb tálibokra emlékeztet, de végül nem esett bántódásom. Azokat a pillantásokat azért nem kívánom senkinek, amiket akkor láthattam, amikor kiderült, hogy gilisztával merészeltem pisztrángot fogni egy patakból. Mintha bikiniben adtam volna egy betétdalt a Hegedűs a háztetőn-ből Damaszkusz főutcáján.

A modern idők legnagyobb közép-európai árvize kis híján elsodorta a Szurmay Sándor Műlegyező Baráti Társaság horgászversenyét, de a szakértők a végén csak kifogtak néhány domolykót a Sajóból. A műlegyezők kasztja amúgy sok tekintetben az őskeresztényekre vagy a keményvonalasabb tálibokra emlékeztet, de végül nem esett bántódásom. Azokat a pillantásokat azért nem kívánom senkinek, amiket akkor láthattam, amikor kiderült, hogy gilisztával merészeltem pisztrángot fogni egy patakból. Mintha bikiniben adtam volna egy betétdalt a Hegedűs a háztetőn-ből Damaszkusz főutcáján.

Kora délután érkeztünk meg Miskolc mellé, Sajópetribe. Besötétedett, zuhogott az eső, és kiderült, hogy napijegyeink a versenyt szervező Horváth Zolinál vannak, aki "kiment valahova arra". Ez a valahova jó öt kilométeres szakaszt jelenthetett, így hát elkezdtünk cserkészni. Hosszú percek múlva végre emberi alakot vettünk észre a teljesen elhagyatott Sajó-parton. Jobban örültünk, mintha egy liter csontkukacot kaptunk volna ajándékba, és őrült integetéssel rohantunk megmentőnk felé. Ötven méterre járhattunk tőle, amikor kétségbeesett, ugyanakkor igen fagyos hangon ránk kiabált, hogy "nehogy közelebb gyertek". Hát persze hogy műlegyes horgász volt.

Végül mégiscsak megtaláltuk Horváth Zolit. A versenyt másnap rendezték, aznap elvileg "edzenünk" kellett volna, de a Sajó annyira megáradt, hogy inkább átmentünk pisztrángozni a Bükkbe, a Garadnára. Ennek a pataknak a partján megy föl a kisvasút Miskolcról a hegyekbe. A városban előzőleg megtaláltuk az Ételbár nevű helyet, ahol a világ leggusztustalanabb babgulyását árulják. A valószínűleg kisinyovi designerek által tervezett bejáratnál elhelyezett üvegpultban egy darab koszvadt perec feküdt, amelyet a bennfentesek szerint még a diósgyőri vár építőinek sütöttek. A garadnai pisztrángtelepen viszont a világ leghangulatosabb halsütője található. Szűk völgy az erdők között, hosszú, nyitott szaletli a patakparton, benne kecskelábú asztal, az étlapon kétfajta étel: frissen fogott sült és füstölt pisztráng józan áron. A szabadon kószáló kuvasznak érdemes odaadni a halfejet. Bár nem hiszem, hogy bárki merészelné megtagadni tőle.

Horgászjegyet a halsütőben árulnak háromszázért.

Ki szerettem volna próbálni a műlegyezést, de a patak fák és sűrű bokrok között folyik, így néhány légykötészeti remek beszakítása után áttértem az ejtegetésre, ami ősi erdélyi módszer. A zsinór végére kis horgot kell kötni, fölé húsz centivel nagyobb sörétólmot rögzíteni, és kész. A csali lehet rovar, giliszta vagy kis hal. Ki kell dugni a víz fölé a bokrok között és finoman beleejteni, majd hagyni, hogy vigye az áramlás. A pisztrángok vagy a kicsit mélyebb medencékben, vagy a zúgók alatt szoktak állni. Minden kifogott halat visszadobtam, de a műlegyezőket csak legendás disztingváltságuk tartotta vissza a cifrább kifejezések használatától. Szerintük a halfogás egyetlen kultúrlényhez méltó módja a műcsalik használata.

A pisztrángozás befejeztével a néhány kilométerre eső Hernád folyócska melletti tónál táboroztunk le. A Bársonyos patak torkolatánál fenekezővel megfogtam életem első harcsáját, aztán hajnalig hallgattam az Edda együttes slágereit a helyi ultrarészeg leánykórus tóparti előadásában.

A versenyt másnap délelőtt tartották meg a Sajón. Az ország minden részéből érkeztek műlegyezők vagy harmincan. Bevezetésként Horváth Zoli előadta, hogy a helyi horgászegyesület milyen ármányos módon akart keresztbe tenni a Szurmay-kör versenyének, mivel ők maguk is rendeznek ilyet. A derékig érő gumicsizmát viselő versenyzők ezután belábaltak a barnán hömpölygő Sajóba, és megkezdődött a viadal. Ahhoz képest, hogy a víz igazán gusztustalanul nézett ki, egészen sokan fogtak domolykót, bár fejenként legfeljebb egy-kettőt. A nyertes Déri Miklós magyar műlégykötő bajnok lett egy 24 centis példánnyal. Hazafelé az úton mi másról beszélgettünk volna, mint a pisztrángról, a királyi halról és néhány zsákmányul ejtett domolykóról. Erről jutott eszembe egy műlegyezőtől hallott adoma a Népszabadság hőskorából, amit azonmód elő is adtam.

Volt eszerint egy szerkesztőségi titkár, akkoriban élet-halál ura. Dolga a cenzúrázáson kívül nemigen volt, amit azzal leplezett, hogy bizonyos szavakat rendszeresen kihúzott a cikkekből, majd teljesen egyenértékű szinonimát írt be helyettük. Egyszer a holland királyi pár látogatott Budapestre. A Népszabadság néhány sor kíséretében címoldalon számolt be az eseményről, nagy fotóval illusztrálva. A szedők az utolsó pillanatban vették észre, hogy a szerkesztőségi titkár javítása eredményeként a képaláírás a következőképpen jelent volna meg: "A holland királyi néhány Budapesten".

Szily László

szerző
Szily László
publikálva
1997/29. (07. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...