Labdarúgó-vb - Piszkos játék - Spanyolország-Hollandia 1-0

Sport

Van igazság. Ahogy az oberhauseni pszichopolip megjósolta, az utóbbi évek legjobbja, Spanyolország nyerte a világbajnokságot. Írhatnám persze azt is, hogy a futball már régóta nem az igazságról szól. Az igazságról a jégkorong szól, bár ott is néha megbicsaklik, például mikor a csehek a világbajnoki döntőben kettő- egyre kivédekezik az akkor éppen sokat hibázó, de különben fantasztikus oroszokat. Mélyi József

Van igazság. Ahogy az oberhauseni pszichopolip megjósolta, az utóbbi évek legjobbja, Spanyolország nyerte a világbajnokságot. Írhatnám persze azt is, hogy a futball már régóta nem az igazságról szól. Az igazságról a jégkorong szól, bár ott is néha megbicsaklik, például mikor a csehek a világbajnoki döntőben kettő- egyre kivédekezik az akkor éppen sokat hibázó, de különben fantasztikus oroszokat. Ha most a hollandok nyertek volna - és így nem lenne igazság sem -, akkor teljes volna a párhuzam: a sokpasszos, kreatív játékot legyűrheti a daráló taktika és a nyers erő. Két évvel ezelőtt a futballban is felsejlett kicsit az igazság, amikor az orosz válogatott Arsavinnal az élen úgy ütötte ki az Eb-ről a hollandokat, ahogy a nagy szovjet hokicsapat egykor mindig átgyalogolt - mondjuk a svédeken. Azután ott is jöttek a spanyolok, félretolva a jégkorongot mindenkit lefociztak a pályáról, és egy-nullra nyerték a döntőt.

A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság megmutatta, hogy talán soha nem volt nagyobb a szakadék a futball és a jégkorong között, mint ma. A jégkorong jól kitalált, nagy sebességű játék, egyértelműen követhető szabályokkal, a futball javarészt unalmas tologatás, múltba révedő szabályrendszerrel. A hokiban a videobíró mindent lát, a fociban a játékvezető meccseket dönt el a vakságával. A jégen nincs színészkedés (na jó, egy kicsi), reklamálás, bíró körül falkázás, a futballban - ha a vétkes játékost kérdezzük - minden gyilkossági kísérlet a labdára irányult, és minden labda az ellenfélről pattant ki. A jégkorongban osztálykülönbségek vannak, az elsőt és a harminckettediket világok választják el egymástól, a futballban mindenki egy helyen próbálkozik, tovább növelve a bunkerépítés esélyét.

A mai futball tulajdonképpen akkor jó, amikor hasonlítani kezd a jégkorongra. Amikor az erősek játszanak a jól felkészültekkel. Amikor az utolsó percekben, reménytelennek tűnő helyzetben a csapat minden tagja előremegy, mint az olaszok a szlovákok ellen. Amikor Sneijder észreveszi a kínálkozó rést, és egy hosszú passzal ugratja ki Robbent. Amikor a támadásnál a védőket is meg lehet játszani, mint a spanyoloknál, vagy amikor a kontra két passzból elér az ellenfél harmadába, mint a németeknél majdnem mindig.

Az igazság az, hogy a legjobb jégkorongot most tényleg a spanyoloktól láthattuk. Ha csak a csapat középső tengelye lett volna a pályán, talán akkor is legyőztek volna mindenkit, mert ők kezelték legjobban a labdát, ők osztották föl a leghatékonyabban a tereket, és ők passzoltak a leggyorsabban. Casillas volt a legjobb kapus, Puyol és Piqué a legjobb védőpáros, Xavi, Iniesta és Villa pedig a legjobb támadóformáció. A döntőben a hollandoknál is felbukkant a jégkorong, mégpedig - Robbenen és Sneijderen túl - annak is a sötét oldala. A hokiban erre az oldalra - főként az angol nyelvben - külön kifejezéskészlet van, amelyben finom különbséget tesznek a "piszkos" játékosok egyes fajtái között. Így létezik az úgynevezett grinder, a daráló, aki csak védőfeladatokat lát el, és keményen leveszi a pályáról az ellenfél támadóját, illetve a pest - a szótár első két helyén dögvész vagy istencsapása -, aki ugyanezt teszi, csak alattomos szabálytalanságokkal, odadöfésekkel, beszólásokkal. A hollandok a spanyolok ellen sok darálóval és egy (két) dögvésszel álltak fel, nagyjából a nyolcvankettes német csapatra emlékeztetve. Stielike és Förster, a Battistont letaglózó Schumacher most Heitinga, De Jong és mindenekelőtt az istencsapása Van Bommel formájában jelent meg. Mindannyian tettek azért, hogy ne alakuljon ki folyamatos játék, s ezzel életben is tartották csapatuk esélyeit. Tehették ezt azért, mert szerencséjük volt a bíróval, aki sárgákkal és nem egy korai pirossal akarta uralni a meccset. Tehették azért is, mert a spanyol henger egyébként sem akart beindulni (valahogy eddig is alig), feltűnően sok volt az eladott vagy vaktában előrevágott labda, a méltatlankodás és a dekoncentráció. Az egykori narancsszín halvány visszfényei akár még meg is nyerhették volna a mecscset, főleg akkor, ha Robbennek nem közvetlen közelről, hanem a tizenhatos jobb sarkáról nyílt volna lövési lehetősége. Így azonban egyszer a poliplábú Casillas győzött, másszor meg a karját estében is tudatosan áldozata köré fonó Puyol. Győztek a végén, mert Del Bosque ügyesen hozta be a lendületes Fabregast, aki szépen ívelt Iniestához, s ő ilyen helyzetekben általában megtalálja a rést a kapus hóna (máskor a lepkés kesztyű) alatt. Ha úgy vesszük, a hollandoknak így hosszabb távon magával a vereséggel is szerencséjük volt, hiszen ha nyernek, az isten se mossa le róluk, hogy ők Európa új németjei, a kegyetlen és szerencsés mindig továbbjutók, az ellenfelet bedaráló mechanikusok. Így még maradt némi illúziónk, hogy tudnak ők, ha akarnak, és ha Van Bommel nem lenne, az erkölcsi mércéjüket is inkább a csupa szív, őszinte Kuythöz igazítanák.

Az illúziókkal azonban bánjunk csínján. Miközben ünnepeljük az érdemdús aranyérmest vagy a legjobb góllövőt, az aranylábú bajor fiúcskát, vagy a vb aranylabdását, az aranyhajú uruguayi hőst, ne feledjük, hogy játékunk aranyszíne itt-ott mintha nem lenne teljesen makulátlan. Ne feledkezzünk el róla, hogy - bár a labdarúgásban ugyebár szinte híre-hamva sincs a doppingnak - 2006-ban Fuentes doktor listája véletlenül épp a futballcsapatok táplálékkiegészítőinél vált láthatatlanná, és ne feledjük azt sem, hogy a futballban ma pénzért minden megvehető, egy rossz labda éppúgy, mint egy tehetséges afrikai fiúcska.

Csak a pszichopolip nem eladó, hulljon rá az aranyszínű konfetti.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.