Legalább három hónapig se hoki, se kosárlabda

  • narancs.hu
  • 2020. március 16.

Sport

A koronavírus-járvány miatt az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) csapatai és a jégkorongliga (NHL) is hosszú szünettel kalkulál.

Az NBA idényét szerdán függesztették fel azután, hogy pozitív lett a Utah Jazzben játszó francia Rudy Gobert tesztje. Az akkori bejelentés első lépésben 30 napos leállást említett, de bennfentes források alapján a klubok arra készülnek, hogy a legjobb esetben is csak júniusban folytatják a játékot – számolt be az MTI. A hosszabb szünetre utal az NBA vezetőségének vasárnapi közlése is, mely szerint a kosarasok elhagyhatják csapataikat, és nem kell rendelkezésre állniuk.

Az NHL és a jégkorongozók érdekvédelmi szervezete (NHLPA) hétfőn azt közölte a játékosokkal, hogy szintén távozhatnak klubjaiktól és akár Észak-Amerikát is elhagyva hazautazhatnak, de önkéntes karanténba kell vonulniuk. A közlés szerint 45 napon belül nem indul újra a bajnokság, amely múlt csütörtökön függesztette fel működését. Az NHL-ben továbbra sem volt olyan játékos, aki pozitív koronavírus-tesztet produkált volna, azonban a Vancouver Canucks egyik alkalmazottja, aki nem érintkezett játékosokkal elkapta a vírust.

Az Egyesült Államok Országos Járványügyi és Betegségmegelőzési Központja vasárnap azt javasolta, hogy a következő nyolc hétben halasszák el vagy mondják le az 50 főnél több embert érintő rendezvényeket. Ez kihat a szünetelő labdarúgóligára (MLS) és a baseball-bajnokságra (MLB) is.

A profi amerikaifutball-liga (NFL) illetékesei viszont bejelentették, hogy a koronavírus-járvány terjedésének ellenére megtartják az amatőr játékosok börzéjét, a draftot.

Bár a liga jelezte, hogy a Las Vegasban sorra kerülő eseménnyel kapcsolatos minden nyilvános eseményt törölnek. Csak televíziós közvetítés lesz. A draftot április 23-25-én tartják a nevadai kaszinóvárosban.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.