És boldogok voltak az MTK-sok, 29 év után bajnok lett a csapat!
1958-ban az MTK-szurkoló kétéves, mit se tud Sándorról, Hidegkutiról, Siposról, Kovács I-ről, III-ról, Szimcsák I-ről és II-ről.
1986 augusztusában csapata az utolsó előtti, kieső helyen állt. A Haladás Vasutas SE (magyarul: Szombathely) elleni hazai vereség (1-2) után menesztették az edzőt, és jött Verebes.
A Mágus.
Előtte már (1981–86) aratta sikereit, Győrben. Bement az öltözőbe, a Rábánál nem ismerek jobb csapatot jelenleg. A játékosok röhögtek, és bajnokok lettek, kétszer.
1987-ben, az utolsó fordulóban az MTK otthon null-nullt játszott az Újpesti Dózsa ellen, a lefújás után az MTK-szurkoló is berohant a pályára, bajnoki címet ünnepelni. Ereklye (gatya, mez, zokni) már nem jutott neki, egy partzászló hevert a tavaszi fűben – és, átkozza magát azóta is, nem vette föl, nem hozta el.
Lenne most félárbócon.
Az MTK-szurkoló persze ronggyá olvasta a Verebes, a mágus című könyvet, és százszor meghallgatta az indulót: Meglátja, Mester, menni fog!, a Mester előadásában, a csapat kíséretével, nincsen itt varázslat, győzni kell vasárnap! Akkoriban 11-kor, ebéd előtt, vasárnapi matiné volt a meccs.
És varázslat. Mi más? Más nem lehetett. Taktika, pedagógia és pszichológia, jellemezte őt a gyászhír óráiban egykori jobbszélsője. Te vagy Európa legjobb középhátvédje, mondta centerhalfunknak, és elhitte, a bekk is. Pedig nem volt egy Beckenbauer. Ráolvasás, kézrátétel, fülbe súgás, duruzslás – kuruzslás? Mondták irigyei. Uraim, kimennek, és lőnek négy gólt, mondta a magyar–lengyel (1987. május 17.) szünetében, félidő 1-1, a vége 5-3. (Détári legendás szabadrúgásgólja, balról, az alapvonal közeléből – kétszer csavarta be, másodszor a bíró is megadta. Kaptam egy kazettát, amin egy két méter fölötti kapus volt, aki mindenre kijött. Ezért mondtam már a meccs előtt a Détárinak, amit csak lehet, lőjön rá oldalról is. Ez volt a taktikai utasítás, a többi pedagógia és pszichológia.) Jó, jó, nem jó – a nemzetközi porondon klubcsapataival és szövetségi kapitányként sem tudott varázsolni, Győr és az MTK után az NB I-ben sem – pályafutását a blaszegyben fejezte be.
Nincs rám szükség, mondta keserűen, évekig. Mágusra, Mester?! Mesteremberek vannak, akik értik a dolgukat.
Magyarország legnagyobb edzőjét veszítettük el, mondta halálhírekor egykori középpályása. A szakma türtőzteti magát, nem szisszen föl. Volt egyszer egy Guttmann Béla, Bukovi Márton, Sebes Gusztáv, Baróti Lajos, van egy Dárdai Pál.
És volt egy Verebes József.
Helenio Herrera, a másik, a catenaccio, a védekezés mágusa mellett a támadás! nagymestere.
Csak egyetlenegy góllal kell, hogy többet rúgjatok!, énekelte, mondta, jól kell eltalálni, a léc alá kell vágni!, a csapat már indult, még utánuk szólt, én bízom bennetek, és többet nem is mondhatok, és kiküldte az övéit a pályára.
Akik meghálálták (próbálták meghálálni) a bizalmat.
Nem kellett neki mágnestábla, ő volt a mágnes, vonzott és taszított. (Mint egy jó bekk, épp annyit taszított a csatáron, hogy.)
Az MTK-szurkoló nem találkozott vele, nem szidta, nem éljenezte a kispad mögött; a kispaddal szemben, a B lelátón ült, a BKV-pályához közel. Akkor volt hozzá legközelebb, amikor…
1990. május 26-án, az utolsó fordulóban Vácott játszott az MTK (6000 néző, vezette Molnár L.[ászló]), egy pont kellett a bajnoki címhez. Ez meg is volt, 1-1 (góllövő: Répási, ill. Jován) a 70. percig. Akkor Fekete A.(lfréd) megszerezte a Váci Izzó győztes gólját, s mindeközben az Újpesti Dózsa kettő-nullra verte a Honvédot, és jobb gólkülönbséggel (egy góllal) bajnok lett. Ha csak egy-nullra győz, több lőtt góllal az MTK a bajnok. Az MTK-szurkoló ezt tudta, kezében a zsebrádió, körkapcsolás. Öt perccel a vége előtt Verebes felállt a kispadról, elment az öltözőig, és onnan nézte a meccset. Nézte, mint az MTK-szurkoló. Nem gesztikulált, nem kiabált, nem rohangált a kijelölt zónában, hol volt az még akkor. Nézte a meccset, egyedül. Az MTK-szurkoló még izgult, reménykedett, nézte a meccset és hallgatta a zsebrádiót.
Ő már tudta. Balogh „Torony” Gábort még becserélte és előreküldte, centerbe, de most ő, a Cserekirály sem segíthetett. És az MTK-szurkoló már nem a meccset nézte, hanem a magára maradt Mágust. A bíró lefújta, bement az öltözőbe. A varázsló eltöri pálcáját. Az a néhány perces, néma, amíg a csapat is megérkezik, ki-ki egyedül, csendben. Csak a középhátvéd (akinek pedig megmondta, te vagy a legjobb) dühöngött és csapkodott, szidta a fiatalokat. Az MTK-szurkoló pedig kihajította a vonatból a pezsgőt. (Becsempészte, a meccsre, még lehetett. Most már ásványvizes flakont se. Egyáltalán, szurkoló se menjen meccsre.)
Várom a szövettani eredményt, nyilatkozta januárban. Az eredményt tudjuk, nem ő győzött. A szív gyorsan, a tüdő lassan öl.
Még megérte, hogy a magyar válogatott 44 év után kijutott az Eb-re. Már nem látja a csoportmeccseket, ahol… ahonnan?
Megérte, hogy a Győr az NB III-ban játszik, pedig ki se esett. Már nem látja, hogy visszakerül.
Nem látta, hogy az MTK 348 néző előtt legyőzte a Haladást – Dunaújvárosban.
Nem látta, amit most az MTK-szurkoló – a Leicester egy-nullra verte a Newcastle-t, és bajnok lehet a Premier Ligában, a nagycsapatok előtt! Ez akkora csoda, lenne, mint a Győr és az MTK bajnoki címei.
Meglátja, Mester, menni fog, mondogatták gúnyosan az ellendrukkerek, amikor nem jöttek az eredmények csapatainál, a válogatottnál.
És a Mester ment.
Utoljára a Nagytétény-Erőmű SE pályáján látták.
A pálya sincs már.
A Mester is elment.
Mágusok sincsenek immár.
