Vasárnapról hétfőre virradóra rendezték meg Houstonban az NFL, az amerikaifutball- bajnokság döntőjét, a Super Bowlt. Idén először egy magyar televízió, a Sport1 is közvetítette a döntőt, így itthon a szokottnál nagyobb figyelem kísérte az Egyesült Államok legnagyobb sporteseményét. Ennek következtében több szabálymagyarázat és történeti visszatekintés jelent meg a XXXVIII. nagydöntővel kapcsolatban, mint az elmúlt években összesen, pedig sem az NFL, sem a Super Bowl nem nélkülözte korábban a magyar kapcsolatokat.
A döntő legjobb játékosának járó MVP-díjat a III. Bowlon, 1969-ben a magyar származású quarterback legenda, Joe Namath kapta meg, aki első ízben vezette győzelemre a lesajnált New York Jets együttesét az összecsapásokon. Bár touchdown passzt az emlékezetes döntőn nem ért el (annak ellenére sem, hogy érthető hazafias elfogultságtól vezérelve a Sport1 népes szakkommentárcsapata valamiféle drámai, az utolsó másodpercekben elért ilyen átadásra tévesen, de határozottan emlékezett), a 17 sikeres passzával megtett 206 yardnak köszönhetően mezőnygólokkal legyűrték a jóval esélyesebb Baltimore-t.
A "running backek" (labdavivők) közül Larry Csonka egy elveszített döntő után később kétszer is diadalra vitte a Miami Dolphins gárdáját úgy, hogy a második alkalommal két touchdownjával ő is MVP lett. A 100 kg-on felüli, mariachi külsejű játékos magyar származását sokan vitatják. Mi ellenkező életrajzi adatok hiányában nem tesszük, számunkra Larry mindig magyar marad!
Azóta nem nagyon fedezhettük fel honfitársunkat a liga nagyjai között - nem elfeledkezve persze a 70-es években kiadott Száguldás a földön című riportkönyvben megénekelt Gogolákokról -, de a Super Bowl népszerűsége magyar származású játékosok nélkül is töretlenül ível felfelé, a mérkőzés évről évre megdönti a televíziós nézettségi rekordokat, ma már több mint 800 millióan követik élőben.
Joe Namath a mostani mérkőzésen a kiegészítő program részeként, ún. coin tosserként (pénzfeldobóként) sem okozott csalódást, pedig előtte a szintén magyar származású s az amerikaifutball egyik atyjának tekintett George Halas, illetve az előző évben O. J. Simpson, magasra tette a lécet. Joe az idei döntő előtt is felhívta magára a figyelmet, amikor bejelentette, hogy engedve az amerikai közvélemény nyomásának, elvonókúrának veti alá magát. Ennek mi is örülünk.
A Super Bowl egyébként nemcsak sportesemény, hanem hatalmas show is. A mérkőzést övező
népszórakoztatás
legalább olyan fontos, mint maga a mérkőzés. Már most elkezdődnek a találgatások arról, hogy a következő évi döntőn ki énekli az amerikai himnuszt, ki lesz a fellépő az előprogramban és a félidőben. A fejlődés itt is szembetűnő. Az első, 1967-es összecsapáson még az Arizonai Egyetem muzsikusai a Michigan Bands hathatós támogatásával a közönség szórakoztatásának teljes gondját a vállukra vették a himnusz eléneklésétől a mérkőzés előtti és alatti szórakoztatásig, két éve viszont már Paul McCartney, Maria Carey és a U2 gondoskodott a jó hangulatról. Az idén a himnuszt Beyoncé előadásában láthattuk, és megállapíthattuk, hogy az a capella himnuszéneklés Amerikában tagadhatatlanul jelentősebb hagyományokkal bír, mint nálunk.
A döntőbe a hagyományoknak megfelelően egy favorit és egy sötét ló jutott be. A két éve győztes New England Patriots defenzív, nem túl látványos játéka és a semmiből feltört Carolina Panthers szintén védekezőstílusa unalmas, pontszegény döntőt ígért. Szerencsére nem így történt.
Az előcsatározásokat már mi is követni tudtuk egy-két kocsma amerikaifutball-barátságának köszönhetően. A magyar rajongónak az európai idő szerinti vasárnap éjfél körüli kezdés sanyarú hétfő reggeleket ígért, mégis minden alkalommal népes szurkersereg követte az eseményeket. Szinte minden csapatnak van fanatikus hazai rajongója - egy Green Bay Packers-drukker még a sisakját is magával hozta, de hiába, a liga egyetlen önkormányzati tulajdonú csapata így sem jutott az elődöntőbe, ahol a Patriots Tom Brady szorgos irányító munkájával a jóval látványosabban játszó Indianapolis Colts csapatát győzte le.
A döntő
a várakozásoknak megfelelően kilátástalan játékkal indult - 27 percig nem értek el pontot a csapatok. A Carolina többet haladt hátrafelé, mint előre, a Pats pedig Adam Vinatieri látványos mezőnygólkísérlet-bakijaival tűnt ki.
Eleinte a két irányító sem remekelt - az első félidő végén aztán felgyorsultak az események. Brady két touchdown passzal jelezte: két év után ismét a döntő legjobbja szeretne lenni. Közben a Carolina is eljutott az ellenfél térfelére, rögtön kétszer is, így a félidő 14-10-zel zárult. A ponttalan harmadik negyedben, hajnal felé már ismét azt kezdtük találgatni, hogy miért beteg az amerikai futball. Az utolsó negyed azonban kárpótolt a virrasztásért, több esemény történt ez alatt a negyedóra alatt, mint előtte az egész meccsen (a negyedben elért 37 pont Super Bowl-rekord), a tengerentúli média hétfő reggel már minden idők legjobb döntőjéről hadovált.
Antowain Smith futással elért gólja után eldőlni látszott a mérkőzés, de Delhomme megrázta magát, Foster fantasztikus szólója után egy káprázatos 85 yardos gólpassz Muhsin Muhhamadnak, és újra döntetlen az állás. Egy újabb gólváltás, a Carolina rúgójának, Kasaynak (talán Kassay?) csálé kirúgása és Tom Brady néhány nagyszerű átadása után az utolsó másodpercekben ismét Adam Vinatieri lábában volt a győzelem. Most sem hibázott, így megismétlődött a két évvel ezelőtti New England- győzelem. Az MVP ismét Brady lett, s a döntőbe először bejutó Pantherst talán az sem vigasztalta, hogy ők voltak az első vesztes csapat, amelyet Magyarországon élőben láthattunk.
Ajtony Csaba
Fecser Péter
