Nekrológ

Maradona emlékműve

Diego Maradona (1960–2020)

Sport

Ahogy mindenről készül statisztika, bizonyára nemsokára kimutatják majd azt is, hogy a 21. századra átalakult virtuális és valós médiavilágokban összességében még soha senkiről nem jelent meg annyi megemlékezés, mint a néhány napja elhunyt Diego Maradonáról.

S nem kétséges, hogy most, Maradona halála után emlékművek keletkeznek majd a világ több pontján, akár még Magyarországon is. A kollektív emlékezet és az emlékműállítás 21. századi történetébe mindez súrlódásmentesen illeszkedik: a korábbi hősök helyét a szórakoztatóipar nagyságai, a közelmúlt futballistái és filmsztárjai veszik át, származási helyüktől, országuktól akár távoli vidékeken is. Maradona mint egyszerre lokális és globális hősalak, akinek közelmúltbeli tetteit gondosan őrzik a mozgóképek ezrei, már halála előtt is kapott szobrokat: Argentínában több helyen áll emlékműve, Nápoly utcáin is felbukkant, majd el is tűnt egy őt ábrázoló kisebb méretű alkotás, az indiai Kolkatában, Nyugat-Bengál fővárosában pedig három évvel ezelőtt ő maga avatta fel nagyméretű monumentumát, amelyen kezében a világbajnoki trófeát tartja.

A ma élő sportolók között ugyan többen is vannak, akik a jelenkor globális emlékezeti rendszerében hasonlóan kiemelt helyet foglalnak el, Maradona emlékezete mégis több szempontból különleges. Egyrészt talán ő az első, akiről karrierje kezdete óta folyamatosan beszámolók és filmek születtek. Gyerekkorában már felvételek készültek bravúros dekázásáról és fejelgetéséről, s a megörökített mozdulatok nem sokban különböznek azoktól, amelyeket húsz évvel később Nápolyban vettek fel egy-egy bemelegítése során. És persze azok a képsorok, amelyek a nagyvilág számára először érzékeltették megállíthatatlanságát: egy dokumentumfilm az 1979-ben Japánban rendezett ifjúsági világbajnokságról; Maradona mindenkit kicselez, Maradonát felrúgni sem lehet, Argentína győz, a torna legjobb játékosa: Maradona. A szupersztárok között ő az első, akiről már csaknem minden fontos kép rendelkezésre áll. A régi nagy dél-amerikai csillagok, Andrade vagy Sivori emlékezete ma már csak annyira idézhető fel, mint a 19. századi színésznagyságoké. Pelé brazíliai játékáról Európában csak leírásokból vagy fotókból értesülhettek a rajongók, s hiába próbáljuk meg Puskás összes fennmaradt gólját 3D-animációkba önteni, játékának összképe aligha rajzolható újra. Maradona életének csúcs- és mélypontjai viszont szinte kivétel nélkül megtalálhatók a YouTube-on.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.