Interjú

„Megjelentek a politikai szereplők”

Szegedi Péter szociológus, sporttörténész a régi magyar foci gazdasági hátteréről

Sport

A magyar futball hőskorában sokszor olyan sikeres nagyvállalkozók álltak a klubok mögött, akiknek passzió volt a jó foci finanszírozása. Már ameddig hagyták nekik.

Magyar Narancs: Magyarországon először 1926/27-ben rendeztek profi labdarúgó-bajnokságot, addig évtizedeken át hivatalosan amatőr szinten űzték a focit. Mi állt ennek a fordulatnak a hátterében?

Szegedi Péter: A profizmus bevezetése gyakorlatilag egy jogi aktus volt, az idevezető folyamat azonban jóformán a labdarúgás megjelenésétől elkezdődött. Nehezen lehetett betartani a klasszikus amatőrizmus szabályait, amelyek szerint egy sportoló semmiféle juttatást nem kaphat az egyesületétől, sőt, az eredeti angol amatőr szabályok szerint mindenféle költségét, beleértve a felszerelését is neki magának kell állnia. E szabályok áthágása azzal kezdődik, amikor a klubvezetők kisebb-nagyobb ajándékokat adnak a játékosoknak, aztán elkezdenek vacsorát fizetni nekik, villamosjegyet, fürdőjegyet adni, később már térítést is a kieső munkabér után. Mindez a visszaélések melegágya lett, pláne, amikor gazdaságilag nehéz helyzetbe került az ország és vele a budapesti labdarúgás. El lehetett „szipkázni” egy játékost egy neki felajánlott kedvező állásért cserébe, az amatőr világban ugyanis nincsenek átigazolási pénzek. Intő jel volt, hogy a húszas években megjelent a bundázás: az 1924/25-ös másodosztályú bajnokság eredményét például gyökeresen átírta az akkori, több klubot érintő bundabotrány. Hatalmas lökést adott a professzionális bajnokság bevezetésének, hogy elkezdték külföldre csábítani a jobb focistákat. Jellemző, hogy a Makkabi Brünn/Makabi Brno egymaga több mint 40 budapesti labdarúgót igazolt néhány év alatt, az 1925/1926-os olasz első osztályú bajnokságban pedig már 34 magyar játszott. Ráadásul több külföldi országban, így 1924-ben Ausztriában, 1925-ben Csehszlovákiában bevezették a profizmust, a bécsi profik pedig igen aktívak voltak a magyar „játékospiacon”. Ezek a tényezők elkerülhetetlenné tették, hogy itt is bevezessék hivatalosan a profizmust, amely bár gyakorlatilag addig is létezett, de nem volt törvényes, s a korrupt rendszert átláthatóvá kellett tenni. Innentől fizetést is kaphattak a játékosok hivatalosan, és fizethettek a klubok az átigazolásokért.

MN: A bajnokságot addig uraló nagy klubok, az FTC, az MTK mennyire álltak a kezdeményezés mögé?

SZP: Nagy bevételei azoknak a kluboknak voltak, amelyek saját pályával is rendelkeztek. Három ilyen egyesület volt: az MTK, a Fradi és az Újpest. Ezek egyértelműen a profizmus támogatói voltak. Korábban az állam még nem támogatta a profizmusra való átállást, ám ekkorra ez is megváltozott. Hiába állt az amatőrizmus pártján a magyar állam, következett az 1924-es párizsi olimpián egy nagyon csúfos lebőgés: a hivatalosan amatőrökből álló válogatott a torna esélyeseként utazott ki, de a második körben kiestek. Utólag derült ki, hogy a játékosok már az öltözőben is a pénzről beszélgettek, és emiatt teljesen máshol járt az eszük.

 
Fotó: Sióréti Gábor

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk