Milák Kristóf elképesztő teljesítménnyel lett második 100 méter pillangón

  • narancs.hu
  • 2017. július 29.

Sport

Óriásit úszott ez a 17 éves fiatal!

50.62-vel másodikként ért célba Milák Kristóf a 100 méter pillangóúszás döntőjében. A 17 éves Milák már a döntőbe is junior világcsúccsal jutott, és most noha csak hatodikként fordult 50 méteren, a végén hatalmasat hajrázott. Az aranyérmes az amerikai Caeleb Remel Dressel, a harmadik pedig a szingapúri Joseph Schooling. A másik magyar versenyző, Cseh László ötödikként érkezett a célba.

Milák Kristóf

Milák Kristóf

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.