Ezüstérmes a magyar vízilabda-válogatott

  • narancs.hu
  • 2017. július 29.

Sport

8:6-ra nyertek a horvátok.

8:6-ra legyőzték a horvátok a magyar férfi vízilabda-válogatottat, így a budapesti vb szombat esti döntőjén az ezüstérmet szereztük meg.

A döntő során az első támadásunkból nem lett helyzet, először a horvátok szerezték meg a meccs során a vezetést. Az első negyedben egyértelműen a horvátok domináltak, majd a második negyedre előretört a magyar csapat, de így is nehéz helyzetben voltunk. Mutatja ezt, hogy a harmadik negyedre a horvátok 6:4-re vezettek, majd az utolsó négy percnek 7:5-tel mentünk neki, ahonnan már nem sikerült egyenlíteni, a horvátok 8:6-tal szerezték meg a világbajnoki címet.

false

 

Fotó: MTI/Czagány Balázs

A magyar férfiválogatott egyébként legutóbb 2013-ban volt világbajnok (előtte 2003-ban és 1973-ban).

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”