Magyar Narancs: Úgy hírlik, amikor 1981-ben megjelent a jogelőd Kartográfiai Vállalat új turistatérkép-sorozatának első kiadása, ön 16 évesen, a saját tapasztalatai alapján komplett hibajegyzéket készített, amivel a sorozat lektorává vált.
Berki Zoltán: Az 1980–81-ben indult új sorozatot a későbbi kollégák az akkor rendelkezésre álló ilyen-olyan nyersanyagokból szerkesztették meg, mert a turistatematikára semmilyen hivatalos forrás nem állt rendelkezésre. Utólag visszanézve maga a turistatérkép volt a turistautak nyilvántartása, az ezekről való ismeretek majdhogynem szájhagyomány útján öröklődtek, rengeteg forrásból kellett beszerezni mindazt, ami rákerült a térképekre. Én akkor 16 éves gimnazista voltam, megvettem az új Pilis-térképet, nagy érdeklődéssel forgattam, láttam, hogy ígéretes kezdeményezés, de észrevettem a hibákat is. Ezeket összegyűjtöttem, és személyesen bevittem a legendás Bosnyák téri székházba. A portáról felvittek Sziládi József felelős szerkesztőhöz – akkor így hívták a termékmenedzsert. Ő úgy ellenőriztette a megjegyzéseimet, hogy megbízott egy topográfust, akinek volt némi turistavénája – későbbi kollégámat, Mészáros Miklóst –, hogy helyszíneljen a terepen, ugyanis ekkor vált világossá, hogy íróasztalnál, a rendelkezésre álló alapanyagokból nem lehet hitelesen összerakni egy turistatérképet. Csakhogy egy-egy hegységben van 6-800 kilométer turistaút, ezeket nem lehetett személyesen végigjárni. Így lassan kezdtek kiépülni a kapcsolatok, jöttek más segítők, és végül készült egy jelentés, miszerint „a gimnazista vázlatai közül az ellenőrizettek helyesek”. Onnan kezdve a többi állításomat is elhitték, s így kezdődött a pályafutásom is a cégnél.
| ||
MN: Mennyire korlátozta az állambiztonsági paranoia a térképkészítést a késői Kádár-korban?
BZ: Az új turistatérképek ábrázolási kivágata szigorú, „felső szintű” ellenőrzéseken ment keresztül, voltak különféle előírások, például a távvezetékek, iparvágányok ábrázolási tilalmáról vagy a szomszédos turistatérképek különböző méretarányú szerkesztéséről, hogy ne lehessen őket összeilleszteni – így lett például a Bakony esetében a keleti rész 1:60 000, a nyugati rész 1:80 000 méretarányú. Még házon belül is külön ki kellett járni, hogy a turistatérkép-szerkesztők megkapják a hozzáférést az úgynevezett titkos minősítésű szelvényekhez.
MN: Gondolom, manapság sem ússzák meg helyszínelés nélkül.
BZ: A változások követéséhez, ahhoz, hogy naprakészek legyünk, továbbra is szükség van kapcsolatokra, helyszínelésekre – épp ma megyek a börzsönyi turistajelzés-festők találkozójára. Sajnos ha valaki bemegy a boltba, vesz egy doboz festéket és önkényesen átfesti a jelzéseket, akkor a túrázó azt fogja mondani, hogy nem jó a térkép, mert nincs rajta ez vagy az a jelzés, vagy éppen más a színe, formája, sőt a legrosszabb esetben másfelé vezet.
MN: Ön a nyolcvanas évek elején indult új sorozat idején került a kiadóhoz. Korábban nem adtak ki ilyen részletességű turistatérképeket?
BZ: Nagyon igényes térképek készültek még a háború előtt, a harmincas években is, utána néhány évtized szünet következett. A Kartográfiai Vállalat 1954-ben alakult, 1956-ban már jelentek meg turistatérképek. Ezek a mai kor igényeitől igen távol álltak, habár megfeleltek a minimális elvárásoknak és a politika diktálta szabályoknak. Kétségtelen, hogy az új sorozat nagy változást hozott, a következő nagy váltást pedig a technológiai fejlődés hozta a kilencvenes évek közepétől, ami lehetővé tette a térképek digitális újraszerkesztését.
MN: Nincs egy olyan központi adatbázis, amely folyamatosan követi a turistaút-hálózat változásait?
Horváth János: A Magyar Természetjáró Szövetségnél az elmúlt években kezdtek kialakítani egy központi adatbázist, itt tartják majd nyilván az összes általuk jóváhagyott, felfestett turistautat. Ha valaki partizánstílusban, önkényesen felfest jeleket, azok ebbe nem kerülnek be, sőt utóbb le is kell őket szürkével kenni. Annyi együttműködés már korábban kialakult, hogy az adott terület kezelőjével – például a nemzeti parkokkal, erdészetekkel – kell jóváhagyatni a turistautakat.
MN: Ha az ember kinyit egy turistatérképet, azt látja, hogy az utakat színkóddal, illetve speciális jelölésekkel látják el. Mi ezeknek a pontos értelme? Ki dönti el, hogy milyen logika szerint történjen a felfestés?
BZ: Ezt a jelzésrendszert 1929-ben a Magyar Turista Szövetség hagyta jóvá, ami Európában is egyedülállóan logikus. A szlovákiai, részben örökölt jelzésrendszer szintén nagyon alapos, de ők csupán sávjelzéseket alkalmaznak, míg nálunk ennél szofisztikáltabb a rendszer: a sávjelzések a fő jelölések, de közöttük is van egyfajta fontossági sorrend. A kék a legrangosabb, majd a piros, a sárga, a zöld következik. A szimbólumok között a kereszt az összekötő út jelzése, a négyzet menedékhelyre, településre tart, a kör forráshoz, az L alak romhoz, a háromszög hegycsúcshoz, kilátóhoz, az ómega jel pedig barlanghoz vezet. A színük azzal a főjelzéssel egyezik meg, amelyből leágaztak. A főjelzések is útba ejthetik ezeket a látnivalókat, de a mellékjelzések célirányosan vezetnek hozzájuk. Ha valahol gyarapszik a turistaút-hálózat, akkor csak követni kell ezt a logikát a szín és a szimbólum kiválasztásában. Ezért jó, ha egy kézben van a jelzéshálózat kialakítása, mert így a logikája is egységes lesz, ugyanúgy, mint a KRESZ a közúti közlekedésben. Főleg a laikus kirándulók számára fontos, hogy ugyanaz a jelölés ugyanazt jelentse az ország különböző tájain.
| ||
MN: Időről időre némely turistaút szimbolikája megváltozik, új jelzések tűnnek fel. Emiatt is cserélni kell a turistatérképet?
HJ: Muszáj, mert ritka az akkora helyismeretű kiránduló, hogy eligazodjon olyan szituációban is, amikor a térkép által jelzett útvonal eltér a valóságtól. Azért is fontos újra kiadni a turistatérképeket, mert az útvonalak is módosulni szoktak. Még az Országos Kéktúra esetében is, ahol az utóbbi években felmérték a nyomvonalat, és mintegy hetven hosszabb-rövidebb szakaszon volt módosítás. Küldetésünknek tekintjük, hogy ezeket a térképeinkre, útikalauzainkra is átvezessük.
BZ: Az útikalauzoknál ilyenkor a leírást is meg kell változtatni, újra kellett fotózni, az elmúlt két évben ez bőven adott feladatot. Naprakésznek is kell lennünk, az ma már végképp nem működik, hogy jelentős késéssel vezessük át a változásokat. Hogy egy példát mondjak: az Országos Kéktúra útvonala Katalinpuszta mellett egy szakaszon a 2-es út egyik hajtűkanyarában vezetett, ahol a kamionok és a szalagkorlát között kellett a túrázóknak elsétálni. Nos, innen átkerült az útvonal a Naszály alatt húzódó szép erdei útra, ezért nekünk is aktualizálni kellett a területet érintő térképeket és kalauzokat, el kellett végezni az ezzel járó tördelési, szerkesztési feladatokat, ügyelve arra is, hogy megmaradjon a kiadvány egységes felépítése, szerkezete.
MN: A digitális korszakban egyre több az elvárás a turistatérképekkel szemben. Az egyik ilyen az interaktivitás, amire ön is utalt. Ha végigmegyünk egy útvonalon, szeretnénk tudni azt is, hogy milyen látnivalók vannak, és pontosan hol találhatók.
HJ: Papíralapon ez megoldott, mert a látnivalókat is jelöljük a térképen, és minden kiadásnál áttekintjük ezeket. Teljesen interaktív akkor tudna lenni, ha okostelefonba vagy számítógépbe töltenénk. Ez technikailag megoldható lenne, de egyelőre nem tervezzük, hogy digitális formában is kiadjuk a térképeinket, ez a kiadó középtávú elképzelései között szerepel.
BZ: Nagyon sok látnivaló pont azért válik megmutatható látványossággá, mert a térképen jelöljük, s ez alapján már megkereshető. Ha valaki az erdőben jár és lát egy fél méter magas töltést, nem is foglalkozik vele. De ha én odaírom, hogy ez a Podmaniczkyak útja (egy bronzkori földsáncrendszer a Bakonyban), és megírom a legendáját, hogy ott lovagolt Podmaniczky egyik várából a másikba a fordítva megpatkolt lován, hogy ne tudják követni, mindjárt érdekessé is válik a dolog – pontosan ebben áll a turistakalauz-írás szépsége. A számok is azt bizonyítják, hogy az efféle kalauzok, térképek iránt töretlen az érdeklődés, míg például az autótérképeknél a GPS miatt látványos a visszaesés.
MN: Ennek ellenére sokan lehetnek, akik feltétel nélkül megbíznak a telefonon található térképekben és helymeghatározó eszközökben. Nem jól teszik?
BZ: Hadd idézzem fel a Pilisi Parkerdő Zrt. minapi közleményét, mely szerint a hagyományos turistatérképek nélküli túrázások miatt mostanában megszaporodtak az eltévedések: sokan azt hiszik, hogy ma már minden segédeszköz nélkül, pusztán telefonnal a kézben, árkon-bokron keresztül elindulhatnak túrázni. De mi van, ha a térerő elfogy, vagy lemerül a készülék? Korábban elképzelhetetlen volt, hogy valaki legalább egy olcsó turistatérkép nélkül nekivágjon a rengetegnek. A leggyakoribb az az eset, amikor a felkészületlen túrázóra rásötétedik. Jellemző, hogy a Magas-Tátrában arra is figyelmeztetik a túrázókat, mikor kezd alkonyodni.
MN: Mekkora részét fedi le az országnak a turistaúthálózat s vele együtt a turistatérképsorozat? A forgalomban lévő térképek alapján inkább a Dunántúl, annak is hegyesebb-dombosabb vidékei, meg az északi hegyvidék tűnik erősnek e téren, az Alföld jóval kevésbé…
HJ: Hegyvidékekről, dombvidékekről állnak rendelkezésre turistatérképek, a lényeg, hogy azokról a helyekről, amelyek nem kimondottan gyalogos-turistaterületek, turistatérkép sincsen. Mostanában elkezdtünk egy új sorozatot, ami 1:100 000 méretarányú, de az a kerékpárosoknak készült.
BZ: Petőfinél talán még működött a puszta szépsége iránti rajongás, de a többség pontosan fordítva látja a Kárpátok és az Alföld viszonyát természeti szépség tekintetében. Jellemző, hogy korábban még kiadtunk Debrecen környékéről szóló térképet, de erről már nem készült frissítés. Minél alacsonyabb egy hegyvidék, annál kisebb a kereslet az ezt ábrázoló turistatérképek iránt is.
MN: Mennyire bonyolítja a munkájukat, hogy a turizmus helyszínéül szolgáló vidékek tulajdonosi szerkezete sokkal összetettebb, mint a sorozat nyolcvanas évekbeli indulása idején? Kezelői és tulajdonosi szempontból is mozaikszerű a táj, és ez érintheti a turistahálózatot is.
BZ: Éppen ezért kezdeményezte a Magyar Természetjáró Szövetség a turistautak szolgalmi bejegyzését. A rengeteg privatizáció, a mostanában is zajló földadásvételek nyomán nehezen követhető a helyzet: rendszeresen el kell gondolkodnom azon, vajon nem halad-e át egy turistaút egy-egy frissen magánkézbe került területen. Az Országos Kéktúra útvonalának egy szakaszát – Szárligeten, a Vértes és a Gerecse között – egyszerűen beszántották, Nagyegyházánál pedig lekerítették. Ha tudunk róla, akkor javaslatot teszünk, sőt előfordul, hogy mi jelezzük a problémát a természetjárószervezetek felé. A feladat sokszor sziszifuszi, de törekednünk kell az elérhető legnagyobb megbízhatóságra, pontosságra. Gondoljon bele! Legalább 600 kilométer turistaút van a Mátrában, ezek aktuális állapotát nyilván csak részleteiben ismerhetjük, de épp ezért mindenki segítségére számítunk, ahogy az térképeinken is olvasható.
HJ: A papírtérkép eleve nem lehet naprakész, mert van egy nyomdába adási határidő, az utána történt változások nem lehetnek rajta.
MN: Sajnálatos, hogy ilyenkor nem lehet megállítani az időt…
BZ: Vannak azért örömteli kivételek: amikor arról értesültünk, hogy a Porpác–Csorna közötti vasútvonalszakaszt villamosítani fogják, rögtön átvezettük! Örömmel értesültem róla, hogy immár térképszerűvé vált a táj, megtörtént a villamosítás, így tökéletes az Országos Kéktúra kalauza azon a szakaszon is.
HJ: Amikor meghallottuk, hogy a hajdani Bicske–Székesfehérvár MÁV-vonal helyén épül a „felcsúti kisvasút”, vagy hogy a Márianosztra–Nagyirtás-szakasz megépítésével befejeződik a Szob–Nagybörzsöny-kisvasút teljes, turisztikai célú helyreállítása, akkor a régi topográfiai térképek alapján „visszaállítottuk” a nyomvonalakat, hogy a friss térképeken már ez is szerepelhessen. Rajta is vannak a Gerecse–Vértes, illetve a Börzsöny turistatérképén, a turistakalauzban – utóbbiban részletes ismertetéssel.
