Kropkó Péter vasember

"Ungarische Lokomotive"

  • Simonyi Balázs
  • 2012.11.15 12:11

Sport

3800 méter úszás, 180 km kerékpározás, a végén maratoni futás - ennyit kell megtenni a hosszú távú - "ironman" - triatlonversenyeken. A 2005-ben visszavonult, 49 éves vasember, a Magyar Triatlon Szövetség alelnöke ötvenegy világversenyen teljesítette a távot, Japánban emlékművet állítottak a tiszteletére.

Magyar Narancs: Mikor állt először rajthoz?

Kropkó Péter: Itthon 1983-ban rendezték az első versenyt, a Vasi Vasembert (A triatlon válfajairól lásd Hárompróbások című keretes írásunkat), én egy évvel később, Szolnokon kóstoltam bele, ötödik lettem. Előtte versenyszerűen úsztam. Kalandnak indult, tetszett, hogy a verseny végén, agyonhajtva egy fél üveg sörtől is be lehetett rúgni. Persze fontosabb volt, hogy amikor befutottam, tudtam értékelni a teljesítményt. "Atyaisten, ezt én itt mind megcsináltam?" Korábban az úszásban nem éreztem ezt. Egyetemista voltam Miskolcon, edzettem magam - abban a városban, ahol ha futott egy ember, az mindjárt gyanús volt, és tolvajt kiáltottak -, indultam különféle versenyeken. Nem szerepeltem rosszul, de ha 10 évvel korábban, kamaszként kezdem, valószínűleg sokkal többet tudtam volna elérni. 1988-ban végeztem bányamérnökként, de abban az évben jutottam el először nagy ironman-versenyre, a németországi Rothba is.

(Amennyiben az Ironman versenyek és Kropkó Péter mellett a kártyázás is érdekel, nézd meg a partypoker oldalát és próbáld ki bónusz pontokkal.)

MN: Már profiként?

KP: Egy korábbi német versenyen nem kaptam kvótát, hogy a profik starthullámában induljak, így az amatőrök közt vitézkedtem, előzgettem rendesen. Már ment az eredményhirdetés, amikor összenézték a két futam időit, és kiderült: abszolútban én vagyok a harmadik. Szegény bronzérmest leparancsolták miattam a dobogóról. Itt volt az, hogy a profik neoprén úszóruhában nyomták, engem meg apámék bekentek kakaóvajjal, hogy ne fagyjak meg a Duna-Majna-csatornában.


Fotó: A szerző felvétele

MN: Miért a hosszú távú triatlont választotta?

KP: Ebbe volt értelme belevágni. Ez a királykategória, kőkemény megmérettetés szabadtéren, pihenés nélkül, ráadásul ebben van a pénz, így amit szeretek, azt sokáig lehet finanszírozni. A világ legnagyobb triatlonversenye, a hawaii Ironman olyan, mint a foci-vb vagy a Tour de France. De a premizálás, ami Hawaiin vagy egy Ironman-licencversenyen van - még a névhasználatot is több tízezer dollárért adják a versenyrendezőknek -, jelképes összeg ahhoz képest, amit egy világelitben levő sportoló a szponzoroktól kaphat.

MN: Ön is?

KP: Évi három verseny kellett, hogy fedezni tudjam a költségeimet, de mivel a megélhetésért is csináltam, mindig két évre előre kellett kalkulálni, hogy miután megnyerek egy versenyt, az eredményt elismeréssé és pénzzé tudjam váltani. Arra törekedtem, hogy a szponzor lássa: kőkeményen visszatermelem azt az összeget, amit belém fektetett - visszasugárzom a sikert az emberekre, emelem a sportág ázsióját a különféle élménybeszámolókon. Ezzel példát mutatok, és egyre többen vágnak bele. Azért álltam profinak, mert egyesületi színekben nem maradhattam volna 42 éves koromig élsportoló, viszont az állami pénzből is dotált sportszövetség - ahonnan biztos fizetést kapsz - csak addig gondolkozik veled és benned, amíg az vagy. Ám az életedet fel kell építeni, kell egy stratégia, hogy lásd, mi lesz 20 év múlva. Persze ez nem volt tudatos döntés. Szerintem a profizmus ott kezdődik, hogy elvégzem a munkám, vagyis nyerek egy versenyt. De nem azért kapom a szponzortól a pénzt, mert nyertem, hanem hogy újra nyerjek.

MN: Nem nyomasztotta a nyeréskényszer, hogy nincs egy klub, ami támaszt - és fizetést - ad?

KP: Szorongató érzés, gyomrodban egy kővel a rajtnál. Mai napig traumatikus élmény, konkrét veszélyérzet, ha meghallom a helikopter hangját. A nagy versenyek rajtja előtti percekben ugyanis mindig megjelenik egy gép az égen, hogy fentről fotózza az indulást. Nekem erre egyből elindul az adrenalin, feláll a szőr a kezemen, mint az amerikai veteránnak Vietnamban. De ez nem negatív, kiküszöbölni való dolog: tudni kell kezelni, nekem a maximális teljesítményhez kell ez a drukk, a stressz.

MN: Melyik volt a legjobb száma?

KP: Úszó voltam gyerekként, az sosem volt probléma, mindig kijöttem az élen a bringára, de ez nem számít a hosszú távú triatlonban, mert ott tilos a bolyozás, nincs az, hogy mész a mezőny szélárnyékában. Pláne Hawaiin, ahol brutális szél és meleg van. De a verseny fele a bringa, az sosem volt erősségem, s ez beszűkítette a lehetőségeimet, mert a futáson már nem tudtam annyit visszahozni. A kilencvenes években a világ legjobb hosszú távú triatlonos futója voltam, 2 óra 47 perces maratont mentem a verseny végén. Rendszeresen csúcsteljesítményt adtam le, a szakadék szélére küldtem a szervezetem, s ez hallatszott is: fújtattam, ezért hívtak úgy a németek, hogy "Ungarische Lokomotive". A futással amúgy is vigyázni kell. A Tour-menő Jalabert is, aki bármikor hülyére verné a mezőnyt bringán, amikor ironmanre váltott, csak a harmadik időt biciklizte, mert megmondták neki, hogy "Laurent, még van utána egy maraton".

MN: Hogyan edzett?

KP: "vatosan, vagyis nem "csőmaxon" le lehet próbálni egy versenyt, mert igazából nem a napi 6-8 óra edzéstől leszünk jobbak, hanem az edzésre adott szervezeti reakcióktól. A verseny ugyanis teljesen lepusztít, legyalulja az immunrendszert, az izmokat, így a regenerálódás a lényeg: a szervezet egy "magasabb szintre" kerüljön, mint amelyen a verseny előtt volt. Egy hosszú, lassú edzésen tudok figyelni a rádióra, vagy nézem a tájat.

MN: És a versenyen?

KP: Ott még a transzban is csak folyamatos csekkolás van: hol a frissítőállomás, mikor ittam, milyen az idő, mennyi az átlagom, mekkora a pedálfordulat, hol vannak az ellenfelek. Az utolsó pár óra már csak flow és válságmenedzselés. Nem vagyunk csodafakírok, de közben annyira kell koncentrálnod, hogy nem érzed, hogy leesett a körmöd, kimarta a szájad a tengervíz, vagy a torokcsapodat megcsípte egy darázs. Ezek mind indifferensek, mert te több évet dolgozol, hogy megcsináld a versenyt, hogy megkapd azt a pitiáner jelzőt: "vasember". Másfelől verseny közben van egy kis matek: ha picit nehezebb a bringád, vagy liternyi vízzel túllocsolod a ruhádat a melegben, azok pluszkilók. És egy kiló plusz 3 perc bukta átlagban. Az pedig hatezer dollár veszteség is lehet helyezésben, ami elég motiváló. Persze vannak kivételek. Az utolsó évemben, 2005-ben Japánban tüdőgyulladással lettem második. Másnap nem tudtam átvenni a Hawaiira szóló kvalifikációs papírt, annyira rosszul voltam, feküdtem. De mivel nem vettem át személyesen, odaadták valaki másnak. Azért kellett elmennem hat hét múlva egy újabb versenyre Svájcba - ez volt az ötvenedik ironmanversenyem -, mert az éves büdzsém miatt ott kellett lennem a vb-döntőn Hawaiin. Zürichben jól ment az úszás, nyomom a bringát, megyek föl a brutál emelkedőkre, és ott könyörög egy kissrác, hogy dobjam le neki a kulacsomat emlékbe. Szívem telve apai szeretettel, lehajítom. Erre jön egy motoros rendező: "Péter, szemeteltél, 6 perc büntetés". Gondoltam, ennyi, de még elmegyek a feleségemig - aki maga is komolyan triatlonozott -, és elmondom bőgve, mi történt az 50. ironmanemen, aztán befejezem. Erre Andi, kezében az újszülött fiammal, másikban a kétéves kislányommal, azt mondja: "Péter, mi hiszünk benned". Szégyenkezve felültem a bringára, kilencedik lettem, de ha levonjuk a büntetést, ott vagyok a dobogón. Azért a kvalifikáció meglett.

MN: Hányszor indult a hawaii Ironmanen?

KP: Tizenháromszor, és több kudarccal járt, de arra a két hetedik helyre, amit szereztem, nagyon büszke vagyok, pedig 1995-ben az első tízben tekertem, s a többieknek lehetett félniük, hogy jön Kropkó a futásával. 177 kilométernél voltam, csak három kili volt hátra, de akkor jobbról egy kutya szörfözni indult a gazdájával. Négy és fél órája taposok a hőségben - ilyenkor a reflexeim annyira jók, mintha masszív pálinkázás közben marokkózni próbálnék -, de a sebesség miatt arra nincs idő, hogy a könyöklőből kivedd a kezed, nemhogy fékezni. Ütköztünk. A huszár is először a lovát vizsgálja: a bringának semmi baja nem lett. Aztán a szokásos menet. Először megnéztem, van-e vér a sisak alatt, megtapogattam a kezem-lábam, mert az adrenalin miatt nem érzed, ha el van törve. Aztán a kulcscsontomat, na az tényleg eltört, így nem futhattam. Máskor előfordult, hogy napszúrás miatt a mentőben végeztem. Vagy nem kaptam meg az energiacsomagomat a legkritikusabb fordítónál, és végül 529. helyezettként jöttem be. De feltett kézzel, boldogan. Ez az én szemléletbeli különbségem a profikhoz képest. Az utolsó amatőrnek is jár taps, de egy profinak a tömeg közepén nem. A profi kompromisszummentes teljesítménygép: muszáj győzni, minden további eredmény kudarc, így kell megélned. Ám akkor, ötszázhuszonkilencedikként mégis tudtam, hogy bajnok vagyok. De ezek mind részigazságok. Győzni csak egyszer az igazi: az első alkalommal. Meg kell tanulni többedszerre is győzni. És veszíteni is. A profizmus nem sikerélmény. Nekem profiként nem sikerült dobogóra állnom soha Hawaiin, ez hiányzik. Ötvenegy ironmanversenyből tizenhármat nyertem itthon és külföldön, a többi pofon! Ennyi kudarc 13 szar győzelemért?! Japánban tizenegy versenyből hétszer nyertem, nekik egy ikon vagyok. Nem vicc, Okinawa szigetén a "Strongman" szervezői háromrészes emléktáblát állítottak a győzelmeimnek. A reptéren egyszer fehér kesztyűs ember várt a járandóságommal teli borítékkal: startpénz, útiköltség és az első helyért járó pénzdíj. Előre odaadták. Nem kellett nyernem, tudták, hogy küzdök, hogy értem a kultúrájukat, és nem féltek attól, hogy most elkérem a startpénzt, feladom a versenyt, és két hét múlva elindulok egy jobban fizető koreai versenyen ugyancsak startpénzért, és még meg is nyerem. Pedig profiként ezt kellett volna tennem.

MN: 2000-ben az olimpiai programba került a rövid távú triatlon. Nem indulhatott volna?

KP: Rendszeresen felkészültem erre a távra is, de a szövetségi vezetés - ami nem sokban különbözik a maitól, és aminek most az alelnöke vagyok - akkor sem értett a dologhoz. Azt mondták, menjek ki, és kvalifikáltassam magam külföldi világkupákon. Azokon a versenyeken nem volt színvonalas mezőny. Meg tudtam volna őket verni, de féltem, hogy elpuhulok. És különben is: felkészülök saját forrásból az olimpiai távra, utazom, versenyzem a saját költségemen, majd utána a szövetség eldönti, mi lesz? Mert itthon még válogatóztatni akartak arra az olimpiai kvalifikációra, amit nekem kellett volna hozni. Úgyhogy más ment az olimpiára.

MN: Ezek után miért vállalta az alelnöki megbízatást?

KP: Nekem nincs szükségem rájuk, nekik van rám szükségük. Kidolgoztam a "Sport XXI" című utánpótlásprogramot, amiben nincs kijárás meg mutyi, kiszámítható és számon kérhető. Úgy érzem, ez az, amiben alkotni lehet és érdemes is, mert folyamatosan nő a létszám. A közelmúltban negyvenegy utánpótlásklub alakult, több mint 650 sportolónk van, ebből ki lehet hozni egy világbajnokot. De mivel három sportágat kell szintetizálni és kiszolgálni, sokkal nehezebb a helyzetünk, mint a sima "egysportos" szakágaknak.

MN: Mi fontosabb, a nemzetközi sikerek vagy a tömegsport?

KP: Az élsport adja a példaképeket, de a tömeg a stabilitást. 99 százalékban amatőrök triatlonoznak - munka mellett edzenek kőkeményen -, ezek négy százaléka profivá akar válni, és ez csak egy százaléknak sikerül. Ez a piramis nem függ államtól, minisztertől. Ez a legdemokratikusabb és leginkább egyenjogú sportág, és persze nagyon egészséges, ahogy általában az összetett sportok. Mindenkinek nyakig ér a víz, a profik az amatőrökkel együtt indulnak, a nők a férfiakkal, ugyanannyi a távolság és a pénzdíj. A nők ugyanolyan elismerést kapnak. Amikor a világbajnokkal együtt bemászol a nyílt vízbe, megmérkőzöl a távval és a többiekkel, egy csodálatos világot nyit meg, olyat nem kapsz hazulról. Azt az élményt, amit az első helyezett megél, azt te is megéled hétköznapi emberként, sikerként, győzelemként. De aki az ironmanre felkészült, sosem beszél fájdalomról, csak örömről. Amikor elmondod: "ironman vagyok", nem kérdeznek vissza, hányadik lettél, mert amikor meghallják, onnantól lefagynak, hogy ez mit tudhat.

Névjegy

Tizenhatszor volt az év magyar triatlétája, 1984 és 2005 között csupán egyetlen hosszú távú versenyen kapott ki magyar versenyzőtől. 17 évig profiskodott, főleg nemzetközi hosszú távú triatlonversenyeken indult, négyszer nyerte meg a japán Strongmant, háromszor a japán Ironmant, kétszer a svájci Ironman-bajnokságot, egyszer a dánt és az osztrákot. A hawaii nagydöntőn 13 alkalommal indult, két 7. helyet szerzett. Pályafutása során közel 65 ezer km-t úszott, 130 ezer km-t futott, 600 ezer km-t kerékpározott, elnyűtt 190 pár futócipőt, 65 pár kerékpárgumit és 80 úszónadrágot. Nagykovácsiban él, vállalati trénerként és személyi edzőként dolgozik, a Magyar Triatlon Szövetség alelnöke.

 

Hárompróbások

A triatlonversenyeket sprint- (0,75 km úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás), az olimpián is szereplő rövid (1,5 - 40 - 10), közép- vagy fél- (2,5 - 80 - 20) és hosszú vagy "ironman" (3,8 - 180 - 42) távon rendezik. A számokat szünet nélkül kell teljesíteni - átöltözéssel együtt számolják a teljes versenyidőt.

A "Vasi Vasember" a legnagyobb és legrégebbi magyar triatlonverseny, amit évente rendeznek meg Szombathelyen. Bár neve az ironman tükörfordítása, de a verseny rövid távú. A triatlonnak létezik téli, terep- és ultra hosszú távú változata is, a "dupla deca", a hússzoros ironman (76 km úszás, 3600 km kerékpározás, 844 km futás). E háromhetes versenyen két évvel ezelőtt Szőnyi Ferenc győzelmével magyar siker született.

Az első hosszú távú viadalt - amit egykoron teljesíthetetlen feladatnak hittek és "nagydöntőnek" neveznek - Hawaiin rendezték 1978-ban. A profi világbajnokság nagydöntőjét ma is ott tartják, s ennek a világszériája lett az Ironman védjegyű versenysorozat, amelyet egy, a nemzetközi szövetségtől független magáncég, a WTC szervez. Kizárólag Ironman-védjegyes versenyeken szerezhető kvalifikáció a nagydöntőre. A drága licencet persze nem minden verseny veszi meg, ők az összeget a sportolók magasabb díjazására fordítják: ilyen "nem hivatalos" pénzdíjas vasemberverseny a japán Strongman, a német Challenge Roth, a norvég Norseman vagy éppen a hazai ExtremeMan és BalatonMan.

 


Neked ajánljuk