Interjú

„Muszáj volt beiktatni egy mikroalvást”

Toldi Péter, a 480 kilométeres himalájai futóverseny győztese

Sport

Június 21-én megnyerte a Hell Race nevű indiai futóversenyt. A Himalájában kijelölt 480 kilométeres távot Manali és Leh városa között 104 óra 33 perc 30 másodperc alatt teljesítette a magyar agrármérnök-ultrafutó, aki nem akar a sportból élni.

Magyar Narancs: Győzött, pályacsúccsal. A saját terveihez képest hogyan sikerült ez a futás?

Toldi Péter: A verseny alatt egy másik résztvevővel, Ram Ratan Dzsattal beszéltem. Ő indiai katona, és amikor elmondta a saját frissítési rendszerét, láttam, hogy lehet ezt nálam jobban csinálni. Ő helyi emberként, többszöri próbálkozás után, több tapasztalattal jobb frissítést állított össze.

MN: Ön viszont gyorsabban haladt.

TP: Ez egy másik adottságnak köszönhető, amit szintén lehet edzeni. A munkámban hozzászoktam, hogy átlagosan napi öt órát alszom. Így kisebb rákészüléssel számomra nem volt halálközeli állapot a napi egy-másfél óra alvás. Ilyenkor eljut az ember a határaiig. Fizikálisan hasonló állapotban lehetünk, engem kevésbé viselt meg a pihenés hiánya. Ő kénytelen volt többször megállni aludni. Bár lassabban mozogtam, több időm telt futással, és egy órát megtartottam az előnyömből.

MN: Azt írja a Facebookon, hogy menet közben ön is elbóbiskolt.

TP: Amikor ilyen fizikai aktivitás mellett sem tud ébren maradni az ember, nincs mit tenni, tényleg aludni kell egy kicsit. Nem olyan drámai ez. Azt vettem észre, hogy menet közben dobbantottam. Mert ahogy eldőlne az ember, reflexből kitámaszt, és erre fölriad. Akkor muszáj volt beiktatni egy mikroalvást. Három-öt kilométerenként találkoztunk a kísérőautóval. Megvártam, megállt, kértem tizenöt percet, és aludtam az anyósülésen. A bruttó időt számolják, azt, ami az elindulástól a beérkezésig eltelik, ezalatt mindenki maga választja meg, hogy mennyit alszik, illetve fut. Minden versenyzőnek van egy kísérőautója. A sofőr helybeli, ismeri a szerpentineket. Van egy másik kísérő is, az enyémmel már tavaly megismerkedtem, Ankush Kumar barátom. Tudtam, mire számíthatok tőle, ő is, hogy mire lehet szükségem. Jó volt ez a hármas együttműködés.

MN: A 480 kilométeres távon a szintkülönbség mintegy 10 ezer méter volt. Erre hogyan lehet készülni?

TP: Ez a szint egy ilyen hosszú verseny esetében nem kivételesen nagy. Európában a legkeményebb hegyi verseny a Mont Blanc-nál több mint 200 kilométer hosszú, de 17 ezer méter szint van benne. Indiában nem maga a szintemelkedés a kihívás, hanem hogy magashegyi körülmények között zajlik az egész verseny, átlagosan 4 ezer méteren. Nagyon gyorsan változik az időjárás, öltözni és vetkőzni kell menet közben. Egy-egy hágóra fölérve napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet, mert az az örök hó határa. Ahogy ereszkedünk, akár ezer métert egy fennsíkon, ami jellemzően kősivatag, direkt napsütésben 20–25 fokig melegszik az idő. Nem is a meleg okoz gondot, hanem az ultraibolya sugárzás. Annyi sérülés ért verseny közben, hogy az arcbőröm, amelyet megviselt az állandó szél és a napsütés, megégett és lehámlott. Az erős napsütés mellett kaptunk szakadó esőt, az utolsó nap reggelén a hágónál befelhősödött és esni kezdett a hó.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Post mortem

Az egész világot megrázó szörnyűségeknél gyakran előkerül a tettes ízlése – nem akarjuk elhinni, hogy egy átlagos ember is követhet el borzalmas dolgokat, keressük a furcsaságokat, az előjeleket, amelyeknek gyanúsnak kellett volna lenniük.

A szellemek ereje

  • - turcsányi -

Johnny Lobónak nehéz élete volt. Már a háború korai szakaszában megjárta Vietnamot, s hazatérve polgárjogi harcosnak állt; az indiánok jogaiért küzdött. 

A messzi káosz

„Mi ez az utazás nevű dolog? Miért nem hagyjuk abba idővel? Hát sosem nő be a fejünk lágya?” – tette fel ezt a három költői kérdést a szerző 2014-ben, utazós blogjának utolsó bejegyzésében.

Egy macska, egy lótusz

Egyiptommal és a fáraókkal krimitől a sorsjegyen át egészen a bútordarabokig bármit el lehetett adni már 100–150 évvel ezelőtt is. Az egyiptománia kutatása viszonylag fiatal terület, általában egyiptológusok vagy régészek, történészek foglalkoznak a témával, mellékprojektként. A fogalomba bármely egyiptomi motívum felhasználása beletartozik úgy is, hogy a kontextus teljesen független az egyiptomi kultúrától.