Jól látható a törekvés, miszerint a magyar borvidékek a hely szellemét kifejező szőlőfajtában vélik megtalálni identitásukat. Tokaj a furminton, Villány a cabernet franc-on, a Balaton északi partja az olaszrizlingen keresztül igyekszik identifikálni magát.
Az olasz amúgy jelen van a déli parton is, sőt valamennyi borvidéken képviselteti magát, hiszen az átkosban ez volt „a” fehérbor, kicsit savanyú, de a miénk, ezt mérték minden kurta kocsmában Hegyeshalomtól Vámosorosziig. Megjegyzem, az olaszrizling minden tekintetben osztozik a kékfrankos sorsában. A múlt rendszer azt is lejáratta. Fröccsalap volt mindkettő, jóllehet a szóda nem sokat segített rajtuk. Momentán is olaszból (és kékfrankosból) van a legtöbb az országban, több mint 5 ezer hektáron terem. Ami a fajtával az utóbbi években történik, az valahol mégis igazolja Engels Frigyes aranyköpését: „a mennyiség átcsap minőségbe”. Ha van a rendszerváltásnak győztese, akkor az az olaszrizling.
Itthon a Balaton északi partvidéke az igazi otthona, ebben a klímában, ezen a szupervulkáni talajon képes önazonos egyediséget felmutatni, illatban, ízben, struktúrában a legnagyobbak közé felemelkedni – ugyanakkor markánsan elkülönböződni a környező országok olaszaitól, ahol szintén van múltja és jelene a fajtának. Ausztriában Welschriesling, Szlovákiában rizling vlašský, Horvátországban graševina (taljanska graševina, grašica), Szlovéniában laški rizling, Szerbiában грашевина, италијански ризлинг, Romániában riesling italian néven ismerik-művelik.
Nálunk a Paloznak–Csopak–Füred–Badacsony–Csobánc–Szigliget–Szent György-hegytengelyen hasít. Borászaink, ezek a kedves, konzervatív, sokszor patetikus figurák előszeretettel hivatkoznak Máraira és Hamvasra, hogy történelmileg is igazolják létjogosultságát. Máraitól nem győzik citálni a füves könyvbe illő, coelhós pátoszba göngyölt baromságot: „Az olaszrizling simaságán érzik még a latinos műveltség és szőlőkultúra, Pannónia pallérozottsága. A rizlingben van valamilyen otthonos bizalmasság: az ember úgy issza, mint mikor rokonokkal beszél.” Ennél már csak az cikibb, amikor Hamvas sorait idézik, amiket képtelenség nem paródiaként értelmezni. Hamvas például a csopaki bölcs derűjéről beszél a magyar borászok által ötödik evangéliummá szentelt A bor filozófiájában: „Volt idő, hogy egész télen csopakit ittam, egy kicsit sárgásrózsaszín pezsgő italt, amely bámulatra méltó arányérzékével állt az édeskés és a savanykás között.” Fajtát nem említ, a leírás pedig inkább illik a szürkebarátra, mint az olaszra. Sőt, ahogy Jásdi István, az olaszrizling-reneszánsz legfőbb generátora mondja egy interjúban: „Hamvas Béla szegény soha életében nem kóstolt rendes bort, hiszen amikor ezeket írta, raktáros volt Palkonyán, örülhetett, ha kapott valakitől kannában innivalót. Ezért írhatott olyanokat, hogy a csopaki halványrózsaszín, kicsit pezsgős ital. Azért volt rózsaszín, mert más szőlő is került bele, és azért pezsgett, mert újraerjedt benne a maradék cukor.”
Mindegy. Nagyjából ennyiben ki is merül a borászok részéről az oknyomozás. Ássunk ennél kicsit mélyebbre, hiszen mélységesen mély a múltnak kútja!
Ha bárhol a világon kiejtjük a szánkon: rizling, mindenki a jó öreg rajnaira gondol. A rajnai kétségtelenül meg is érdemli a hírnevét. Hanem az olaszrizlingről tőlünk nyugatra keveset tudnak. Számunkra sem világos, mitől is olasz a mi rizlingünk. Merthogy eredetileg Franciaországból származik, de a gallok a nagy európai filoxéravész óta megfeledkeztek róla. A rizling elnevezéssel még csak elboldogulunk valahogy, botanikusok és tudománytörténészek hipotézise szerint a rizling nevében a római Raetia tartomány nevét fedezhetjük fel, magát a szőlőt pedig a németek honosították meg Pannóniában. Már ők is olasznak hívták, egyrészt, hogy megkülönböztessék a rajnaitól, másrészt mert jól tudták, hogy francia, viszont őket ki nem állhatták. Hogy jelenthet az olasz jelző franciát? A választ a nyelvészek adják meg. Persze régi okleveleket kellett ehhez előásni: a 11–13. században a „franczia vagy vallon románokat hívták olaszoknak, s Hegyaljára is ilyenek telepedtek a tatárjárás előtt”. Egy rakás növény viselte korábban az olasz jelzőt (olaszdió, olaszbab, olaszkapor, olaszkáposzta, olaszkökény, olaszrépa), sőt, tudunk az olaszszőlőről is, amely egészen egyszerűen a petrezselymet jelentette. Mi is lenne velünk nyelvészek nélkül?
A rizlingreneszánsz elindítójának Szeremley Hubát tartja a népnyelv. Bár csak ügyes (és öncélú-üres) marketingfogás volt, még az is lehet, hogy tényleg az ő szemelt rizlingje állította ismét a figyelem kereszttüzébe az olaszt. A bor ma Szeremley Rizling néven fut, egészen pontosan olasz és rajnai rizling cuvée-je, és bár tagadhatatlanul jól áll egymásnak a két, hangsúlyozom, csak nevében rokon fajta, mára eljárt fölötte az idő.
Az olaszrizling Woodstockja
Az igazi áttörést az Olaszrizling szerintünk projekt hozta meg cirka tíz évvel ezelőtt. Jásdi Istváné az ötlet és az érdem. A Hungavis Külkereskedelmi Rt. egykori közgazdász elnök-vezérigazgatója megszervezte, majd összetrombitálta az olaszosokat Csopakon, az egykori Ranolder-birtokon, amelynek 1998 óta ő a gazdája. A 19. században Ranolder János veszprémi püspök nem kevesebb mint 50 hold szőlőbirtokot tudhatott magáénak Csopakon. Számos korabeli mű foglalkozik a birtok életével és az onnan elszabadult borokkal. Ranolder János nedűi olyan kiválóak, hogy a tokaji borokkal együtt említik őket az 1869. évi boroszlói kiállításról szóló beszámolóban, ahol a püspök összes borával első díjat nyer. A Ranolder-birtokon szelektálták először a Balaton-felvidékre alkalmasnak talált szőlőfajtákat, itt kísérleteztek a legkorszerűbb szőlészeti és borászati eljárásokkal, és itt alkalmazták először a szőlőművelésben használatos legújabb eszközöket.
Mindennek fényében némi költői túlzással (magam is ott voltam) azt is mondhatjuk, az Olaszrizling szerintünk volt az olaszrizling Woodstockja. Ám míg Woodstock egyszeri esemény volt a történelemben, az Olaszrizling szerintünket évről évre egyre nagyobb sikerrel rendezik meg. Ez a kezdeményezés lett a 2015-ben szerveződő Balatoni kör, a Rizling Generáció, illetve a BalatonBor bölcsője. A Rizling Generáció tagjai főleg második generációs, fiatal borászok. Ez már csak azért sem elhanyagolható tény, mert bár zsigeri úton örökölték a nyereg alatt puhított konzervatív hozzáállást, a röghöz kötöttséget, többségük mégis nyitottabb, európaibb szemléletet szívott magába, mint a pincekulcsot áthagyományozó apjuk és nagyapjuk. Ehhez képest is sokkolta a szakmát és a közvéleményt, amikor 2016-ban ez a fiatalokból álló csapat bejelentette, új nevet keres az olaszrizling helyett, hiszen a fajta sem nem olasz, sem nem rizling. A törekvés, noha megmosolyogtató, érthető, hiszen a balatoni olaszrizlinget a fiatalok szeretnék egyszer föltenni a világ bortérképére, márpedig ezzel a névvel sok esélyük tényleg nem lesz rá. Ami engem illet, Szászi Endre (Szent György-hegy) véleményét osztom, aki nem hiszi, hogy sok értelme lenne a névváltoztatásnak. Az olaszrizlinget mi isszuk meg, mi meg tudjuk, mit értünk alatta. Éppen elég jó fehérbor van a világban, az olaszrizlinggel nagy kiugrást produkálni, mint ahogy az osztrákok tették a Grüner Veltlinerrel, szerintem nem lehet. Hívjuk bárminek is.
Bizonyos értelemben egyébként megtörtént a névváltás. Az olaszrizlinget 2015-től BalatonBornak hívják. Kardos Gábor, a Balatoni Kör megszervezője és első elnöke a bor születésekor így fogalmazott: „A borpiacon, a gasztronómiában és a turizmusban is elsősorban a régiók versenyeznek Európában, nagyon erős régiós márkák vannak jelen a világpiacon, így az első régiós bormárka modellértékű kezdeményezés lehet itthon, hogyan lehetne részt venni és helytállni ebben a versenyben. Ugyanakkor egy új, egységes és modernebb balatoni arculat kialakításában is úttörő szerepe lehet a BalatonBornak, mert eddig csak spontán márkanévhasználat volt jellemző minőségi kritériumrendszer meghatározása nélkül, és ilyen, egész régiónkat felölelő, tudatos közösségi márkaépítés korábban nem volt. Ez lehet tehát az első igazán európai bormárka Magyarországon.”
Van azért ebben egy kis csúsztatás, mert hát a tokaji furmint és a villányi franc már létező régiós márka, sikeresebb és ismertebb a világban, mint az olaszrizlingből készülő BalatonBor. Amit itthon sem könnyű eljuttatni a célközönséghez, nemhogy a nagyvilágban. No, mindegy. A lényeg: a BalatonBor a Balatoni Kör és a Rizling Generáció közös terméke, de bárki készítheti, aki megfelel a feltételeknek. Természetesen a déli partról is nevezhetnek borászok, hiszen a projekt a Balatont egy régióként kezeli. Az objektív paramétereken túl az adott olaszrizling minőségét a Balatoni Kör és a Rizling Generáció által összehívott bírálóbizottság garantálja. Kizárólag a borbírálaton megfelelt borokból készülhet BalatonBor.
Hamvas-epigont farag belőlünk
Ugyanakkor az olaszrizling több, mint amennyit a sziporkázóan könnyed BalatonBor stílus megmutat. Hogy mennyire színes, milyen árnyaltan képes kifejezni a mikroklímák és talajviszonyok gazdagságát, annak csekkolásához elég végigbiciklizni Paloznaktól a Szent György-hegyig, és belekóstolni a legfontosabb pincészetek olaszaiba az acéltartályban erjesztett, reduktív, friss, gyümölcsös, fröccsösíthető verzióktól a fahordós érlelésű, nagy testű, komplex ízvilágú, ásványos tételekig. Azért biciklivel, mert ennek a járgánynak a tempója illik legjobban az állandóan mozgásban lévő tó és a vízre rezonáló dombok hullámzásának ritmusához.
Paloznakon megkerülhetetlen a Homola Pincészet, 100% Rizlingje tökéletes kiindulópont a szőlőfajta megismeréséhez, dűlőszelektált olaszai pedig belépők a magasabb kategóriába. Csopakon a Jásdi Pince a következő megálló. Itt már a reduktív olasz is erőteljesen ásványos, amit a dűlőszelektált tételek a végletekig fokoznak. Szikár, nagy borok ezek. Füreden pedig a Figula Pincészet mellett nem mehetünk el. Itt kóstolhatjuk a legteltebb, legzsírosabb olaszokat. Mindegyik borházra igaz, hogy le kell hozzájuk kanyarodnunk a bicikliútról, de megéri. Ezekről a szőlővel beültetett dombokról, a pincészetek teraszairól nyílik a legpazarabb kilátás a vízre. Badacsonyban például a Laposa Birtok borteraszáról – náluk kóstoltam eddig a legszofisztikáltabb, legeurópaibb olaszrizlingeket.
A Szent György-hegy lábánál, Hegymagason a Szászi Birtok teraszán a mély, óarany színű bioolaszokat kortyolgatva az elénk táruló látvány minimum Hamvas-epigont farag belőlünk, de legalábbis Eötvös Károlyt, aki így lelkendezik Utazás a Balaton körül című művében: „Sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor én ezt a tündérországot először megláttam.” Szóval úgy tűnik, van az olaszrizlingnek jövője.
