Startol a Bundesliga: Effenberg szociális segélyen

  • Gergely Márton
  • 2002. augusztus 8.

Sport

Sokat javul a német bajnokság összképe szombattól: Effenberg sértődötten megvált a Münchentől. Álmai nem váltak valóra, hiszen eddig egyetlen csapatnak sem kellett. A gazdasági válság elérte az európai focit, az olasz csapatok 120 millió euróval kevesebbet költöttek játékosra, mint tavaly egyedül az AC Milan. A Bundesliga már a 2006-os vb-re készül.

Sokat javul a német bajnokság összképe szombattól: Effenberg sértődötten megvált a Münchentől. Álmai nem váltak valóra, hiszen eddig egyetlen csapatnak sem kellett. A gazdasági válság elérte az európai focit, az olasz csapatok 120 millió euróval kevesebbet költöttek játékosra, mint tavaly egyedül az AC Milan. A Bundesliga már a 2006-os vb-re készül.Négy évig dobálták banánnal, ebben a szezonban legalább az első meccseken megtapsolják majd Münchenen kívül is Oliver Kahnt. Németországban már készítették a szobrokat "Dzsingisz Kahn"-nak, a világbajnokság nagy hősének, a mennybemenetelre azonban még várni kell. A döntőben belepkézett egy gólt, amit százból egyszer enged csak be. Most jönnek újra a munkás hétköznapok.

Szombaton indul a Bundesliga 2002/03-as szezonja, és a legnagyobb hősökből újra túlfizetett, müncheni sztárok lesznek. A Bayern még időben bevásárolt, érkezik Michael Ballack és Zé Roberto, a Leverkusen tavalyi sikereinek két motorja, és a hosszan sérült berlini középpályás, Sebastian Deisler. ´k hárman mintegy 30 millió euróba kerültek, míg a teljes német liga idén összesen 100 milliót,

a múlt szezon számlájának harmadát

költötte új játékosokra. A szezon egyébként is siránkozásokkal és kárörvendéssel indul. Egész Európában becsődöltek a fizetős sportcsatornák, így több százmillióval kevesebb jut focira, mint amit a szerződések ígértek. Angliában a három profiligában összesen majd hatszáz játékos válhat munkanélkülivé, a londoni kormány éppen egy terven agyal, hogyan lehetne a selejtet testnevelővé átképezni. Gascogne bácsi, én készültem! Spanyolországban 60 első osztályos focista rohan még szerződésért. A világbajnok Rivaldo egy fillért sem hozott távozásával az FC Barcelonának, sőt a spanyol klub még 3 milliós búcsúpénzt is ad, csak az évi 12 milliót ne kelljen bérre leszurkolnia. Az AC Milan évi 4,8-del megússza.

A német edzők szezon előtti nyilatkozataikban nagy elégedettséggel veszik tudomásul a játékos-piac ingadozását. Az eddig elkényeztetett sztárocskák hirtelen rohannak, küzdenek, a munkanélküli-segélyből nehezen tudnák teletankolni a sportkocsit. Egyedül Balakov ül békésen babérjain. Szerződése értelmében addig téblábol a Stuttgartban évi 3 millió euróért, ameddig nyaranta egy fitnesztesztet az asztalra tud rakni. Nem csoda, hogy év közben kipiheni a nyári megerőltetéseket. Sok minden tehát nem változik, és úgy tűnik, meg is merevedhetnek a csapatfelállások. Több játékos

10-20 százalékos keresetcsökkenést ajánl

klubjának, ha idő előtt szerződést hosszabbíthat.

A Dortmund már tavaly megmozdított mindent egy sztárcsapat összevásárlásáért, és Németországban elsőként a tőzsdére lépett. Azt a célt tűzték ki, hogy két év alatt bajnokcsapatot formáljanak, ami elsőre sikerült is a vegyes cseh és brazil támadósorral. Idén a sikert kell kiaknázniuk a Bajnokok Ligájában, a tőzsdén és a boltokban. A dortmundiak a világhálón szavazással döntötték el, milyen legyen a csapat felszerelése, amit természetesen a BVB saját sportszergyártója készít és forgalmaz. "Goool" trikóban feszít szombattól a vice-világbajnok német csapat egyik szakmunkása, Torsten Frings. 8,5 millióval az év harmadik legdrágább igazolása volt.

A Ruhr-vidék csapatai közül a Leverkusen már kevésbé van eleresztve. A Bayer gyógyszergyár bőven megelégszik a tavalyi eredményekkel, nem akart sosem a legmagasabb babérokra törni. A dekára 145 kilós Calmund menedzser májusban még végigsírta az összes német sportműsort a "drukkerszívek igazi bajnokáról", majd dühödten mutogatott a Dortmund és a Bayern bankszámlájára. Még így is futott jó 8 millió az FC Sao Paulo támadójára, Francára. Toppmöller is kapott egy nagyvonalú szerződéshosszabbítást, így idén újra próbálják a csúcstámadást.

Esélyeiket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ismeretlen forrásból Daum kokainszipkázása után újabb botrányt libbentettek meg a déli szelek. A jelek szerint nagystílű adócsalás történt pár éve a klub néhány tagjánál, ez pedig Boris Becker (az FC Bayern tiszteletbeli tagja) számára éppen a napokban hozott két év felfüggesztett börtönbüntetést. Hogy Hoeness müncheni menedzser keze van-e ismét a dolgokban, még nem tudott, de a Bayern minden évben él a lelki hadviseléssel. A szezonhajrában rendszeresen tárgyalást kezdeményeznek a vetélytársak kulcsjátékosaival, majd a titkot jól megsúgják a sajtónak. A vételtől aztán általában elállnak, a cél ugyanis mindössze az ellenfél demoralizálása.

A Dortmund és a Leverkusen mellett a harmadik nagy észak-rajnai csapat, az FC Schalke 04 idén elölről kezdi az építkezést. Stevens edző felbontotta az életfogytig tartó szerződését, és Berlinbe költözött. Úgy tűnik, gyerekként mindig betonkeverő kocsiról álmodott, mert Gelsenkirchenben egy éve fejezték be az új stadiont, most Berlinben kerülgetheti a török vendégmunkásokat Király Gáborral és Dárdai Pállal. Ráadásul a német fővárosban az olimpiai stadiont szezon közben építik át. A támfallal védett gyep mellett

egy óra számol vissza

a 2006-os világbajnoki döntő kezdéséig, addigra pedig meg kell pucolni a terepet Hitler fojtogató ízlésétől.

A másik német olimpiai stadion érintetlen marad. Münchenben népszavazás döntött egy új aréna mellett, ahol a brazilok a következő világbajnokság nyitómeccsét játszszák. A 2006-os vetélkedő nagy kihívást jelent a 15 szerencsés rendező város számára. A Schalke stadionja nemcsak a pályát köpi ki a szabadba, ha éppen nincs meccs, de ez az első focitemplom, amelyik valóban megérdemli ezt a kifejezést: egyedülálló technikával a száz büfébe központi csőrendszeren ömlik a sör, így sosem kell hordócsere miatt várni a frissítésre.

München sosem maradhat el a többiek mögött. Az új stadiont rejtő szappandobozt a svájci építészek szokatlan módon légmatracokkal burkoltatják be, így a Bayern meccsein kék-piros csapatszínben pompázik az aréna, az 1860 München összecsapásaira pedig egy gombnyomással kék-fehérre vált. A színváltós stadionra valószínűleg többet kell várni, mint az újabb bajnoki címre. A bajorok rendkívül kínosnak érzik, hogy selejtezőt kell játszaniuk a Bajnokok Ligájáért. Hitzfeld közel belebukott a tavalyi szezonba, csak a szerződése mentette meg, azt ugyanis egyedül ő bonthatja fel. Münchenben azonban már elkülönítették a milliókat, amikkel a mestert rá lehet bírni egy önkéntes lemondásra. Meccsekre még nem, de az első elbocsátott edzőre már lehet fogadni országszerte.

A szezon legfontosabb összecsapása azonban a színfalak mögött folyik. A németek

keresztes hadjáratot hirdettek

a törökök ellen. A bronzérmes anatóliai csapatban hárman születtek Németországban: Bastürk, Ümit Davala és Ilhan, jobban is beszélik a nyelvet, mint Oliver Kahn. A török siker után derült fény egy igazi kémtörténetre. Isztambuli ügynökök járják a német serdülő csapatokat, és meghívnak minden tehetséges török gyereket egy válogatott szereplésre.

A FIFA-szabályzat kimondja: aki egyszer egy nemzet színeiben pályára lépett, nem cserélhet már más zászló alá. 14 évesen a legtöbb tehetséges srácot becserélik a törökök a 85. percben valamilyen barátságos mérkőzésen, így a német utánpótlás neveli a kis-ázsiaiak 2006-os csapatát. A németek most kiküldték ügynökeiket, hogy revánsot vegyenek.

Gergely Márton

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.