Ezen annyira meglepődtem, mint az unokatestvérem, amikor pár napja összefutott egy gimnazista osztálytársával.
- És mi van a húgoddal? - kérdezte az unokatestvérem.
- Kint van fotózni Amerikában, és milliókat keres - mondta az osztálytársa.
- Hogy kapott ilyen jó melót?
- Meghirdettek valami pályázatot egy magazinban, és beküldött egy fotót.
- Milyen fotót?
- A pinájáról.
Na, ekkor meglepődött az unokatestvérem, pedig otthon van a cselekményes pornó műfajában.
*
Szeretem, hogy dr. I. olyan gyorsan tud témát váltani. Még ki sem értünk a Fáy utcából (ahol annak ellenére sem lőttek ránk páncélököllel, hogy a barátom bugyirózsaszín dzsekijéről egyszerűen ordít: nem drukkolhat egy szerény, szimpatikus munkáscsapatnak), amikor a lelkes boncolóorvos már a Hajógyári-szigeti sügerekről faggatott.
Hosszú bot, kétgrammos úszó, kevlár előke, apró csalihal, elmebeteg halőr - soroltam éppen a legfontosabbakat, amikor hátba vágott Rozi, a világ legvékonyabb bodybuildere, hogy helló, képzeld, újraindul a Rasta Business.
*
A budapesti sajtótörténet legszebb pillanata volt, amikor Rozi az angyalföldi bérház lépcsőházában a falra celluxozta a ragasztvány formátumban megjelenő lap első számát, ami a kezdeti időszakban, neve ellenére, a rasztafárik üzleti tranzakciói helyett inkább egy Rajnai nevű, kalapácsfejű szomszéd lejáratásával foglalkozott. A megjelenés nem várt viharokat kavart a házban, mivel Rozi a cikkben leleményes módon "Rajnák" álnéven szerepeltette a szomszédot.
*
Rozi ragaszkodott hozzá, hogy ugorjunk fel hozzá, és ott ünnepeljük meg, hogy a Rasta Business nemsokára az interneten éled újra. Rozi szobájában az egyetlen dísz - mi más is lehetne - egy gigászi jamaicai zászló, közepén Bob Marley arcképével.
Ünnepeltünk egyszer, ünnepeltünk kétszer, dr. I. már egészen mélyre süllyedt a fotelben, és olyan arcot vágott, mint egy ábrándos tulok, amikor Rozi, az agysejtgyilkos alkohol közismert ellensége meglepetésemre egy üveg gyanús külsejű bort hozott be, amit durbincs sógornak nevezett. A képzeletbeli mezőkön legelésző boncmester ettől néhány másodpercre visszazökkent a valóságba, és a lelkemre kötötte, hogy másnap pirkadatkor 30 apró ezüstkárásszal jelentkezzek nála.
*
Hiába vertem az ajtót, később pedig a dinoszauruszembrió-pozitúrában heverő dr. I. lágy részeit, a megátalkodott nem volt hajlandó felébredni, pedig hatkor keltem a kárászok miatt. Sötétebb gondolataim támadtak, mint Bayer Zsoltnak a hanukka-bálon. Álmos voltam, de hamar kiterveltem a bosszút. Kezemre játszott, hogy manapság az ember gyufáért sem mehet le úgy, hogy ne botoljon egy buddhista papnőbe, úgyhogy bátran felhívtam közülük egyet, mivel tudtam, hogy már kora hajnalban elkezdi a kultikus zümmögést, és esténként bocsánatot kér a cipőtalpától.
*
Fél óra múlva értem vissza a szükséges kellékekkel, dr. I. természetesen még aludt. Néma csendben behordtam mindent a szobájába, aztán hazarobogtam, és vártam a hatást. dr. I. déltájban jelentkezett.
- Úristen, úristen, az ufológusok tényleg átvették a hatalmat!
- Na mi van?
- Képzeld, álmomban megjelent egy aljas tekintetű sügér, és mérges gázt fecskendezett rám, erre felébredtem, hiszen hajnalban indulunk a szigetre. Fölülök az ágyamban - batikolt az ágytakaró. Nagy levegőt veszek - tömény szantálszag. Rémülten körülnézek - a falon is batikolt rongyok meg gézek, Katmandu látképe, a láma gyermekkori portréja meg egy csapat gyapjas jak. Te, én tényleg félek, ki sem merek menni a konyhába. Nálad minden rendben? Ez itt pokoli. A csontkukackeltetőm állandó helyén egy baromi nagy Buddha-szobor van.
- Na és a szalamandra?
- Te büdös görény!
Újra eltekertem dr. I.-hez, akit hosszú percekig kellett engesztelnem, de végül hajlandó volt bemászni a kocsiba az összes botjával együtt. A Hajógyári-szigeten a holtág végénél álltunk meg, ott, ahol a bedőlt fák vannak meg az elmebeteg halőr stégje. Felnyársaltam egy kis kárászt a horogra, és bedobtam az ágak közé. Szinte azonnal elvitte valami az úszót. Kicsit vártam, aztán nagy lendülettel beakasztottam egy mohos törzsnek. A következő szerelék sem ázott öt percnél többet, amikor gyanúsan lassan elmerült az úszóm. Most hamarabb vágtam be, meg is lett a jutalom: a meggyötört csalihalra egy izmos testű folyami rák fonódott rá. Később egy túlzott önbizalommal megvert csukaivadék kapta be a nála alig nagyobb kárászt.
Lassan dr. I.-nél is megjött a kapás. Felváltva fogtunk sügeret, apró csukát és moszatos faágat. Az elmebeteg halőr, aki eddig némán figyelte az úszóját, hirtelen zavarbaejtően kamaszlányos hangon felvihogott.
- Rőzsét fogott, hihihi.
Nem akartam hinni a fülemnek, de legközelebb, amikor megint rőzsét fogtam, újra felvihogott.
Úgy látszik, ez a kegyetlen bosszúállás napja - gondoltam hazaindulás előtt, és mézédes modorban a rosszindulatú, de félhülye öreghez fordultam:
- Nem is tudom, mit szarozunk itt a sügerekkel, amikor megy az óriás dévér a kiságon alkonyatkor. Tegnap a végén csak hármat vittem haza, az is volt hat és fél kiló.
Azt hittem, nehezebb lesz, de máris beszopta.
- Hol is fogtad, öcsi?
Részletes leírást adatam neki Ekrem Kemál Gyuri bátyám, az ismert rohamosztagos etetett helyéről. Az egész sziget tudja, hogy a terepruhás, nemzeti érzelmű Gyuri nem kegyelmez, ha valaki a helyére téved, de a gőgös halőr a jelek szerint nem ereszkedett le a köznéppel való kvaterkázásig.
Egy hete nem látta senki.
Szily László
