Az idén ötvenéves Fővárosi Artistaképző Intézet március végén kövér kis programsorozattal ünnepelte a magyar cirkuszművészeti szakmunkásképzés intézményét. Az öregdiák-találkozón kívül, amelyen olyan műfaji szakadárok is részt vettek, mint Somló Tamás és Sütő Enikő, született egy fölöttébb szalonképes program, az intézet növendékeinek új cirkuszi előadása.

Az idén ötvenéves Fővárosi Artistaképző Intézet március végén kövér kis programsorozattal ünnepelte a magyar cirkuszművészeti szakmunkásképzés intézményét. Az öregdiák-találkozón kívül, amelyen olyan műfaji szakadárok is részt vettek, mint Somló Tamás és Sütő Enikő, született egy fölöttébb szalonképes program, az intézet növendékeinek új cirkuszi előadása.

A városligeti kultúrintézmény, a Fővárosi Nagycirkusz már százhuszonöt éves múlttal rendelkezik, tehát jóval idősebb, mint az állami artistaképzés. Porondja megért már "Fényes" előadásokat, pankrációs korszakot, bombázást, politikai varietét Tito, a láncos kutya meg Kulákverés című műsorszámokkal, szovjet jégrevüt, sőt bérbe vették már techno- partira, de techno-ambient cirkusz minden bizonnyal még sosem volt benne. Most lett.

Ez a jelenlegi, narancspiros műanyag székes, oroszlánszagú, 1971-ben létesített építészeti kísérlet, amelyben a formabontó előadás zajlik, és remélhetőleg a sikerre való tekintettel prolongálni fogják, pont olyan ma is, mint húsz évvel ezelőtt volt, amikor utoljára jártam itt, csak mondjuk a lábam növekedésével arányosan kisebbnek tűnik. A szag már kiűzhetetlen, a székeket sosem festik más színűre, de a Csillagkapu-előadás kellemes csalódást okozott. Legalábbis ahhoz képest, hogy engem a cirkuszműfaj mindig is nyomasztott. Azt gondoltam, ide már csak akkor lehet elrángatni engem, ha budai ingatlanokat adnak ajándékba a jegy mellé, herceggel.

De térjünk vissza az előadáshoz. A tizenkét kilós, szálfalábú alsótagozatosoktól a süldősúlyú, végzős, tangásított dressz a fenékbe vág akrobatalányokig összevissza repked mindenki, de legalább ötven emberke. A központi nagy koreográfia az iskola történetét meséli el, egészséges humorral, kivételes ritmusérzékkel, a Cinetrip space brigád, avagy a Rudas fürdői bulik térhatású látványtervező csapatának bevilágításaira és Yello- meg James Bond-témákra, valamint állat technozenékre. Az iskolaügyi össztáncot meg-megszakító etapok viszont klasszikus artistaszámok, amit az egyes csoportok a légtornász, a bohóc, az ugrócsoport vagy a kígyónő szakirányon tanultak be. A műsorszámok eredetileg klasszikus cirkuszmuzsikára készültek, de aztán az lett, ami, tömény futurizmus, az átállás pedig egyáltalán nem okozott gondot a fiataloknak. Elsőnek matrózblúzuktól megszabadult, neonrózsaszín dresszes, tüllös szirének hágtak egymás nyakába, lassú bitekre, de aztán a nehézségi fokozatok és a zene üteme egyre nagyobb, illetve gyorsabb lett. Az óriás vaskarikán ülő és ide-oda guruló békaembereknél már sikongatott a nézőtér, a rokonok higgadt füttyökkel jelezték tetszésüket, az űrszalamandrára festett légtornásznál a kicsik sírtak, a pelenkás, de a púderosdobozzal bezzeg zsonglőrködő kistestvérek pedig hangosan szólítgatták a manézsban lévő nagytestvéreket. Volt, hogy oda se mertem nézni: vakmerőségnek tűnik például tizenhárom évesen szaltó mortalét előadni a trapézon, mikor én már akkor is azt hiszem, hogy menten felesek, ha csak utánanézek az elszabadult lufiknak. Meglepő módon az általános cirkuszi rizikófaktor, a két ügyeletes bohóc sem volt unalmas, sőt miközben ellátták a karmester feladatát, leiskolázták az ugrócsoportot meg a haladó sztepptánc-diákokat.

A fináléban a szaktanárok is felvonultak a szakcsoportokkal. A légtornászidomár, a bohócprofesszor, a zsonglőr-tanársegéd és a csapat bemutatta még egyszer csillogó, foszforeszkáló, hőre lágyuló sci-fi ruháját, illetve frizuráját. Két elvetemült nyolcéves kísérőm pedig százforintos bohócorrban örömködte magát kifelé a gyakorló vasárnapi apukák között, akik aggódó lányaik tekintetének kíséretében a 3 Ajax hősiességével a nyalókát fedő celofánokkal küzdöttek.

- sisso -