Végleg eldőlt, hogy nem Magyarországon lesz a jégkorong-világbajnokság

Sport

Mivel a magyar kormány elállt a garanciától, a nemzetközi szövetség nem engedte tovább a közös magyar-szlovén pályázatot.

A szükséges kormánygarancia hiányában a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) nem engedi tovább a jövő évi elitvilágbajnokság megrendezésére beadott magyar-szlovén pályázatot, így a továbbiakban egyedüliként a finn-lett kandidálással számol.

Luc Tardif, a nemzetközi szövetség elnöke és az IIHF jogásza, Ashley Ehlert csütörtökön a tamperei kongresszusi ülésen elmondta, az IIHF-nek szükségesek a pénzügyi garanciák. Tardif emlékeztetett, hogy 2020-ban a koronavírus-járvány miatt minden vb elmaradt, tavaly pedig Minszkben nem tudták megtartani az elit vb egyik csoportját, ráadásul az általa vezetett szervezet szakmailag pénzügyileg is felelős minden kategória számára biztosítani a versenyzést, így a nem tudnak eltekinteni a kormánygaranciáktól.

A kongresszuson ezt követően felszólalt Such György, a magyar szövetség elnöke. Jelezte, hogy nem tudták időre megkapni a kormánygaranciát, megérti az IIHF elvárásait, és sok sikert kívánt a finn-lett szervezőknek. A küldötteknek elmondta, hogy a magyar kormány kedden állt fel, rövid idő állt a felkészülésre, de az elmúlt egy hónapban minden energiával azon dolgoztak, hogy a szlovénokkal közösen sikeresen pályázatot nyújtsanak be. Hozzátette, ez egy hasznos lecke volt számukra, és ez egyre életre szóló lehetőség lett volna.

Matjaz Rakovec, a szlovén szövetség elnöke is szót kért. Ő is kiemelte, hogy az elmúlt hónapban milyen sok munkát, energiát fektettek bele a pályázatba, nekik sikerült megkapniuk saját kormányuktól a garanciát.

Az MJSZ a szlovén szövetséggel közösen május 8-án jelentette be, hogy pályázik a 2023-as vb-re azt követően, hogy az IIHF az ukrajnai háború miatt április 26-án elvette a rendezési jogot Szentpétervártól, és a két válogatott a ljubljanai divízió I/A vb-ről feljutott a legjobb 16 közé.

A két szövetség határozottan jelezte: az elmúlt évtizedekben minden elitvilágbajnokság megrendezése nyereséges volt.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.