A szerk.

A világ sportfőországa

A szerk.

Kedd reggel kinyitottuk a cseh sajtót (komolyan: a magyart hiába), és azt láttuk, hogy rólunk van szó megint. „Putyin odacsapott?” – teszi fel például a kérdést már főcímében Csehország legolvasottabb fóruma, az idnes.cz.

Az történt ugyanis, hogy hétfőn este a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) kapott egy levelet a Magyar Jégkorongszövetségtől, hogy sajna nem kapták meg a magyar kormánytól a Szlovéniával közös rendezésű, 2023-as világbajnokságra vonatkozó fizetési garanciát, ezért visszavonják a pályázatukat, lévén e fedezetvállalás az IIHF támasztotta feltételrendszer része.

Mielőtt eljutnánk a nemzetközi (immár nem csak cseh) sajtó azonnali következtetéséhez, mely szerint mindez azért van, mert  Oroszország és Fehéroroszország az ukrajnai háború miatt nem vehetnek részt a világbajnokságon, így Magyarország kihátrál a rendezésből mint afféle utolsó csatlós, satöbbi, satöbbi, nézzük csak a szikár tényeket.

Jégkorong-világbajnokságot rendezni – szemben mondjuk, az atlétikai világbajnoksággal – biztosan nyereséges vállalkozás, igazolják ezt az elmúlt évek adatai bőséges példatárral. A honi szövetségnek 3 milliárd forintnyi fedezetvállalásra lett volna szüksége, amelyet előlegként használt volna fel, s amelyből vagy hívnak le valamennyi pénzt a végén, vagy nem hívnak le semennyit sem. Inkább az utóbbi. A kormány tehát arra ígért, illetőleg adott volna pénzt, hogy ne adjon, hanem kapjon. Itt kell megemlékeznünk olyan már-már legendává nemesedett ügymenetekről, mint az ún. vizes vébé sok tízmillárdos buktája (nyugi, már be vagyunk fizetve a következőre is), vagy a nyolcmilliárdot három nap alatt simán elnyaldosó Giro d’Italia pár nappal ezelőtti tündöklése (Grande Partenza!). Nem beszélve arról a tényről, hogy vajon a NER Magyarországán elképzelhető-e az, hogy valamely világversenyre kandidáló sportszövetség ne egyeztetne jó előre a törekvéseiről a világ sportfőországának urával? (Jó, akkor valamelyik sameszával.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.