A lánchajózástól a mászózsiráfig: A Hajógyári-sziget múltja

  • - kovácsy -
  • 2007. augusztus 16.

Szex

A Hajógyári- (vagy Óbudai-) sziget két élesen eltérő területből áll. Nagyobbik, északi része, amelyet néhány év óta már teljesen kitöltenek a fesztivál helyszínei és szolgáltatásai, mindig is beépítetlen terület volt. Délen a bontások és átalakítások után is mutatnak valamit eredeti formáikból azok az egykori üzemi épületek, amelyekben a hajóépítés minden elképzelhető szakmát mozgósító munkálatai zajlottak egészen 1991-ig, amikor az utolsó itt épített hajó is kiúszott az öbölből.

A Hajógyári- (vagy Óbudai-) sziget két élesen eltérő területből áll. Nagyobbik, északi része, amelyet néhány év óta már teljesen kitöltenek a fesztivál helyszínei és szolgáltatásai, mindig is beépítetlen terület volt. Délen a bontások és átalakítások után is mutatnak valamit eredeti formáikból azok az egykori üzemi épületek, amelyekben a hajóépítés minden elképzelhető szakmát mozgósító munkálatai zajlottak egészen 1991-ig, amikor az utolsó itt épített hajó is kiúszott az öbölből. Ezután néhány éven keresztül még felemás képet mutatott ez a terület. Egyes épületekbe raktárak, irodák, szerkesztőségek, filmstúdiók költöztek, működött még egy alternatív iskola is, mások lassú lepusztulásnak indultak a hamarosan bekövetkező bontásra várva. Ekkor még titokban, minimális kerítésmászással be is lehetett járni a régi épületeket, a kitépett ajtók és betört ablakok mögött egy-egy tárgy, bútordarab, elhullajtott irat utalt a nagyüzemi közelmúltra. Aztán a használaton kívüli épületeket sorra lebontották, és az öblöt megkerülő belső út mentén ma már nem sok minden emlékeztet az alig húsz évvel ezelőtti időkre.

Északon, az egykori mezőgazdasági terület helyén fokozatosan alakították ki a közparkot, amely aztán a fesztivál alatt minden évben dúlt pusztasággá változik. (A körtöltés ellenére besegítenek az árvizek is.) Az Óbuda felőli, összesen mintegy másfél kilométer hosszú part menti ligeterdőben még kétszáz éves füzek, feketenyárfák is vannak, ez a sziget egyetlen természetes állapotban maradt része. Beljebb hosszú ideig kertészet működött - innen látták el virágokkal például a Margit-szigetet. Errefelé csak a Pest felőli szegélyen voltak épületek: eredetileg hajógyári szolgálati lakások, egy honvédségi üdülő tiszti kaszinóval, még lejjebb, már a hajógyári sporttelep részeként csónakházak, hangulatos, ütött-kopott kerthelyiség.

A hatvanas évektől a kilencvenes évek közepéig még autóbuszjárat vezetett a szigetre, amelyből mint közparkból egyfajta mélabús messzeséghangulat áradt. Érezni lehetett, hogy folyamatos kertészkedés zajlik, a magányos játszóterek viszont még sokáig őrizték régvolt atlétatrikós kommunista szombatok hangulatát, amikor a gyárvezetés nem sajnálta a betont és a vasat a mászózsiráfhoz és mászórakétához, így aztán hiába is fáradoztak egész generációk a tönkretételükön ifjonti, duhaj éjszakákon.

A távoli múltról régi térképek számolnak be, és ezeken meglepődve láthatjuk, hogy korábban egészen másfajta, hosszanti választóvonal húzódott a területen - két sziget simult ugyanis egymás mellé az óbudai part mentén. A kettőt elválasztó Duna-ág a mostani K-hídtól kissé délebbre indult, és a jelenlegi belső öböl vonalában folytatódott. Hogy még korábban hogyan nézett ki a hely, azt még mindig nem lehet pontosan tudni, mindenesetre már 1836-ban római kori falmaradványokba ütköztek a meder kotrása során. A - később a romok visszatemetésével záruló - feltárások aztán egy Hadrianus császár korában épült helytartói palota körvonalait mutatták meg fürdőmaradványokkal, mozaikokkal. Mindez az egykori városhoz, Aquincumhoz kapcsolódott ugyan, de a nagyobbik sziget déli felében helyezkedett el. Északon a források egykori legelőkről, szántóföldekről tudnak.

A két sziget későbbi sorsát az osztrák Első Dunagőzhajózási Társaság 1829-es megalakulása határozta meg. A részvénytársaság irányításába hamarosan bekapcsolódó Széchenyi István javasolta, hogy itt legyen a dunai hajók téli kikötője, és itt építsék fel a hajógyárat is. Ez utóbbinak a felépítése kezdődött többek között a vízben talált falmaradványok szétverésével, majd folytatódott az első faszerkezetű műhelyépületek felállításával. Az 1838-as árvíz aztán nagyjából mindent letarolt, ami addig épült, és ezután tétetett határozatba, hogy a két szigetet védőgáttal kössék össze. Az építmény aztán addig szélesedett, az építkezések, bontások és újbóli építkezések addig alakították a környékét, hogy ma már csak az öböl vonalából, a térképet nézve sejthetjük, merre folytatódott a meder.

Az 1850-es évekre a gyár Magyarország legnagyobb iparvállalata lett, 1400-2500 fő között ingadozó munkáslétszámmal. Hat kilométer hosszúságban húzódtak az iparvágányok (az egész sziget hossza ennek a felét sem éri el), a faépületek eltűntek, egyre nagyobb területű műhelyek épültek, aztán olyan kalandos műszaki megoldásokon kezdtek dolgozni a mérnökök, mint a lánchajózás. Ennek az Óbudai Múzeum kiadványa (Kaiser Anna-Varró József: Volt egyszer egy hajógyár) szerint az volt a lényege, hogy hegymenetben a Duna medrében, Pozsony és Bécs között hosszában elhelyezett, 35 km hosszú láncba kapaszkodtak a több uszályt is vontató gőzhajók egy e célra szolgáló szerkezet segítségével. Évtizedeken át fénykorát élte a gyár, amelynek az öble telelőhely is volt: gőzhajók tucatjai és még több uszály zsúfolódott be telente a sólyaterek (a hajóépítés helyszínei) közé. A 30-as években német, a II. világháború után szovjet, majd 1952-ben magyar állami tulajdonba került az időközben erősen lepusztult üzem. 1959-ben épült meg az utolsó gőzhajó, aztán még három évtized telt el a lassú agónia, az állami támogatásból finanszírozott látszateredmények jegyében, amelyekkel együtt a hajógyár története szép lassan megőrzésre, feldolgozásra váró múlttá nemesül.

Köszönet az Óbudai Múzeumnak

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.