Õt nem szokás ledéviszezni. A sznúker (snooker) többi nagymenőjét, Higginst (az aktuális világbajnokot), Hendryt, O'Sullivant, Murphyt a vezetéknevükön említik beszélgetésekben, híradásokban, tévéközvetítésekben, de Steve Davis más. Õ szinte mindig sztívdévisz. Amikor pedig nem, akkor csak mint sztív kerül szóba, így emlegetik a rajongói, és így hódol előtte a tévériporter.
*
Éppen most ért az ötvenedikre, 1957. augusztus 22-én született. 1981-89 között hatszor nyerte meg a világbajnokságot, hét évig vezette a világranglistát. Pályafutása során 28 pontszerző és 45 egyéb versenyt nyert. Összesen száz viadalon volt a döntő szereplője (utoljára 2005-ben), és abból hetvenhármat megnyert.
Bár nem ő a legeredményesebb - Stephen Hendry, aki utána lépett a sportág trónjára, hétszeres világbajnok, és hétmillió fontot kasszírozott a sznúker pénzdíjaiból, Steve öt és felet. Csakhogy a tizenkét évvel fiatalabb Hendry - úgy tűnik - igencsak leeresztett, míg Steve Davis ötvenévesen is állja a sarat. Alighanem a Rekordok könyvébe illik, hogy valaki ebben a korban a világranglista első tizenhat helyezettje között szerepel, vagyis minden nagy versenyt a főtáblán kezd. Régen nyert utoljára, de a mérkőzéseire megtelik a nézőtér, mert még mindig képes a csodára.
A sznúkert a biliárdban használtnál jóval hosszabb és szélesebb asztalon játsszák, az a cél, hogy - meghatározott sorrendben - valamennyi golyó eltűnjön az asztal két oldalán lévő hat lyukban. Kivéve a fehéret, mert az a "főnök", azt kell meglökni, hogy a "többiek" útnak induljanak a megfelelő irányba. Vannak piros golyók és - úgymond - színesek (nem mintha a piros nem lenne szín). A pirosak lyukba küldése egy pontot ér, a többi haté mást és mást, kettőtől hétig. Amíg piros van az asztalon, a lyukakba hullt színesek visszakerülnek a helyükre. A golyók összértéke 147 egy játékban, ennek frém (frame) a neve, a háromszög alapú keret jelképezi, melynek segítségével a kezdéshez az asztalra helyezik a piros golyókat (a többinek kijelölt helye van, azok egyenként kerülnek oda). Már csak egy fogalmat érdemes megismerni, az pedig a brék (break), amely a játékos egyhuzamban belőtt golyóinak pontértékét rögzíti.
Ha tehát valaki úgy löki be az összes golyót, hogy nem hibázik, vagyis nem adja át a terepet az ellenfélnek, akkor elérheti a maximális bréket, a 147-et. (Az csupán kuriózum, és csak hosszas magyarázat után lenne érthető, hogy a legnagyobb brék valójában 151.) Rettenetesen nehéz a csúcsra eljutni, de megéri. A közelmúltban lezajlott sanghaji, idénynyitó versenyen húszezer fontot és egy húszezer font értékű kocsit kapott volna, aki megcsinálja, s ezzel vissza is kanyarodhatunk Steve Davishez, szintén egy kerek évforduló kapcsán. Éppen huszonöt éve ő érte el az első, tévéfelvételen is rögzített, tehát hitelesített maximális bréket a Lada Classic versenyen.
Pofonegyszerű lenne a helyzet (és dögunalom a játék), ha a kizárólagos célt a soron következő golyó lyukba küldése jelentené. Egy profi játékos ebben az alapesetben százból minimum kilencvenkilencszer biztos kézzel találna be.
Csakhogy az igazi feladat az, hogy a fehér golyót, miután elvégezte a dolgát, olyan helyzetbe hozzák (pozicionálják), hogy a soron következő társát is gond nélkül küldhesse a helyére. És ettől kezdve már valóban Steve Davisről szól a történet.
Van a sportágnak egy híres akadémiája az angliai Sheffieldben (ahol - nem mellékesen - minden évben, hagyományosan, a világbajnokságot is rendezik). Ott tanulják a mesterséget a fiatal britek, de oda zarándokolnak el a külföldiek is, közöttük nagyon sok kínai tehetség, s onnan nőtt ki például a jelen egyik nagy ígérete, Robertson, a szőke ausztrál is. A tananyag igen jelentős része Steve Davis játékából született.
Fantasztikus a helyzetmegoldó képessége, amihez persze biztos kéznek is társulnia kell. Tanítani lehet az asztalhoz való "beállását", ahogy ideális szögben hajol a játéktér fölé. Kézügyességét más típusú biliárdokkal is pallérozza, és rendszeres szereplője a trükkversenyeknek. Fejét a pókerben is gyümölcsözően kamatoztatja, kiváló sakkozó hírében áll. Minden bizonnyal ennek köszönhető klasszis teljesítménye. Olyan, mint az a zseniális futballista, akinek a nézőtérről száz variációt kiabálnak be a szurkolók, de ő megtalálja a százegyediket, a legeslegjobbat, amitől aztán mindenki elhűl.
Logikus a kérdés: ha Steve Davis ilyen menő ma is, miért nem nyeri még mindig sorozatban a versenyeket?
Szokták magyarázni a korával. Hogy meg-megremeg a keze. Hogy nem képes regenerálódni napról napra, mérkőzésről mérkőzésre. De sokkal inkább arról van szó, hogy a hosszú évek alatt (1978 óta játszik a profik között), elvesztette a monotóniatűrését. A sznúkerben ugyanis akadnak olyan tiszta helyzetek, mint a sakkban a gyalogelőny, s ezt csak szisztematikusan, ámbár unalmasan végig kell játszani. És Steve Davis erre már nem képes. A bonyolult helyzetek káprázatos megoldása után néha a legegyszerűbb szituációban is hibázik, lerí róla, hogy nincs türelme az efféle pepecseléshez. Csak ritkán ér el százas bréket.
A stratégiai csatákban ma is felülmúlhatatlan, de a gépies játékban verhető. Az új nemzedék életrevalóbb, célratörőbb sznúkert játszik. Sokat tud abból, amit a nagy előd bemutat. De elsősorban győzni akar. Steve Davis viszont játszani. Nem frémeket akar nyerni (pedig a nagy versenyeken ezer fontot fizetnek egyért), nem a meccs, nem a verseny áll a figyelme középpontjában, hanem az alkotás.
