Törökország társadalma sajátos helyzetben van: egyrészt ezer szállal kötõdik az iszlám hagyományokhoz, másrészt a nyolcvanas évek elején beindított gazdasági reformok nyomán elindult a jóléti társadalommá válás útján, és egyre határozottabban vonzódik Európához. A holland figyelmeztetésre számítani lehetett, hiszen a török emberi jogi problémák évek óta terítéken vannak.
Az Amnesty International
nemzetközi emberi jogi szerve-zet idén márciusban összehangolt kampányt indított a nõk elleni erõszak megállításáért, melyben külön foglalkozik a török nõk helyzetével. A nálunk NEEM (Nõk Elleni Erõszak Megállításáért) néven futó projekt részeként kiadott jelentés alapján úgy tûnik, az ország EU-tagsága fényévekre van.
A nõkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés idült probléma a vidéken élõ, tradicionális iszlám közösségekben - és az esetek többségében magában foglalja a fizikai erõszakot is. A helyzet az ország délkeleti tartományaiban a legrosszabb, de több felmérés kiderítette, hogy a nõk elleni diszkrimináció és a fizikai erõszak elfogadottsága tulajdonképpen áthatja a török társadalmat. Egy tavalyi felmérésben a török közép- és felsõ osztályhoz tartozó nõk közel kétharmada vallott úgy, hogy áldozata volt valamilyen szexuális erõszaknak. Ugyanekkor egy másik kutatásban az egyetemista fiúk fele állítja: ha megtudná, hogy menyasszonya nem szûz, azonnal elzavarná, esetleg meg is ölné.
A bántalmazás leginkább a családtagok reszortja. Ha egy klán vezetõje úgy ítéli meg, hogy egy nõ "nem megfelelõen" viselkedik, a család férfi tagjai "megbüntethetik". Az indokot legtöbb esetben a hagyomány szolgáltatja, például ha valaki nemet mond a neki kiválasztott férjjelöltre, de sokszor az is elég, ha egy lányt fiúkkal látnak lófrálni. A büntetés szélsõséges változata a becsület nevében elkövetett gyilkosság (angol szakkifejezéssel: honour killing), amikor a család öregjei úgy döntenek, hogy megölik, illetve megöletik a nõt, amiért
szégyent hozott
a családra. A török társadalom egy kisebb része ezt is elfogadhatónak tartja. A mai napig jellemzõ a kényszerházasság gyakorlata. Egy, az ország délkeleti tartományaiban végzett felmérésbõl kiderült: ott a nõk közel felét úgy adják férjhez, hogy a család ki sem kéri a véleményüket a választottal kapcsolatban. Néhány tartományban ezek közül virágzik az úgynevezett berdel szokása is, amikor családok gyakorlatilag lebarterezik egymás közt felesleges lányaikat és fiaikat, így úszva meg a kiházasítással járó költségeket.
A szegényebb családok több esetben prostitúcióra kényszerítik lánygyermekeiket, akiknek, ha "szerencséjük" van, a kliens odafigyel, hogy csak análisan vagy orálisan érintkezzen velük, és a státusszimbólum, a szûzhártya így ép marad. A szemléletváltozáshoz mindenesetre több kell, mint az EU figyelmeztetése.
Törökországban egyre több olyan szervezet mûködik, amely a bántalmazott nõket segíti. Menedékházakat hoznak létre, ahol befogadják az otthonaikból menekülni kényszerülõ nõket. Ingyenes ügyvédi tanácsadással segítenek azokon, akik veszik a bátorságot, hogy szembeszálljanak a hagyományok vezérelte társadalmi nyomással és az igazságszolgáltatással, amely csak ritkán végzi tisztességgel a feladatát, ha nõkrõl van szó.
Az Amnesty International jelentése egy megdöbbentõ esetrõl számol be az utóbbira való példaként. 2002-ben letartóztattak két nõt, akik egy 12 éves kislányt kényszerítettek prostitúcióra. A "Zehra" álnéven említett lány szolgálta-tásait kormányzati tisztviselõk, katonák és állami hivatalnokok is igénybe vették. Ezért aztán amikor a Zehrát "futtató" két nõt és 28 kliensét -többségükben állami tisztviselõket - bíróság elé állították, az ügyet hamar felkapta a sajtó, fõként a bulvárlapok. Az egyik tárgyalás alkalmával a vádlottak rokonaiból összegyûlt csoport érkezett a bíróság elé, hogy megfenyegessék a bírót, Zehra ügyvédjét és a helyi emberi jogi szervezetek képviselõit. A bíróság elutasította a lány ügyvédjének kérését, miszerint a fenyegetések miatt a tárgyalást valahol máshol folytassák le. Végül minden vádlottat szabadlábra helyeztek, és a tisztviselõk mind visszatérhettek hivatalaikba. Az ügyre lecsapott a sajtó, címlapon hozták Zehra fotóját, ízekre szedték a kislány történetét.
A török igazságszolgáltatásban
még él az a törvény, amelynek alapján egy férfi, ha a bíróság elé kerülve megígéri, hogy elveszi feleségül az általa megerõszakolt lányt, enyhébb büntetést kap, sok esetben pedig fel is mentik a vád alól. 2002-ben már felmerült, hogy a török Btk. módosításával ki kellene venni azt a passzust, amely erre lehetõséget ad, de ez ellen még a társa-dalom legmagasabb szintjén is tapasztalható ellenállás. Az igazságügyi minisztérium büntetõjogi albizottságának tagja azt nyilatkozta a Radikal nevû török lapnak: "Senki nem vesz feleségül egy lányt, aki már nem szûz. Ha egy lányt megerõszakol egy férfi, a család azt akarja, hogy menjen hozzá az illetõhöz, és képmutatás lenne azt állítani, hogy ez másképp van. Egyébként, ha én nõ lennék és megerõszakolna egy férfi, én feleségül mennék hozzá. Idõvel meg lehet szokni ezeket a dolgokat."
Hevesi Flóra
