Megvan! A nemzetközi nőnap előestéjére megszületett az egyezség: a következő héten az Országgyűlés elé kerül a családon belüli erőszak leküzdését célzó, még egyeztetés alatt lévő (számunkra egyelőre ismeretlen tartalmú) határozati javaslattervezet.
S noha önálló büntetőtörvényi tényállást nem szándékoznak bevezetni - erre az igazságügyi miniszter állítása szerint nem is köteleznek bennünket nemzetközi szerződéseink, sőt, miután a társadalom "elfogadja a családon belüli erőszakot", önálló büntetőjogi eszközökkel nem is igen lehetne ellene fellépni -, azért távoltartó rendelkezések megalkotásáról szó lehet.
Hatalmas előrelépés. Tavaly nőnap tájékán hivatalos személy ki nem ejtette volna a száján a megnevezést: "családon belüli erőszak", a távoltartás ötletét, ha elhangzott egyáltalán, egyenesen hangos kacaj fogadta: és hová tetszenek akarni eltávolítani a családfenntartó családfőt? Tán csak nem az állam fog neki megfelelő szállást biztosítani? Hiába volt minden érv: így meg a bántalmazottaknak kell, nemegyszer több gyerekkel, nagymamával, menekülni, utcán aludni s könyörögni, hogy végre kerüljön hely számukra bárhol az országban, ahol pár hétig, hónapig biztonságban lehetnek, ha már lakásukat, holmijukat, munkahelyüket, iskolájukat nem is feltétlenül tudják megőrizni. Egy éve nőnapon még kétség nem férhetett hozzá: akit bántanak, földönfutóvá lesz; aki bánt, birtokon belül marad.
Most meg egyszerre csak
itt a kormány-elhatározás:
lesz intézkedési terv a családon belüli erőszak leküzdésére. Lesz távoltartó rendelkezés: ezt a családjogi törvény szabályozza, idővel azt is biztos megtudjuk, miért; végrehajtását pedig az úgynevezett pártfogókra bízzák majd. (Felteszem: e célból különlegesen kigyúrt és kiképzett, engedélyezett kényszerítő eszközökkel felszerelt személyzettel egészítik majd ki az eddig jobbára a negyven és hatvan kiló közötti pedagógusnők közül toborzott pártfogói állományt.)
Ám a Btk.-n nem változtatunk, mondja a miniszter, mert - szerinte - a társadalom "elfogadja a családon belüli erőszakot". Felmerül egy kérdés: mi számít esetünkben társadalomnak? Az elkövetők? Vagy az áldozatok? Esetleg olyanok, akiknek fogalmuk sincs az egészről, akik csak teszik báván a dolgukat: ütnek, vernek, illetve tűrnek? Vagy egyenesen a társadalmi véleményt (azt a bizonyos elfogadást, tetszenek érteni) formáló politikai elit? Személy szerint maguk a politikusok, ezen belül is konkrétan dr. Bárándy Péter miniszter? Mert ha ez volna a helyzet, akkor világos, miért is nem lehet e tárgyban belenyúlni a Btk.-ba: nem akadna, aki aláírja a törvényjavaslatot.
Felmerül továbbá még egy kérdés: akadálya-e a büntetőjogi szabályozásnak, ha a társadalom elfogadja a családon belüli erőszakot? Teljes bizonyossággal állítható-e, hogy csak azt a gyakorlatot tiltják büntetőtörvények Magyarországon, amit a lakosság nem fogad el (és tovább megyek: következik-e ebből, hogy amit viszont nem tiltanak büntetőtörvények, azt elfogadja a társadalom)?
Nem fog-e az igazságügyi miniszter nyilatkozata oda vezetni, hogy a faluba beköltözni szándékozó cigány család által megvásárolt ház felgyújtását mint a tulajdon elleni bűncselekmények egy speciális esetét törölni kell majd a Btk.-ból, minthogy az ilyesmit a társadalom elfogadja? Nem kell-e ezután számolnunk azzal, hogy konfliktusba kerülhetünk a szerzői jogvédelem nemzetközi szervezeteivel, miután Magyarországon a társadalom elfogadja video- és hangkazetták, CD-k és DVD-k illegális másolását, terjesztését, s így - bármennyire sajnáljuk is - hovatovább lehetetlen lesz büntetni az efféle cselekményeket?
Mindenesetre üdvözöljük a nőnapi megegyezést, és érdeklődve várjuk, mi is kerül pontosan az Országgyűlés asztalára a közeli napokban. Ha ugyanis
nem nyúlnak
a Btk.-hoz,
vagyis nem határozzák meg a büntetendő cselekmények, illetve a szabálysértések között azt a cselekménycsoportot, amelyet családon belüli erőszak néven foglalhatunk össze, vajon mi képezheti majd az ígért távoltartó rendelkezések bevezetésének és alkalmazásának jogi alapjait?
"A családon belüli erőszak sem más, mint a családon kívüli", nyilatkozta idézett sajtótájékoztatóján a miniszter. Ha ez így van, továbbra is nyitva marad: minek alapján hozatik meg és ki ellen az oly sokat emlegetett távoltartó rendelkezés? Honnan fogja tudni a határozatot kibocsátó hivatalnok (gyámügyes? önkormányzati tisztviselő?), hogy X. Y. erőszakoskodó személy ellen ki kell adnia a dokumentumot, W. Z. ugyancsak erőszakoskodó személy ellen viszont nem? Tovább megyek: ha a távoltartás intézményét nem a rendőrségi, hanem a családjogi törvényben szabályozzák: akut helyzetekben vajon ki hozza majd meg az intézkedést?
Képzeljük el: kihívják a rendőröket péntekről szombatra virradó éjszaka, mert X. állítólag ütlegeli az asszonyt. A rendőrök kijönnek és megállapítják, hogy elkövetésileg egyelőre legfeljebb szabálysértésekkel kell számolni: vélhetőleg könnyű testi sértés, szóbeli és tettleges becsületsértés ("hülye állat", illetve pofon, arcul köpés, ilyesmi) történt, esetleg a veszélyes fenyegetés szabálysértésével ("kinyírlak az egész pereputtyoddal együtt, te büdös ribanc!") és garázdasággal (törés-zúzás) kombinálva. Magukkal vihetik egy-két órára a tomboló férfit, de bent nem tarthatják. Nem marad más hátra, értesíteni kell a távoltartó rendelkezés kiadásában illetékes szervet (gyámügyes? önkormányzati tisztviselő?), hogy intézkedjék. Majd hétfőn. Addig tessenek kibírni valahogy.
Megvan, akárhogy is. Itt a nőnapi megegyezés, virágcsokor a parlament asztalán. Már az idén "megkezdődhetnek a családon belüli erőszak elleni fellépést biztosító jogszabály-módosítások": lesz tehát távoltartó rendelkezés. Jó, nem lesz Btk.-módosítás. De lesznek-e a családon belüli erőszak áldozatai számára speciális ellátást nyújtó szolgálatok? Lesz-e mindenütt elérhető éjjel-nappali segélyügyelet? Lesz-e a bántalmazottaknak speciális menedéket nyújtó ellátás szerte az országban? Lesz-e kötelező képzés orvosoknak, pedagógusoknak, rendőröknek, ügyészeknek, bíráknak? Lesz-e kötelező "viselkedésterápia" az erőszak elkövetőinek? Nem utolsósorban: lesz-e minderre állami költségvetési pénz?
Előrehaladás történt, ismerjük el. Mindazonáltal jó lenne, ha jövő ilyenkorra, úgy nőnap táján, már nem lehetne olyan kijelentést tenni, hogy hazánkban a családon belüli erőszak elfogadott dolog.
A szerző szociológushallgató.
