Egyes korok a menstruáló nőkben az ördög ideiglenes megtestesülését látták, ezért nem mehettek templomba, nem érintkezhettek a rokonaikkal, sőt arra is vigyázniuk kellett, hogy vérüket ne csepegtessék el - a vért felnyalogató háziállatok ugyanis a démoneszszencia hatására visszafordíthatatlan agykárosodást szenvednek, azaz megőrülnek. A kiközösítés már a múlté, de a zsidó-keresztény kultúrkörben tovább élt a nemi érintkezés tiltása a havivérzés időszakában, amely szokást egyes
konzervatív
nőgyógyászok
még ma is követendő mintának tartják, anélkül, hogy egészségügyi érv szólna mellette. A menstruáció szociálisan még mindig tabunak számít, partnerünkön kívül legfeljebb orvosunkkal osztjuk meg ciklusunk hosszának, vérzésünk erősségének, esetleg színének jellemzőit. Alig beszélünk tehát róla, pedig a nők többsége megszenvedi a felnőtté válás beköszöntét, amin az sem változtat, hogy ilyenkor igazoltan nem kell bordásfalakon csimpaszkodnia. Később lassan megszokja a premenstruális feszültségre következő, marokszámra szedett görcsoldókkal átvészelt időszakot, hogy aztán változóan hosszú ciklusai miatt folyamatos idegességben éljen. Ezt az időt különböző, hormontartalmú készítmények (fogamzásgátlók) tesztelésével színesíti, s a kiszámíthatatlan mellékhatások miatt még az is megtörténhet, hogy hónapokig vérben tocsog. Ilyen előzmények után, ha választani lehetne, sok nő megszabadulna ettől a tehertől - persze amikor a klimax besegít, már késő a bánat. A nők befolyásolhatatlan összefonódása a természettel még inkább felerősíti bizonytalan félelmeiket - a vérzés ciklusait ugyanúgy a hold befolyásolja, akárcsak az apály-dagály jelenséget -, pedig ez éppenséggel olyan tény, amely akár növelhetné a női öntudatot és büszkeséget.
Erre épített a hetvenes évek radikális feminista művészeti mozgalma is, és úgy tűnik, az új évezredben egyre többen gondolják ezt, csak egy kicsit másként. Az előkép Judy Chicago Red Flag (Vörös zászló, 1971) című műve: a fekete-fehér fotólitográfián a művésznő éppen kicibál a vaginájából egy használt, vörös tampont, amely - pozíciója miatt - nem mellesleg egy levágott pénisz képét is felidézi. Ami Chicagónál még brutális és meghökkentő, az az utódoknál játékos, átesztétizált művészkedéssé szelídül. Pedig a menstruációnak van virtuális múzeuma (Museum of Menstruation and Woman Health), ebben rögtön huszonnégy művész menstruációs témájú műve. Van külön fóruma (Blood Art from Menstrual Blood´s Livejournal), ahol például az egyik hozzászóló azt a gyakorlati kérdést feszegeti: miképpen is lehetséges, hogy a menstruációs vérrel történő munkálkodás közben nem válik a lakás mészárszékhez hasonlatossá. A művek festékanyaga ugyanis nem más, mint menstruációs vér, vagyis alkotóik között is értelemszerűen nőket kell sejtenünk. Ilyeténképpen a nőművészet vonulatát erősítik - szemben például a bécsi akcionistákkal, a hetvenes évek body-artjának egyes képviselőivel, akik
zsilettpengével vagdosták magukat,
hogy aztán a vért teátrálisan szétspricceljék vagy Herman Nitsch évtizedeken áthúzódó Orgia misztériumszínházával, amelyben elkattant, pocakosodó férfiak állati vérrel locsolgattak meztelen nőket: ezek dominánsan férfiirányzatok.
Az igazi kérdés természetesen az, hogy az anyaghasználat kizárólagossága mellé társul-e még valami plusz is, amitől ezek a művek művészi értékkel is telítődnek. Első nekifutásra nem túlságosan pozitív a kép. A gyerekesen naiv művektől (vérrel festett alvó cicus, lapító nyuszi) a túlkomplikált akciók dokumentációjáig sok mindent találhatunk. Vanessa Tiegs Spiraling Moon néven külön weboldalt szentel huszonnyolc, a holdciklusra utaló menstruációs festményének, melyek láttán elsősorban technikai kérdések merülnek fel. A vért vajon kis vödörbe gyűjtögette? Gumibugyiból kikenegette? Csuszmákolt a papíron? Netalán munka közben fel-feldugta az ujját és avval festett? Végül is ez maradhat az ő titka. A művész szándéka szerint az intim festmények a női testnedv szépségét emelik piedesztálra, de miután nem a reális, hanem a médián átszűrt, homogén valóságban egyszerűen képként léteznek, inkább csak elszomorítóak. A szürreális amőbák, alvadt fekete és élénk vörös madarak, spirálok, szemek, amorf élőlények egy rég túlhaladott képi tradíció gyermekei. Talán még a "szőrös" képek a legjobbak (Dragonrose), de ebből még nem lesz (nő)művészet. Legfeljebb pinafestészet.
- decker -
Museum of Menstruation and Woman Health: http://www.mum.org/armenjc.htm
Blood Art from Menstrual Blood´s Livejournal
http://www.heatherweathers.com/paintings
Vanessa Tiegs: http://www.spiralingmoon.com/paintings
