Zokniban lábat mosni: ezért kényelmetlen millióknak az óvszer

  • Békés Gáspár
  • 2019. március 5.

Szex

A méret a lényeg, főleg ha a biztonságos óvszerhasználatról van szó. Akkor miért van az, hogy a méretigényeinkhez nem igazodik az óvszerkínálat?

Képzelje el, hogy bemegy a cipőboltba, ahol hosszú polcokon sorakoznak a különféle lábbelik: van sportcipő, bakancs és csizma is. Amikor azonban a 43-as méretet kéri, az eladó meglepődve felvilágosítja, hogy kizárólag 40-es méretet tartanak.

Kísértetiesen hasonló helyzettel találják szemben magukat a magyar férfiak óvszervásárlás esetén. A két legnagyobb hazai drogériában, azaz a Rossmannba vagy a Drogerie Martkba (DM) többféle márkájú, anyagú, színű, ízű, felületű, síkosítású, vastagságú óvszert lehet vásárolni, mindkét boltban több mint negyvenfélét. Azonban mindegyik szinte ugyanolyan szélességű.

Remek, hogy elektronikusan tesztelik az óvszereket és számos standardnak kell megfelelni, örömre adhat okot továbbá, hogy van már vegán verzió is, de mit számít mindez, ha egyszerűen nem megy rá a felhasználóra a gumi.

Keskeny sáv

Lehet, hogy meglepő adalék, de a férfi nemiszerv nem kettő, hanem háromdimenziós, azaz szélessége is van.

false

 

„De a gumi nyúlik!” - mondhatná erre az élelmes boltos; ám attól, hogy ez igaz, még nem jelenti azt, hogy mindenkinek megfelelő méretű. Valójában a férfiak 45%-a túl kicsinek vagy nagynak tartja a normál méretű óvszereket.

Ez pedig két problémával jár: jelentősen csökkenti a komfortérzetet, ami negatív hatással van a használati hajlandóságra, ezáltal növelve a szexuális úton terjedő betegségek terjedésének és a nem kívánt terhességek kockázatát. Továbbá a nem megfelelő méretű óvszerek sokkal gyakrabban szakadnak el vagy csúsznak le használat közben, tovább fokozva az említett kockázatokat.

Az átlag (55,35 mm) fölötti péniszátmérő centiméterenként 50-100%-kal növeli meg az átlagos óvszer elszakadásának veszélyét. A piacvezető óvszermárkák nem gyártanak igazán eltérő szélességű méreteket, a Durex és a LifeStyles palettája 49-57mm szélességig terjed (de alapvetően 53 és 56mm-eseket gyártanak), ám ezeket a minimális eltéréseket sem jelölik következetesen.

Érdekes módon az „extra large” méretű óvszerek valójában szinte soha nem szélesebbek a normál óvszereknél, és csak valamivel hosszabbak, ha egyáltalán, tehát valójában egyedül az ember egójához passzolnak, habár ez így a vásárlók megtévesztése. A LifeStyles-nak az 56 mm szélesség már extra large, miközben a Durexnél ez az alapméret; viszont utóbbinál az extra nagy csupán egyetlen milliméterrel szélesebb csak.

Nem(csak) a hosszúság számít

Nem(csak) a hosszúság számít

 

 

Ráadásul a méretezés sem sokat segít, mivel az óvszerek szélességét, és nem a kerületüket adják meg, habár az ember utóbbit sokkal könnyebben meg tudná mérni és ezáltal megfelelően választani. Súlyosbítja a problémát, hogy a legnagyobb hazai drogériákban (DM, Rossmann) kizárólag 51-56 mm közötti óvszereket forgalmaznak, tehát még a piacvezető márkák valamelyest kisebb vagy nagyobb méreteiből sem árulnak.

Ami a hosszúságot illeti, az átlagos pénisz hossza merev állapotban 13,12 cm, ehhez képest a Durex normál óvszere 19 cm-es, nem csoda, hogy a férfiak jelentős hányadának kisebbségi komplexusa van a méretével kapcsolatban (amellett, hogy ez nem is teljesen biztonságos). Lehet, azért készítik így, mert annyit teker le belőle az ember, amennyire szüksége van, azonban ez akkor is túlzásnak tűnik. Viszont rövid ezért szinte soha nem szokott lenni, így ebből a szempontból univerzális a legtöbb kondom.

Mivel a boltokban egyféle szélesség kapható, az emberek azt hihetik, hogy teljesen normális, ha lecsúszik vagy elszakad az óvszer, illetve, hogy kényelmetlen. Innen eredhet a közmondás is, hogy az óvszer olyan, mint „zokniban lábat mosni”, habár egy megfelelő méretű óvszer egyáltalán nem kényelmetlen. Azonban megfelelő információ nélkül a férfiak többsége soha nem fog rájönni, hogy sokkal biztonságosabb és élvezhetőbb szexuális életet is élhetne.

18 éves kor alatt ráadásul gyakorlatilag elérhetetlen a biztonságos, számos vastagságban kapható óvszer, mivel ezeket kizárólag a szexshopok forgalmazzák, ahova 18 év alatt be sem léphet az ember; így a biztonságos szexuális élet sok fiatal számára egyáltalán nem opció.

66 méretben

Mi akkor a megoldás? A sokféle méretben kapható óvszerek, természetesen. Létező termékekről van szó, de nálunk kizárólag szexshopokban lehet ezeket kapni, ahová normál esetben rózsaszín szőrős bilincsért jár az ember, meg egyéb extrákért, nem a biztonságos minimumot jelentő óvszerért.

false

 

Ha a szexshop nem opció, marad az online rendelés. A TheyFit óvszer 66 különböző méretben rendelhető, ráadásul a honlapjukon számos hasznos információt lehet találni, többek között, hogy szélesség és hosszúság alapján kinek melyik a megfelelő óvszer. Ennek alternatívája a My.Size, amely hét különböző méretet forgalmaz, és még mobilappjuk is van a méricskéléshez; A Pasante 8 méretet gyárt, igaz itt kevésbé következetes a számozás.

Ha már a megfelelő méretnél tartunk, a condom-sizes.org oldalon össze lehet hasonlítani a különböző gyártók termékeinek dimenzióit, sőt, a méretalapú kereső segítségével megtalálhatjuk a megfelelőt is. Sajnos komoly korlátozó tényező az ár is. Az a kevés márka, mely számos méretben gyárt óvszert, általában jelentősen drágábban adja a kisebb kiszerelésű óvszereket, körülbelül háromszor annyiért.

A 36 darabos kiszereléseknél már kisebb az árrés, azonban nem mindenki tud 6-7000 forintot befektetni nagyobb csomagra, főleg fiatalként, diákként nem. A női óvszer pedig 700 forintos darabára miatt már-már luxusterméknek számít.

Bár Bill Gates külön projektet hozott létre, hogy újra „feltalálják” az óvszert, azonban számos ígéretes terv ellenére még nem született piacképes termék.

Természetesen írtunk a piacvezető Durexnek, a LifeStylesnak és a Trojannek is, hogy miért gyártanak szinte csak egy vastagságot, azonban az elmúlt három hónapban egyikük sem válaszolt többszöri megkeresésre sem. Megkerestük a Rossmannt és a DM-et is. Előbbi egy hónapja azt válaszolta, hogy „Észrevételét továbbítottuk a higéniai (!) termékekért felelős kollégáink részére, akik megvizsgálják annak lehetőségét, hogy az Ön által javasolt tulajdonságokkal rendelkező óvszer is bekerülhessen kínálatunkba”. (Apró malőr: ezek szerint a higiéniai termékek forgalmazó cégnél nem tudják, hogy kell leírni a higiénia szót - a szerk.)

Utóbbitól azt a választ kaptuk, hogy „a felvetett témát eddig még egy vásárlói megkeresés sem érintette, de természetesen ha hasonló jellegű megkeresések még befutnak, akkor részletesebben is módunkban áll a felvetéssel foglalkozni.”

Emiatt a Békéltető Testülethez fordultunk, azonban őket egy hónapja sem írásban, sem telefonon nem tudtuk elérni, mely egy sor másik problémát vet fel. Csak Magyarországon több millió aktív szexuális életet élő férfi él, akiknek jelentős hányadát sújtja a kényelmetlen átlagméretezés, amely nem csak az élvezetet csökkenti, de a biztonságot és a használati hajlandóságot is, amely nem segít az ország folyamatosan romló nemibetegség-statisztikáján, ahogy a nem kívánt terhességek számán sem.

A probléma azonban nem csak hazánkat sújtja, hiszen a piacvezető márkák világszerte ilyen méreteket gyártanak és forgalmaznak. Az a feltehetően oligopol rendszer, amely az óvszerpiacot (a forgalmazókat is beleértve) uralja, globális népegészségügyi problémákat okozott, amelyet minél előbb meg kéne oldani, hiszen potenciálisan százmilliókat veszélyeztet a jelenlegi helyzet.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.