Vali néni orvos, festőművész vagy ügyvéd özvegye volt, mindenesetre nemesasszony-rokon. A teraszon állva várt minket, szoknyái a földet söpörték, lenyűgöző színek. Önfeledten ugrottam a nyakába, öleltem, szorítottam, cigány, cigány lány, motyogtam, majd anyámék felé is hangosan, az elismerés és felismerés félájultában: cigány! Anyámék először kimeredtek, mint az otthagyott tészta, aztán drámai magyarázkodásfolyam ömlött a szájukból. Vali nénit sose láttam többet. Öt-éves voltam, és nem értettem semmit a világból, vagy igen, csak máshogyan. Minden, ami szép, jó, minden, ami pozitív, ezt jelentették nekem a cigányok, tapasztalatból is és belső, megmagyarázhatatlan temperamentum-, ízlésbeli vonzódásból is. Számomra csak Vali néni után derült ki, hogy az emberek szemében a "cigány" valami rosszat jelent. "Lecigányoztam" Vali nénit, amikor "felcigányoztam".
Majdnem harminc
évvel később megszülettek a keresztlányaim, Beatrix és Sárika, Barnabás és Mari gyerekei. Barnabás és Mari hat gyerekükkel a Hétes telepen laknak, emberhez méltatlan, normális életre alkalmatlan nyomorvidéken, ahol közel száz romungro család tengődik víz, villany nélkül, a kiöntött pöcegödrök és az elszállítatlan szemétben tanyázó patkányok között, kilakoltatásra várva, fázó, éhező, állandóan beteg gyerekekkel az omlófélben lévő házakban.
"Amíg megvan a két kezem, én az asszonyt dolgozni nem engedem, a cigány nem hagyja, hogy a felesége dolgozzon. Az asszony mosson, főzzön, takaríccson, tarcsa a gyerekeket!" - mondja Barnabás. Mari tehát hónapszám egyedül van, és bár nem dolgozik, majd megszakad a munkában. Barnabás Pesten kap alkalmi munkát, feketén - ha kap. Küldi haza a pénzt, Mari pedig "főz, mos, takarít és tarcsa a gyerekeket", kétszer, háromszor annyi energia ráfordításával, mint egy hasonló, nagycsaládos magyar nő. A vízért a telep végén üzemelő egyetlen kútnál kell sorba állni. A sparhelt fatüzelésű, ezen főz, fáért az erdőbe jár. Gyakran kell mosni, és csak jó esetben a tárcsás mosógéppel, ha éppen van áram, vagy a gépet nem kellett eladni, különben marad a kiskád, a lavór. A négy nagyobb gyereket el kell kísérni az iskolába, mert nagyon féltik őket. Érthető, a környék nem túl barátságos. Kettő a város egyik végébe, másik kettő a város másik végébe jár iskolába. Mari ilyenkor a bevásárlást is elintézi, a családipótlék-kiegészítő csekket viszont csak egyetlen, az önkormányzat által kijelölt boltban lehet beváltani. Ez több óra gyaloglás. Mari húszliteres lábasban főz, ha teheti, naponta, ha teheti, húst is, ez több tíz kiló nyersanyag hazacipelését és feldolgozását jelenti. Ilyenkor az ételből a szomszéd házban lakó nagyszülők, a velük lakó testvérek és azok gyerekei is kapnak.
Mari árván nőtt fel, rokonok nevelték, fiatalon költözött össze Barnával, és gyorsan jöttek a gyerekek. Az ostoba előítéletekkel szemben fontos azt az - ép ésszel egyébként evidens - tényt hangsúlyozni, hogy a cigány asszonyok sem kipottyantják a gyerekeiket. Mari - hajolgatva, cipelve, lábasokat, szatyrokat, vizeskannákat, kádakat emelgetve - kihordta, aztán szenvedve megszülte bizony mind a hatot. Egy roma nőnek közben még azt is el kell viselnie, hogy lépten-nyomon a fejéhez vágják: minek csinálnak annyi gyereket.
Marit a kórházban
- Sárikával vajúdott - kifejezetten kioktatták, hogy az orvosi fizetésből is nehéz egy vagy két gyereket eltartani, akkor mit képzelnek a cigányok hattal. Mari szült. Nem vitatkozott. Nem is az a fajta. Csöndes asszony, bár határozott és véleménye is van.
Reménykedik, hogy jobbra fordul a soruk, bízik az urában. Szeretik és becsülik egymást, de meséli, hogy kezdetben nem volt könnyű Barnával. Mari mindig is kitartó és hűséges volt, Barna pedig most minden erejével a családjára akar összpontosítani. "Küzdöttem, hát, tudod, eddig is."
A roma, romungro szokások és a hagyományos szerepkövetelmények inkább megkönnyítik valóban küzdelmes mindennapjaikat. Míg nekem éppen gondot okoz a társadalom által felkínált hagyományos, nememhez társított szerep szűkös választéka, Marinak világos és vállalható kereteket biztosít az anyaság, a feleségszerep sajátosan roma kulturális jegyeket is magán viselő forgatókönyve. Mindenesetre Mari a gyerekeinek többet és jobbat akar, mint ami neki jutott.
A lányokra különösen vigyáznak, nehogy idő előtt megszökjenek, vagyis összeálljanak egy fiúval és túl korán gyerekeket szüljenek, mert itt nem ritka, hogy tizenhárom éves kamaszok összeköltöznek. Marika, a nagyobbik lány - kislány és felnőtt nő közötti átmenetben - visszahúzódó, oldalán mindig valamelyik kisebb testvére. Sejtelmem sincs, hogy mit tud a szexről, amennyit talán a valóságshow-kból meg a beszélgetős műsorokból fel lehet szedni, mert még az anyja sem beszél neki erről, náluk az ilyesmi tabu. Viszont egyik alkalommal ellógott az iskolából a barátnőjével, és véletlenül lebukott, Barna meglátta őket. Marika otthon nagyon kikapott, az apja őrjöngött, zsinórral verte el. "Már arra is gondoltam, hogy megszökött, hát rendesen, valósággal leizzadtam, de jobban megbántam a verést, mint ő a csavargást."
Megkérdeztem Barnától, hogy tulajdonának tekinti-e a feleségét, azt válaszolta, hogy kié lenne, ha nem az övé. Elmagyarázta, hogy ő a "góré", de Mari osztja be a pénzt. Egyébként nem régen úgy döntöttek, hogy nem vállalnak több gyereket. "A gyerek az élet értelme, azért élek és dolgozok, hogy nekik legyen" - ez Barna hitvallása, Mari pedig úgy gondolja, hogy egy cigány asszony a gyerekei által, anyasága által tölti be küldetését a földön.
Mennyire mások vagyunk, Mari és én. Azt hiszem, belerokkannék az életébe, ha cserélnünk kellene.
Szeretjük egymást. Jó ülni a konyhájában, finomakat főz, direkt nekem, igazi cigány kaját.
Bódis Kriszta
