"Férfi és nő között az egyetlen különbség nemi jellegű." A megkérdezett férfiak nem osztják ezt a nézetet. Inkább jót röhögnek egymás történetein, és megállapítják: valószínűleg ugyanazt a nőt vették feleségül.
"Hirtelen ott egy másik ember, bepakol a szekrényedbe, a megszokott rendből káosz lesz, csupa idegen dolog - melltartók, bugyik, kenceficék, betét - mondja a hetedik éve házas Béla. - És a betét nem jár egyedül, jön vele a ragasztócsík is. Pedig csak egy egyszerű papírcsíkról van szó, amit máskülönben az ember észrevétlenül felkap és a szemetesbe hajít. Ez a bizonyos, ez az intimbetétcsík azonban vérlázító hatást kelt bennem." Ráadásul Béláné más dolgokat is széthagy. "Többször megfigyeltem, hogy amerre jár, egyszerűen kihullanak a kezéből a dolgok. Vállára fekteti a telefont (drót nélküli), ráhajtja a fejét, közben még három dolgot csinál és mászkál. Így fordulhat elő, hogy nekem kell megkeresnem az összelisztezett kagylót mondjuk a fürdőszobában a vécétartály tetején."
Zsolt szkeptikus. Úgy véli, sarkalatos kérdés a rendrakás, de legyen meg mindenkinek a maga feladata. "Az nagyon helyes, hogy már a kapcsolat elején tisztázódnak dolgok - szögezi le. - Mit lehet, és mi az, amit nem szabad nekünk csinálni. Mondjuk mosogatni, főzni vagy takarítani."
Szatyrok és rongyok
Biztos van olyan férfi, aki szívesen elkíséri párját a boltba, de a nők jobb, ha előtte meggyőződnek arról, hogy ezerből ahhoz az egyhez mentek-e hozzá.
"A feleségem a kínálatot látva a következőkre jön rá. A vitaminhiány csak érdekes alakú gyümölcsökkel pótolható. Szükség van gyenge minőségű, olcsó ruhákra a család minden tagjának. Szükség van mindenféle misztikus tisztítószerre, például kétkomponensű izére és különböző, sosem hallott nevű fűszerekre." További rizikófaktor a vásárlás idején az "összefutás". "A közértben szembejött egy kolléganőm és a párja. Bemutatkozás után tizenöt másodperccel az amúgy ismeretlen két nő úgy tárgyalt az áruválasztékról, hogy tőzsdei elemzők sírva könyörögnének a módszertanért. Az inspiratív találkozás hatására megvásároltuk az áruházat meg a parkolóból egy kicsit, a bank pedig pezsgőt bontott, amikor lehúzták a kártyámat."
Zsolt segít lehűteni a kedélyeket. "Tapasztalataim szerint nagyon ritka az a nő, aki úgy vesz ruhát, hogy nem jut vasárnapi ebédre. Meg kell hagyni neki ezt a kis tébolyt. Inkább magának vegyen, mint kifejezetten buzis holmikkal lepjen meg minket."
Válaszadóink maguk sem tudták eldönteni, mit viselnek rosszabbul. Ha távollétüknél fogva nem tudják pénzügyileg kontrollálni a helyzetet, vagy ha jelen kell lenniük, és segíteni a választásban. Zsolt szerint utóbbi esetben sincs veszve minden. "Erőszakos vagy végtelenül naiv férjek elkövetik azt a hibát, hogy beleszólnak a ruha kiválasztásába. Nem szabad. A >>na, milyen?<< kérdésre csak pozití választ adjunk, ha nem tetszik a kiválasztott ruha, semlegesen reagáljunk. " Béla az őszinteséggel rég leszámolt e téren. Mint mondja, hosszú évek tapasztalatai alatt rájött, hogy a nőnek önigazolásra van szüksége, nem pedig véleményre. "Számtalan túldrámázott öltözködési rituálé után mára letisztult válasszal kezelem a szituációt: >>Azt vedd fel, amiben a legjobban érzed magad. Rajtam kék farmer és a kockás ing lesz. << Ekkor támpontot adtam neki, de semmi konkrétumot nem mondtam. Ebből nem lehet baj."
Ha a feleség állandó küzdelmet folytat a súlyával, az nem csak az öltözködést bonyolítja. "Halálom a fogyókúra. Ez sarkalatos pontja a kapcsolatunknak. Mára, nem kis örömömre, kialakult egy olyan állapot, ami mindkettőnk számára elfogadható, és már nem az határoz meg mindent, hogy mit eszünk és hányszor."
Ugyanakkor az sem mindig jó, ha a nőnek van étvágya, és noha nehezen tudják eldönteni, mire is vágynak, egy ételféleség mindig nyerő: amit éppen a férfi fogyaszt. Péter négy éve ismeri a menyasszonyát, idén készül feleségül venni, de szándékát a következő jelenet rendre megingatja: "Adsz egy falatot? - Persze, tessék. (Szünet.) - Adsz még egyet? - Éhes vagy? Szedjek neked is? - Nem, csak megkóstolom." És ez így megy, amíg van a tányéron. Péter általában akkor kezd üvölteni, amikor a kést is kiveszik a kezéből - csak egy pillanatra persze.
Ha viszont a nő főz, más szabályok érvényesek. Körülbelül azok, mint a ruhaválasztásnál. "Az ebédet értékelni kell. Mindig. Persze pozitívan. Egyszer elkövettem azt a hibát, hogy igazat adtam a páromnak: tényleg íztelen volt kicsit az étel. Bement sírni a fürdőszobába."
A párterapeuták szerint a legtöbb kapcsolati probléma kommunikációval megoldható. Vagy éppen előidézhető - telefonnal.
"Rám telefonál egy nap százszor, és olyan kérdéseket tesz fel, ami épp az eszébe jut. Aztán elkezd egy mondatot és félbehagyja. Ez a specialitása. Én a telefonban tőmondatokban beszélek, nála legkevesebb harminc perc egy hívás. Ötször köszön el."
Attila nem is bánná a hosszú beszélgetéseket, ha párja ezzel ki is fogyna a szuszból. Ám ez csak a bemelegítés. "A nőknek megbeszélési kényszerük van. Végigültem egy háromórás tárgyalást, előtte intenzíven dolgoztam. Hazamegyek, és nem akarom azt hallgatni, hogy a Pistike meg a Józsika meg az akármilyen tanárnő mit csinált és hogyan csinálta. Legfeljebb szombat reggel, tizenhárom óra alvás után vagyok hajlandó számomra egyébként felesleges információkat befogadni."
Szőnyeg alatt
Vajon milyen utat követnek a férfiak akkor, ha végleg egyértelművé vált: ott a probléma, és se átugrani, se megkerülni nem lehet? Elsősorban a nemszeretem utat. Õk többnyire később érkeznek ehhez a ponthoz, mint a nők, és mintha kényszeredettebben vennének részt a kezelésben. Benyomásaink szerint ennek többek között az lehet az oka, hogy az ügyek kisebb hányada az, amikor ők a probléma artikulálói. Míg az átlagnő - hogy ilyen csúf fogalmat használjunk - boldogan elemez minden nüansznyi eltérést, addig az átlagos férfi nyugalom utáni vágya fontosabb, mint a konfliktusok kirobbanása. A nők többsége szeret beszélgetni a kapcsolatról, míg a férfiak élni szeretik - nagyságrendekkel jobban. Ha csupán az együttélés technikai vonatkozásaiból, a viselkedési különbségekből adódó ütközéseket tekintjük, akkor voltaképpen a felek problémaérzékenysége és -kezelése közötti távolságon múlik, hogy az ütközési felületek éleződnek, avagy csiszolódnak.
"Sok problémát besöprünk a szőnyeg alá, és akkor elmúlnak. Szerencsére nálunk egyikőnk sem olyan háklis ezekre az apróságokra. Számomra kérdéses, hogy aki nem képes kompromisszumra, az mennyire szereti a másikat" - állítja Zsolt. Ferenc szerint már csak azért sem érdemes küzdeni, mert egy ponton túl nem lehet befolyásolni a felnőtt embert. "Vannak dolgok, amik kiküszöbölhetők némi beszélgetéssel vagy egy egyszerű kéréssel. És vannak, amiket egyszerűen tolerálni kell, mert megváltoztathatatlanok. A nők másképp látják a világot, más a kommunikációjuk. Innen eredeztethető a >>női logika<<, amit a férfiak olyan gyakran kárhoztatnak. Pedig csak nem értik."
Béla álomférjnek tűnhet azzal az elvével, hogy minden probléma alapvető megoldása a kommunikáció. "Merjünk beszélni és kérdezni. Számos kapcsolatot látok tönkremenni pusztán ennek hiánya miatt. És persze senki sem tökéletes, megbocsátani is tudni kell. A büszkeségnek, dacoskodásnak, önzésnek nincs helye egy házasságban."
Dúll Andrea környezetpszichológus hangsúlyozza, hogy néhány évtizede még a férfinak az együttélésben betöltött fő "funkciója" az volt, hogy eltartsa a családot - és ehhez járt némi szabadság is -, ma már széles körű elvárás, hogy legyen ott a szülésnél, tudjon pelenkázni, töltsön minél több időt a családjával. Egyszóval ahogyan a nők kettős hivatást visznek, úgy a férfiszerepek sem világosak. Minden pár újradefiniálhatja őket. "Ez lehetőség, de csapda is, hiszen ha nem teszik meg, akkor sokkal többféleképpen érthetik félre egymást, mint egykor. Márpedig nem jellemző, hogy a pár előre tisztázná, mik az elvárások, az >>egyezség<< általában csak érzelmi síkon tudatosul."
Környezetismeret
A környezetpszichológus úgy véli, az sem mindegy, hogy ki költözik kihez, hiszen ez nem csupán technikai kérdés, de pszichológiai értelemben territoriális-hatalmi is. "Az otthon az a hely, ahol éjszaka, sötétben is ki tudunk tapogatózni a konyhába, és megtaláljuk a narancslevet. Amint valaki beköltözik, ez megváltozik. Amíg az érzelmek erősek, könnyű felülemelkedni ezen, később éleződhetnek a térhasználati síkon jelentkező problémák. Lehajtja-e a vécéülőkét, hova dobja a zokniját, hozzányúl-e az íróasztalomhoz, becsukja-e az ajtót... Egy csomó profán probléma, amivel nem számol az ember, ha szerelmes. Hiszen senkitől sem kérdezik meg még a huszadik randevún sem, hogy kimossa-e maga után a kádat. Pedig ez a látszólag lényegtelen vécédeszka-probléma sokkal jobban kihat a kapcsolat minőségére, mint gondolnánk. Csakhogy ez a szintje a kapcsolati problémáknak hihetetlen nehezen tudatosul. Ehelyett a dolgot a másik ember tulajdonságaira vezetjük vissza, úgy interpretáljuk a helyzetet: a másik a hülye. Az emberi gondolkodás ugyanis olyan, hogy a környezethasználatból eredő problémák egy része nem tudatosul. Látszólag arról szól a vita, hogy valaki becsukja-e az ajtót. A háttérben viszont az az egyik igazi kérdés: mennyire számítok én ebben a kapcsolatban? Jelen vagyok-e akkor is, ha fizikailag nem? Vagy a rám jellemző ajtóállással kell jeleznem, hogy tényező vagyok? Akié a tér, azé a hatalom. Nem véletlen, hogy a legtöbb háborút terekért vívják."
Ám zavar nemcsak abban uralkodik, hogy a környezet vagy a másik ember hibás-e egy irritáló helyzetért. Ugyanilyen visszatérő tévedésünk, amikor a konkrét személynek rójuk fel a neme által kötött viselkedésmódokat is. A szakember szerint például az otthon a nőknek érzelmi fogalom: a társas kapcsolatokat, a biztonságos közeget jelenti. A férfi számára viszont inkább a státus, a presztízs kommunikálásának eszköze. "Nem véletlen, hogy ők inkább szeretik a teret kívülről dekorálni: a kertet, a homlokzatot szépítik, míg a nőket jobban izgatja a lakberendezés. A férfi akkor érzi jól magát, ha nincs minden elvágólag elhelyezve. Ettől függetlenül a terek átláthatatlansága idegesíti. Kutatásaink azt jelzik, hogy a férfi nem szeret és nem is tud keresgélni, ezért rosszul viseli a nő által felállított szisztémát. A nőt viszont esztétikailag zavarja a rendetlenség, úgy éli meg, hogy nincs kontrollja a dolgok felett."
Mi sem tűnik könnyebbnek annál, mint a másik kedvéért változtatni egy-két apró szokásunkon. Megegyezünk, hogy eztán másként lesz, és szabályokat állítunk fel. De aztán minden marad a régiben. Vajon miért?
"Az efféle szokások hiába tűnnek apróságoknak, nagyon mélyen rögzülnek - magyarázza Dúll Andrea. - Hiszen nem tudatosult automatizmusok. Egy kapcsolatba mindenki hozza magával a >>környezeti önéletrajzát<<, mindazt, ami gyerekkora óta napi ismétlésekkel beléivódott. De nem lehetetlen változtatni ezen, ha megvan rá a motiváció - mondjuk a kapcsolat fontossága."
