NYÁRI PROGRAMAJÁNLÓ - rés a présen

„A gyerekkórházi munka a prioritás”

Kamilla-Karamella Drrrrr, azaz Vági Zsuzsa bohóc

  • 2019. július 20.

Színház

rés a présen: Tényleg bohóc a foglalkozásod?

Vági Zsuzsa: Igen, bohóc vagyok, a nevem Kamilla bohóc, de amióta bohócdoktorként is dolgozom a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnál – az alapítás óta, azaz bő 22 éve –, az­óta a Kamilla-Karamella Drrrrr a teljes nevem. A Kamilla nagyon egészséges, a karamella édes, de időnként odakozmál, a Drrrr pedig azért van, mert szeretek motorozni.

rap: Miről szól a Kamilla Cirkuszvilág?

VZS: Ez a helyszín neve a Gyerek Szigeten, ahová a cirkuszművészet minél több ágát igyekszem meghívni, hogy találkozhassanak vele a gyerekek, sőt bele is kóstolhassanak. Mivel az Állami Artistaképző Intézetben tanultam, amint módom nyílt rá, meghívtam a tanáraimat, hogy tartsanak foglalkozást a Gyerek Szigeten. Csodás, ugyanakkor hihetetlenül nehéz művészetnek tartom a cirkuszi artisták munkáját, és ezzel tudtam picit hozzájárulni, hogy a közönségükkel, esetlegesen a jövő cirkuszművészeivel közelebbi kapcsolatba kerülhessenek. Több fiatal is nálunk találkozott először közvetlenül az artistasággal, amit azóta is gyakorol.

rap: Kik a munkatársaid a Gyerek Szigeten?

VZS: Elsősorban a bohócdoktor társaim, de régóta együtt dolgozunk például Gönczi Robival, aki az egyik Waldorf iskolában fantasztikus zsonglőrképzést is nyújt a fiataloknak, és időnként elképesztő tehetségeket ismerünk meg az ő jóvoltából. De Turai Bálint és Szakács Ildikó is, és már jó pár éve a Rippel fivérek is állandó partnereim ennek a rendezvénysorozatnak a kivitelezésében.

rap: Honnan indítottál és hogyan értél el idáig a pályádon?

VZS: Az Artistaképző Intézet kísérleti bohócképzése után rengeteg szabadtéri rendezvény, népünnepély, vidéki és fővárosi művelődési házi gyermekelőadás részese voltam. Imádtam az antivilágban, amikor iskolás és óvodás korú gyerekekkel töltötték meg a jó kis lerobbant művelődési házi nézőtereket, és fantasztikus hangulatban, óriási öröm és szeretet közepette zajlott minden műsor. Aztán néhány évig a Cigánykerék című tévéműsor szereplőiként is sokan megismerhettek bennünket. Később befogadó színházakban játszottunk egyre inkább színházi formában. Nemes-Nagy Ágnes, Mosonyi Aliz, Kipling s legutóbb Dániel András meséiből állítottunk gyerekszínpadra előadást. Közben, immár jó 22 éve, a gyerekkórházi munka lett számomra a prioritás. Itt az improvizáció, az érzékeny figyelem teszi nagyon izgalmassá a feladatot, és az is, hogy a kórházban a gyerek egészséges „részét” aktivizáljuk, amivel indirekt módon segítjük a gyógyulását.

rap: Mikor találkozhatnak még veletek a kölykök a Gyerek Szigeten?

VZS: Az utolsó hétvégén (június 21–22.) is 10 és 18 óra között várjuk őket. A cirkuszi artistatanodát a Rippel fivérek artistaakadémiájának tanárai és diákjai működtetik. Találkozhatnak a gyerekek Turai Bálinttal és zsonglőrtársával, Gerivel, akik nemcsak foglalkozást vezetnek majd a kicsiknek és nagyobbaknak, de fellépőink lesznek a Poronty Cirkusz porondján is. Itt lesz látható Rolando bűvész is és a Poronty Cirkusz fő-fő szereplői: Fogas, Dudor, meg persze Kamilla bohóc. A Bohóc-Erdőbe a legkisebbeket is szeretettel várjuk, hogy bejárják egészen a bálna hasától az oroszlánok szájáig minden zegzugát.

rap: Miért jó a Gyerek Sziget?

VZS: Azért szuper jó hely, mert minden korosztály és mindenféle érdeklődésű gyerek és szülő talál olyan helyszínt, ahol jól érezheti magát, s mindezt ráadásul belépő nélkül.

rap: Gyerekkorodban ki volt a kedvenc hősöd, előadód?

VZS: Akkoriban a hősnőket kedveltem, és Elektra vagy Jeanne d’Arc szerettem volna lenni. Később Buster Keaton és Chaplin lettek a kedvenceim.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.