Színház

Stephen Dolginoff: Izgass fel!

Színház

Óriási megkönnyebbülésemre a homofóbia elleni világnapon bemutatott, meleg párról szóló előadásban lényegében nincs szó diszkriminációról. Üdítő olyan előadást látni, amelyben nem a melegekre mint kisebbségre való reflexió a lényeg.

Stephen Dolginoff darabja azt az időszakot mutatja be, amikor beverték az első szögeket a halálbüntetés és a nácizmust is tápláló Übermensch-elmélet koporsójába. A húszas évek Chicagójában Na­than Leopold és Richard Loeb brutális gyilkosságot követett el. A két fiatalember zseninek és törvény felett állónak gondolta magát, erre hivatkozva akarták elkövetni a tökéletes bűntényt, azonban hamar lelepleződtek. Perük sokkolta a közvéleményt: ekkor fordult elő először, hogy hozzájuk hasonló kaliberű tettesek csupán életfogytiglanit kaptak – a Leopold és Loeb ügy ugyanis a halálbüntetés elleni kampány részévé vált.

Dolginoff szerelmi történetbe ágyazta a bűntényt: Nathan a felbujtó, az értelmi szerző, Richard pedig csak azért segít a szerelmének, mert fél, hogy elveszíti. A Hatszín Teátrum előadásában, Pányik Tamás rendezésében lángol a szenvedély, de lenyűgöző a két szereplő (Cseh Dávid Péter és Kovács Máté e. h.) felszín alatt bujkáló, kamaszos rettegése is: az egyik attól fél, hogy gyengének látják, a másik attól, hogy eldobják. Talán elkélt volna a miliő egy kicsit részletezőbb felfestése, talán jobban bele lehetett volna ágyazni az adott korba a történetet, ami így Magyarországon kissé a levegőben lóg, de a szerzőnek alighanem szigorú elvárásai voltak a színrevitellel kapcsolatban.

Mindezt (kamara)musical formájában tálalják, ami a műfajt legitimáló, majdhogynem rehabilitáló ötlet. Értelem és érzelem feszül egymásnak a színpadon, ami a nézőben is megbizsergeti a társadalomkritikust és az ifjúkori, szerelmes önmagára való emlékezést.

Hatszín Teátrum, június 7.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.