Óriási megkönnyebbülésemre a homofóbia elleni világnapon bemutatott, meleg párról szóló előadásban lényegében nincs szó diszkriminációról. Üdítő olyan előadást látni, amelyben nem a melegekre mint kisebbségre való reflexió a lényeg.
Stephen Dolginoff darabja azt az időszakot mutatja be, amikor beverték az első szögeket a halálbüntetés és a nácizmust is tápláló Übermensch-elmélet koporsójába. A húszas évek Chicagójában Nathan Leopold és Richard Loeb brutális gyilkosságot követett el. A két fiatalember zseninek és törvény felett állónak gondolta magát, erre hivatkozva akarták elkövetni a tökéletes bűntényt, azonban hamar lelepleződtek. Perük sokkolta a közvéleményt: ekkor fordult elő először, hogy hozzájuk hasonló kaliberű tettesek csupán életfogytiglanit kaptak – a Leopold és Loeb ügy ugyanis a halálbüntetés elleni kampány részévé vált.
Dolginoff szerelmi történetbe ágyazta a bűntényt: Nathan a felbujtó, az értelmi szerző, Richard pedig csak azért segít a szerelmének, mert fél, hogy elveszíti. A Hatszín Teátrum előadásában, Pányik Tamás rendezésében lángol a szenvedély, de lenyűgöző a két szereplő (Cseh Dávid Péter és Kovács Máté e. h.) felszín alatt bujkáló, kamaszos rettegése is: az egyik attól fél, hogy gyengének látják, a másik attól, hogy eldobják. Talán elkélt volna a miliő egy kicsit részletezőbb felfestése, talán jobban bele lehetett volna ágyazni az adott korba a történetet, ami így Magyarországon kissé a levegőben lóg, de a szerzőnek alighanem szigorú elvárásai voltak a színrevitellel kapcsolatban.
Mindezt (kamara)musical formájában tálalják, ami a műfajt legitimáló, majdhogynem rehabilitáló ötlet. Értelem és érzelem feszül egymásnak a színpadon, ami a nézőben is megbizsergeti a társadalomkritikust és az ifjúkori, szerelmes önmagára való emlékezést.
Hatszín Teátrum, június 7.
