rés a présen: A fotó vagy a színház iránti szerelem volt hamarabb?
Horváth Judit: A fotózás, még az analóg korszakban kezdtem az akkori szerelmem hatására, az ő laborfelszerelésével dolgoztam ki a fekete-fehér filmre készült képeimet. Akkoriban szereztem egy alkalmazott fotós oklevelet is, amúgy magamtól, a gyakorlatban tanultam. A 2000-es évek elején lett először digitális fényképezőgépem, azóta egész máshogy lehet kísérletezni. 1995-ben kerültem a Katona József Színház művészeti titkárságára, és hét évet dolgoztam ott, de akkor még nem kötődött bennem össze a színház a fotózással. A színház légköre viszont rabul ejtett.
rap: Melyik volt az az előadás vagy társulat, amelyik kapcsán elköteleződtél?
HJ: Tíz éve dolgozom a Bozsik Yvette Társulatban művészeti asszisztensként, magától alakult ki, hogy a társulat előadásait kezdtem fotózni, kezdetleges felszereléssel, zéró gyakorlattal, és minimális tudatossággal. Pár évvel később a Nemzeti Színházhoz hívtak fotósnak, Alföldi igazgatóságának utolsó két évében fotóztam az előadásokat. Öt éve ugyanígy hívtak a Centrálba, és a régi színházamba, a Katonába, aztán három éve Ascher Tamás ajánlására az Örkénybe, és most az évad elejétől a Tháliába is. Nem vagyok nagy önmenedzselő, a munkámban viszont maximalizmusra törekszem. Egyik helyre sem jelentkeztem, így azt kell gondolnom, hogy tényleg azért kerestek meg, mert kedvelték a munkáimat.
rap: Mi a dolga egy színházi fotósnak?
HJ: Ez nem egy művészi önkifejezési forma, hanem alkalmazott műfaj. Itt nem a fotós a művész. Bár egyáltalán nem baj, ha van felismerhető stílusa. Olyan előadásképek készítése a cél, amelyek visszaadják a színpadi mű világát, megfelelve a rendező ízlésének és a színház marketingcéljainak is. Ehhez szerintem elengedhetetlen, hogy a fotós legalább nagyjából ismerje a színdarabokat, amelyeken dolgozik. Sokan gondolják, hogy minden a felszerelésen múlik, pedig a fotót nem a fényképezőgép készíti. Szerencsém, hogy lassan huszonöt éve dolgozom színpadok közelében, és nem csak akkor látok színházat, amikor dolgozni megyek, értem, érzem, szeretem ezt a világot.
rap: Milyen előadásokat ajánlanál?
HJ: A színházaim közül a Thália és az Örkény már befejezte az évadot, de Widder Kristóf rendezése, Az üvegbúra (Örkény Stúdió) látható lesz az Ördögkatlan Fesztiválon. A Katona június végéig játszik, ugyan jegy már nem sok lehet a pénztárban, a Centrál Sok hűhó…-ja nyáron megy majd Keszthelyen a kastélyparkban. Az első szeptemberi bemutatóm a Bozsik Yvette Társulat Nyaralás című előadása lesz a Nemzeti Táncszínházban. Nagyon várom az Örkényben Bodó Viktor őszi bemutatóját, a Kertész utcai Shaxpeare-mosót, amelynek már elkezdődtek a próbái, és kíváncsi vagyok, mit rendez a Katonában Székely Kriszta.
rap: Tervezel saját projektet?
HJ: Állandóan fényképezek, mindenhol fényképeket látok, enyhe szociofób lévén azonban nehéz eladni magamat; zavarba ejtő állni egy megnyitón, ahol többen néznek, és még mondani is kéne valamit. Pár kiállításom volt eddig, de azok sem rajtam múltak. Nagyon fontos, hogy elégedettek legyenek a munkáimmal, és borzalmasan jólesik az elismerés, de valahogy az önmegvalósítás része nem érdekel. Jobban esik nem látszani, a színházban érzem otthon magam.
rap: Kinek engednéd meg, hogy lefotózzon?
HJ: Arra nem szoktam vágyni, hogy valaki lefotózzon, de ha kellene, megengedném Dobos Tamásnak, bámulatosan finomak, érzékenyek a portréi.
