rés a présen

„Itt nem a fotós a művész”

Horváth Judit színházi fotós

  • rés a présen
  • 2019. július 20.

Színház

rés a présen: A fotó vagy a színház iránti szerelem volt hamarabb?

Horváth Judit: A fotózás, még az analóg korszakban kezdtem az akkori szerelmem hatására, az ő laborfelszerelésével dolgoztam ki a fekete-fehér filmre készült képeimet. Akkoriban szereztem egy alkalmazott fotós oklevelet is, amúgy magamtól, a gyakorlatban tanultam. A 2000-es évek elején lett először digitális fényképezőgépem, azóta egész máshogy lehet kísérletezni. 1995-ben kerültem a Katona József Színház művészeti titkárságára, és hét évet dolgoztam ott, de akkor még nem kötődött bennem össze a színház a fotózással. A színház légköre viszont rabul ejtett.

rap: Melyik volt az az előadás vagy társulat, amelyik kapcsán elköteleződtél?

HJ: Tíz éve dolgozom a Bozsik Yvette Társulatban művészeti asszisztensként, magától alakult ki, hogy a társulat előadásait kezdtem fotózni, kezdetleges felszereléssel, zéró gyakorlattal, és minimális tudatossággal. Pár évvel később a Nemzeti Színházhoz hívtak fotósnak, Alföldi igazgatóságának utolsó két évében fotóztam az előadásokat. Öt éve ugyanígy hívtak a Centrálba, és a régi színházamba, a Katonába, aztán három éve Ascher Tamás ajánlására az Örkénybe, és most az évad elejétől a Tháliába is. Nem vagyok nagy önmenedzselő, a munkámban viszont maximalizmusra törekszem. Egyik helyre sem jelentkeztem, így azt kell gondolnom, hogy tényleg azért kerestek meg, mert kedvelték a munkáimat.

rap: Mi a dolga egy színházi fotósnak?

HJ: Ez nem egy művészi önkifejezési forma, hanem alkalmazott műfaj. Itt nem a fotós a művész. Bár egyáltalán nem baj, ha van felismerhető stílusa. Olyan előadásképek készítése a cél, amelyek visszaadják a színpadi mű világát, megfelelve a rendező ízlésének és a színház marketingcéljainak is. Ehhez szerintem elengedhetetlen, hogy a fotós legalább nagyjából ismerje a színdarabokat, amelyeken dolgozik. Sokan gondolják, hogy minden a felszerelésen múlik, pedig a fotót nem a fényképezőgép készíti. Szerencsém, hogy lassan huszonöt éve dolgozom színpadok közelében, és nem csak akkor látok színházat, amikor dolgozni megyek, értem, érzem, szeretem ezt a világot.

rap: Milyen előadásokat ajánlanál?

HJ: A színházaim közül a Thália és az Örkény már befejezte az évadot, de Widder Kristóf rendezése, Az üvegbúra (Örkény Stúdió) látható lesz az Ördögkatlan Fesztiválon. A Katona június végéig játszik, ugyan jegy már nem sok lehet a pénztárban, a Centrál Sok hűhó…-ja nyáron megy majd Keszthelyen a kastélyparkban. Az első szeptemberi bemutatóm a Bozsik Yvette Társulat Nyaralás című előadása lesz a Nemzeti Táncszínházban. Nagyon várom az Örkényben Bodó Viktor őszi bemutatóját, a Kertész utcai Shaxpeare-mosót, amelynek már elkezdődtek a próbái, és kíváncsi vagyok, mit rendez a Katonában Székely Kriszta.

rap: Tervezel saját projektet?

HJ: Állandóan fényképezek, mindenhol fényképeket látok, enyhe szociofób lévén azonban nehéz eladni magamat; zavarba ejtő állni egy megnyitón, ahol többen néznek, és még mondani is kéne valamit. Pár kiállításom volt eddig, de azok sem rajtam múltak. Nagyon fontos, hogy elégedettek legyenek a munkáimmal, és borzalmasan jólesik az elismerés, de valahogy az önmegvalósítás része nem érdekel. Jobban esik nem látszani, a színházban érzem otthon magam.

rap: Kinek engednéd meg, hogy lefotózzon?

HJ: Arra nem szoktam vágyni, hogy valaki lefotózzon, de ha kellene, megengedném Dobos Tamásnak, bámulatosan finomak, érzékenyek a portréi.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.