Színház

A szerdáig kapható Narancsban találják a vele készült nagyinterjút. Csak online olvasható viszont Kaszás Gergő tuti receptje arról, hogyan lehet ma Magyarországon színházhoz jutni: hallgatni kell az agytrösztre.

Erkel Ferenc születésnapján, a most kreált magyar opera napján, november 7-én ünnepélyes gálával debütált az Erkel Színház. Az épület az utolsó pillanatban, sőt az után készült el, de a felújítás történetében ez cseppet sem szokatlan, inkább visszatérő mozzanat.

Elég sok irányba indulhat el, aki ki akar vándorolni az országból, és az is, aki erről színházi előadást akar csinálni. Megír(at)hat egy családtörténetet, közösségi vagy személyes élményt, monológot, vagy végezhet dokumentarista kutatásokat, és kínálhatja a nézőnek a valóság bizonyosságát, ha már a valóság megismerhetetlen.

Marie Chouinard és társulata ismét Budapesten járt, ezúttal két rövidebb mesterművel. A Mozgások Henri Michaux, a szürrealista belga költő és festő tusrajzait veszi alapul, a Gymnopédies pedig Eric Satie azonos című zongoraművére született. Michaux 1951-ben megjelent kötetének tusrajzaitól inspirálva először szólótáncot, majd - mind a 64 kalligrafikus ábrát felhasználva - az egész társulatnak írt darabot a Chouinard.

Rangos díjak, színigazgatói székek a jutalmai azoknak a színészeinknek, akik bátran kiálltak Orbán Viktor mellett. Szavazza meg a legszervilisebbet!

Férfiruhában járt, két katolikus királyság egymás elleni háborúskodásában vezérkedett, és parasztlány létére a legfelsőbb földi és égi hatalmakkal tartott fenn kapcsolatot: Jeanne d'Arc éltében és holtában sem volt problémamentes, szabványos szent. A katolikus világegyház számára semmiképp sem, hiszen végül csak az I. világháború után avatták szentté; s a művészek, írók és zeneszerzők garmadája mellett nem mellesleg a francia szélsőjobb is mindmáig különös tiszteletben tartja a felszabadító nemzeti hős emlékezetét. Az orléans-i szűz izgalmas alakját a múlt hét végén két zenés színházi bemutató is elénk állította, ami különös, de korántsem szerencsétlen egybeesés.

Mikor az angol történelem véres színpadára fellépnek ők, I. Erzsébet, a protestáns szűz királynő, Mária, a katolikus skót asszony, kinek feje, mint tudjuk, el szokott gurulni, és végül Medici Katalin francia királyné, mikor mindezeket a szereplőket már teljes pompájukban nézzük a Szkéné kis színpadán, a színészet gyönyöre tölt el, minthogy egyszerűen remek komédiások.

A "vidéki orfeusz" történetét Tolnai Ottó azonos című verseskötete alapján állította színpadra a koreográfus Nagy József. Két délvidéki világpolgár, ha összehajol. A költő a táncosban, a táncos a költőben látja tükröződni önmagát, mégsem baráti, inkább közérdekű gesztusok ezek.

Milyen az, ha erdélyi szülőfalujába tér meg a darab ikonikus "nagyfaszú kovboja"? Szikszai Rémusz előtt alig páran tették fel ezt az izgalmas kérdést. Persze azokat is majdnem egy kezemen meg tudom számolni, akik egyáltalán szembe mertek menni azzal a mára megdőlt elképzeléssel, hogy Pintér Béla-darabot érvényesen csak Pintér Béla tud színre vinni.

Az év végén mutatták be az Örkény Színházban a Mohácsi testvérek A képzelt beteg című előadását, amelynek egyik főszereplőjével, a Terápia című sorozat és a Coming out színészével nem akarásról, szenvedélyről, fehérneműkről, hangoskönyvekről és éneklésről beszélgettünk.

A Kossuth-díjas rendező új előadását, Elfriede Jelinek Téli utazását január elején mutatják be a Vígszínház Házi Színpadán. Hatalomvágyról, gúnynevekről, sértődésről és a repertoárról túl hamar levett előadásokról beszélgettünk vele.

Vibráló fények, diszkózene, fekete-fehér-piros színszimbolika, plasztikus ruhaköltemények - a Justine sikkes. Minden jól áll neki: az egymás mögé sorakoztatott szalagfüggönyrétegek, amelyek megvilágítástól és vetítéstől függően jelenetről jelenetre változó teret rajzolnak ki, a szintipopos hangzás, a klipszerű tánc, a képregényes dizájn, a de Sade szellemében átírt slágerek.

Hogy mikor fog az ember gyanút, hogy nem pusztán jópofa színházi próbahelyzetet néz, hanem valami többet, nagyobbat markolót, nézője válogatja.