Színház

Parasztopera

  • Herczog Noémi
  • 2014. január 5.

Színház

Milyen az, ha erdélyi szülőfalujába tér meg a darab ikonikus "nagyfaszú kovboja"? Szikszai Rémusz előtt alig páran tették fel ezt az izgalmas kérdést. Persze azokat is majdnem egy kezemen meg tudom számolni, akik egyáltalán szembe mertek menni azzal a mára megdőlt elképzeléssel, hogy Pintér Béla-darabot érvényesen csak Pintér Béla tud színre vinni.

Érdekes módon a legvonzóbbnak épp a műfaja miatt különösen szűk rendezői mozgásteret engedő Parasztopera bizonyult. A címben rejlő kontraszt, Pintér ellentétekből gyúrt színházának alaphangja talán ebben a Darvas-Pintér-műben jelenik meg a legerősebben. Parasztvilág és operaforma; barokk recitativók, áriák találkozása az erdélyi magyar népdalokba olvasztott "képzelt Amerika" rock- és countrydallamaival: ebből a nonszensz kevercsből épül a kortárs, újnépies világ. Pintérék ikonikus előadása tavaly ment kétszázötvenedszer.

Ikonokról, fétisekről szerencsére Szikszai nem vesz, nem is vehet tudomást, de azért akadnak kötöttségek. Például ez a "hamis" opera a magyar színjátszásban szokatlan játékstílust kíván meg, amihez eredetileg a személyiség erejére építő, stilizált, eltartott, pintérbélás játék társult. A Katona nagyszínpadán a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színészei mikroporttal, többnyire profi énekhanggal szólaltatják meg Darvas Benedek zenéjét, ennek ellenére elvész valami, a "rontott" opera ezúttal nem tud kiteljesedni nagyszínpadon. Éder Enikő és Molnos András Csaba alakja megszületik, a szövegpoénok nagyrészt ülnek, de a hagyományosabb játékmód nem tudja működtetni azt a kontrasztot, amire a tenyeres-talpas opera épül. Szikszai jól érzi, hogy az operaformában stilizálni kell, és a táncbetétekben ezt el is találja, de már például a megtestesült Halál mint néma, misztikus szereplő olyan modoros, akaratlanul is humoros elem, ami kínosan hat ebben a fekete humorú tragikomédiában.

Katona József Színház, november 22.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.