Színház

"Hazádból, hogyha még bírod"

Illaberek

  • Tompa Andrea
  • 2014.01.12 14:12

Színház

Elég sok irányba indulhat el, aki ki akar vándorolni az országból, és az is, aki erről színházi előadást akar csinálni. Megír(at)hat egy családtörténetet, közösségi vagy személyes élményt, monológot, vagy végezhet dokumentarista kutatásokat, és kínálhatja a nézőnek a valóság bizonyosságát, ha már a valóság megismerhetetlen.

És összerakhat történetcserepeket is, ahogy most a Katona csinálja, ami mögött persze állhat kutatás, de nem történetet és nem is személyeset fog mesélni, hanem sok szereplőt vonultat fel, karneválszerűen. Máté Gábor rendezése sok apró mozzanatot, villanást szerkeszt (amennyire szerkeszt) laza füzérbe, és sokszor igen szórakoztatóan teszi, mert a kivándorlás témájával elsősorban szórakoztatni, nevettetni kíván. Ha ez volt a cél, az alapvetően sikerült is.

A kulcs, amelyben a darab fogalmaz, halk és inkább szerény dúr a "nagy téma" ellenére: nem kényelmetlen vagy zavarba ejtő moll, csak hangyányit pesszimista vagy elgondolkodtató, de nem is nagyot zengő dúr egy jó kis katarzissal, csak játékos és ártatlan (talán túl ártatlan) zenemű. Ahogy az első vetített képkockákon keresztül ráhangolunk, amikor Elek Ferenc különböző jelmezekben - a katolikus paptól a szerelőig - azt állítja, hogy szereti a színházat, és a kivándorlásról szeretne darabot látni, mindezt burleszk tónusban. Majd anyuka a reptéren kivándorlós mesét mond a kisfiának Andrásról, aki sztárfilmesként tér vissza egykori hazájába, ahol a király felajánlja neki a legfiatalabb lányt. Mindkét jelenet nagyon mulatságos, és a közönség vastag nevetéséből tudni lehet, örülünk Andy Vajna első színpadi megjelenítésének. A folytatás nem lesz ennyire szürreális vagy mesei, amit inkább sajnálhatunk, hiszen az apokalipszis, az őrült látomások izgalmas irányba nyitnának. Visszatérő szereplőként találkozunk egy kivándorló meleg nőgyógyász férfival, egy szerencsétlen szerelőfélével meg egy roma prostituálttal, akik majd a boncasztalon, vagyis egy nőgyógyászati rendelőben találkoznak Amszterdamban. A meleg férfi (még magyarországi) élettársi kapcsolatát hivatalossá tevő szertartását is megkapjuk, nem érdektelen jelenet. Ahogy a valahol az Egyesült Államokban előadott Háry János-részlet sem, melyet angolos akcentussal és rossz ragokkal énekelnek; "Csak az menjen katonába", szól a refrén, ha jól értem. Szórakoztató zenei villanás.

A darab nem kutatja a kivándorlás okait, de azok azért fel-felbukkannak: anyagiak, életpálya-kilátások, sodródások. Ahogy az ilyen mozaikos, posztdramatikus előadásokhoz illik, a jelenetek rövidek, a vágások, hangulatváltások élesek, nem unható meg könnyen, amire jó érzékkel ügyelnek is. A színészek itt igencsak profik, viszik könnyedén ezt a színes-szagos-szélesvásznú játékot arról, hogy emberek úgy döntenek: felülnek a repülőre, és úgy elszállnak, mint a fecske.

De tényleg ilyen könnyű?

A Katona fontos társadalmi kérdésre próbál reflektálni, amelynek bonyolult szociológiája és még bonyolultabb lélektana van, ahogy történelmi pillanatunk sem mentes az ellentmondásoktól. A színreviteli szándék tehát messzemenőleg elismerendő. Ám számos "téma" hever a lábunknál, a szegénységtől a kisebbségek bántalmazásáig, az öregek, gyerekek, határon túli magyarok és kóbor állatok ügyéig végtelen hosszan sorolható, mégsem lehet egykönnyen remekműveket alkotni belőlük pusztán a téma okán. Ahhoz jobban meg kell szenvedni őket alkotóként. Személyes, átélt, saját és valódi, belső dilemmává kéne válniuk ahhoz, hogy ne pusztán ebben a könnyed, felületes tónusban lehessen róluk beszélni. Hiszen így semminek nem lehet a mélyére látni, nem képes feltárulkozni a "menni vagy maradni" dilemmája egy pillanatra sem, az elmenetel kabaréja pedig nem válik olyan szürreális látomássá, ami egzisztenciális szorongást teremtene. Nem lettünk okosabbak, nem "tanultunk" belőle, nem kaptunk egy ismeretlen valóságdarabot, mint egy dokumentarista drámából, de régi kérdéseink sem kavarodtak fel, bizonyosságaink sem borzolódtak öszsze, kik megrendült vagy rendületlen hívei vagyunk e hazának.

Bár az előadás cirkuszelemei, amikor a kis történetcserepek a klasszikus gegek irányába mozdulnak, ahogy Keresztes Tamás gatyája lecsúszik, és tudjuk, hogy le fog csúszni, amikor derékszíját a reptéren levetetik, igazán remekek. Ahogy remek a Kiss Judit Ágnes-verset szavaló kisfiú is, és gyönyörű a vers is. Vagy a független EP-képviselő (Elek Ferenc) a maga demagóg magyarságával és hazaszeretetével. És remek Rezes Judit siratódala, amelyet magyar zenei motívumokra írtak. Drámák itt csak villanásnyi időre vannak, de azok is sokszor didaktikusak.

Ami nem látszik ebben az ügyes előadásban, hogy itt "az alkotó" - alkotói közösség - szembenézett volna a saját kétségeivel, vágyaival, veszteségeivel. Ilyen kétségek nélkül csak másokról írható előadás, kívülről. Nem az érzelmi azonosulást vagy beleélést hiányoljuk, hanem a nézőpont személyességét vagy akár a nézőpontok összetettségét.

Katona József Színház, december 8.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.