Színház

Kaddis a meg nem született gyermekért

"Akkor a boltban itt-ott beleolvastam, és éreztem valami szédületet. Gyorsan fizettem, pánikszerűen menekültem ki a boltból. Aztán a frissen zsákmányolt könyvet olvastam a villamoson, a buszon, a folyosón. A vásárlástól számított néhány óra alatt, ha jól emlékszem, el is olvastam, mohón és türelmetlenül. Aztán még többször." Így számol be a Kaddissal való találkozásáról nagyszerű esszéjében Borbély Szilárd, és én sem tudnék mást mondani arról a kísérteties tapasztalatról, amikor először szippantanak be ezek az örvénylő mondatok.
  • - urfi -
  • 2013. július 13.

Promenád - Városi sorsturizmus

A Csepeli Munkásotthonba érkező közönség buszra száll, fülhallgatót húz - és indulás után már nem érezheti magát biztonságban. Színházban ritkán leptek meg és bizonytalanítottak el ennyiszer. Ugyanis a játék tere és a szereplők köre bámulatosan tág, pontosabban behatárolhatatlan: voltaképpen minden és mindenki benne van, akit az ablakból látunk.
  • - urfi -
  • 2013. július 6.

A világ homloka

Amikor bő húsz évvel ezelőtt először láttam Cristoph Marthaler-előadást (a Murxot a berlini Volksbühnén), a színpadon tizenegy színész-zenész ült-állt és mozgott kimérten az Anna Viebrock által tervezett, fával borított teremben.
  • Csáki Judit
  • 2013. július 6.

Talált, süllyedt – így búcsúzott a Nemzeti

A Nemzeti Színház társulata gálaesttel búcsúzott el a közönségtől. A műsorra nem sikerült bejutnunk, a Bajor Gizi parkban összegyűlt hatalmas tömegben tekintettük meg, a színház előtti óriáskivetítőn.
  • Kovács Bálint
  • 2013. július 1.

Anna Netrebko

Ha sokan ásatag műfajnak vélik is, azért az opera és világa egész jól elvan mindmáig, s olykor (lásd a Met-világközvetítések sikerét) kimondottan ügyesen boldogul a technológia által felkínált új lehetőségekkel. Így aztán a legkevésbé sem meglepő, hogy egy olyan operai világsztárnak és szexszimbólumnak, mint amilyen a szoprán Anna Netrebko, helyre és letisztult stílusú személyes honlapja van, obligát rovatokkal.

Gergye Krisztián: Opera Amorale

Kortárs tánc és opera tömény, asszociációs útvesztőkkel, nehéz referenciákkal telerakott, posztmodern töredezettségű előadás, amely elsősorban az A. E. Bizottság Jégkrémbalett és Kalandra fel című lemezeinek dalaira épül.
  • Sisso
  • 2013. június 30.

Proszektúrától fogantatásig

Van itt a sarkon nekünk - akik itt lakunk a faluban - egy "házi" hajléktalanunk. Zolit mindenki ismeri, immár a barátnőjét is; néha egymás közt keresünk nekik alkalmi munkát, a környékbeli boltokból, éttermekből enni kapnak, és nyilván inni is, hisz máshogy hogyan is lehetne ezt kibírni.
  • Csáki Judit
  • 2013. június 30.

"A tragédia szórakoztató"

Tavaly év elején botrányoktól nem mentes, de az "átlagosnál" mégis békésebb pályáztatási folyamat során, egy hattagú rendezőtanács élén lett a miskolci színház igazgatója. Az első évad után beszélgettünk vele a politikusok elvárásairól, merész és kevésbé merész bemutatókról, és arról, hogy a közönséget nem nevelni kell, csak világosan fogalmazni neki.
  • Kovács Bálint
  • 2013. június 30.

Halál az alkotókra!

Ha valamilyen különös véletlen folytán leszállna Budapesten egy, az operakultúra iránt érdeklődő földönkívüli, nem kétséges, hogy elsőre körültekintve bizonyosnak vélné: hazánkban valóságos Richard Strauss-kultusz tombol.