Tánc

A hattyúk tava

  • Sisso
  • 2016. február 14.

Színház

A kecses, sérülékeny, fehér hattyú évszázadok óta a tisztaság, az átváltozás/újjászületés és a szexuális kihívás szimbólumaként jelenik meg a művészetekben. Kevés olyan koreográfus van, aki Csajkovszkij közhellyé koptatott balettjét úgy tudja aktuálisra rendezni, hogy ezek a szimbólumok jelentsenek valami igazit. A Pécsi Balett Bozsik Yvette szürreális, ijesztő koreográfiájában tűzte műsorra. Bozsik azok közé a radikális kortárs koreográfusok közé tartozott, akik – ő például egy operaházi Menyegző után – simán hivatottak voltak erre, tehát érthető Vincze Balázs felkérése a vendégmunkára, ráadásul Baranya jól képzett tánco­sai­nak tényleg kell az újragondolás. Csak időben csúszott el a dolog.
A régi, pimasz Bozsik, akinek mindig fontos volt, hogy a táncesztétikát lenyomja az új narratíva és ledőljenek a tabuk, épp nem az őszintén szembenézős időszakát éli, inkább visszavonult. Az újat mondás és lázadás így lett pazar látványba, kés­éles táncba menekülő formaiság.

A strandmedence partján rendezett születésnapi drog- és szexpartin, valamint a „mezőgazdasági múzeum” vitrinjeiben vergődő hattyúnőket megerőszakolják és megölik. Hogy kik? Hát a környezet­ká­ro­sí­tók, a teremőrök meg a mumusok. A bölcs mazochista lények mindenek fölé emelkedve tisztán látják az igazságot, a férfi-nő hagyományőrző szerelmi harcát meg a közelgő általános gonoszt. De csak nappal, mert akkor tollas a hátuk, éjjel önveszélyes particicák. Nincsen elérhető tisztaság és szabadság a darab állítása szerint, vagy majd szegény néző, aki még képes visszatérni kristálylényegéhez ebben a káoszban, eldönti, hol van. Uhrik Dórába, minden hattyúk anyjába lehet kapaszkodni. A camp látványvilág – Khell Csörsz díszletei és Juristovszky Sosa jelmezei – közepette az ő rácsodálkozós mozdulatlansága segített az erkölcstelen világ feketehattyús poklán túltenni magunkat, és felfedezni a gondolatot a tánc mögött.

Pécsi Nemzeti Színház, december 19.

Neked ajánljuk