című előadása sokban idézi az együttes korábbi produkcióit: a 19. századi orosz bürokrácia korrupt bugyraiban játszódó Osztrovszkij-darab fő cselekményszálát megtartó, ám a dialógusokat a mához illesztő dramaturgia ezúttal is úgy épít a klasszikus cselekményre, hogy közben folyamatosan el is idegeníti tőle nézőjét vetítésekkel, zenével (színpadon a Puszi együttes), songokkal és kiszólásokkal.
De ezúttal nem csak arról van szó, hogy az egyedi hangon beszélő társulat hozza a saját abszurd, nonszensz világát - új szintre lépett a TÁP által korábban kidolgozott színpadi játék minősége. Legfőképpen azért, mert kilépett eddig jellemző szubkulturális közegéből - miközben ennek báját egy pillanatra sem veszti el -, és átgondolt, remek színészi alakításokkal tűzdelt, egyenletes színvonalú, komoly téttel játszó összművészeti előadást készített. Amely rendezői inspirációit hangsúlyosan a nem realista gyökerekből, az abszurdból, az avantgárdból, no és Brechtből szívta magába. Amellett pedig, hogy flottul működik az előadás több rétege (zene, kép, szöveg), a rendező, Vajdai Vilmos munkájának nívóját jelzi, hogy milyen egységes hangon játszanak együtt a legkülönbözőbb helyekről érkező színészek. Gera Marina, Gergely Katalin, Hegedűs D. Géza, Kovács Krisztián, Lázár Kati, Szabó Simon és Thuróczy Szabolcs viszi a produkciót, a hagyományos karakterábrázolásba oltva a túlzást, a geget, az önparódiát - ez a kettősség pedig lüktető életet lehel a kissé elfeledett orosz szerző amúgy önmagában is figyelemre méltó darabjába, melynek eredeti kontúrjait a kortárs színház eszközei ezúttal nem csorbítják.
A megkent hivatalnokok és a közülük kitörni képtelen fiatalember százötven évvel ezelőtti történetét a magyar valóság keretezi: a jelenből indulunk egy kenőpénzes videóval, és a mába is érünk viszsza. Az előadás végén a színházterem ajtajában gárdisták búcsúztatnak minket.
Trafó, február 6.
