Interjú

A dinamikus élet vágya

Rátóti Zoltán, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója

  • rés a présen
  • 2011. szeptember 15.

Színház

rés a présen: Milyen tervekkel érkeztél Kaposvárra új igazgatóként, és ahhoz képest jelenleg mi a helyzet?

Rátóti Zoltán: A pályázati kiírás - és ennek értelmében az én pályázatom is - arról szólt, hogy megtervezek egy évadot, és akkor elkezdődik a felújítás. Döntően ez az ígéret határozta meg az elképzelésemet az éves műsor összeállításánál. Jelen pillanatban nem lehet tudni, mikor kezdődik el a felújítás, bár ez nem keserít el, egyszerűen tudomásul vettem.

rap: Nem nyomasztó feladat most, a legendás kaposvári színházi zsongás eltűnte után "új életet" kezdeni?

RZ: Egyáltalán nem érzem nyomasztó feladatnak, hiszen a kérdés eleve utal arra, hogy valami eltűnt. Lehet valami után sóvárogni, de ami önmagától szétzilálódott, azt lehetetlenség ugyanabban a formában újrateremteni, az erre való kísérlet nagy botorság is lenne részemről. A munkatársaimmal közösen kialakított színházi elképzelést szeretnénk megvalósítani, természetesen a munka iránti tisztelettel. Ami elvitathatatlan a kaposvári színházi műhelytől, az az odaadó, fegyelmezett munka, ami olyan biztos alapot képez, amire most is lehet építeni. Szeretnék egy dinamikus színházi életet felmutatni, ami behozza a nézőt a színházba.

rap: Hogyan alakul az évad?

RZ: Nagyon izgalmasnak és sűrűnek ígérkezik. Tizenegy bemutatónk van, melyek közül öt nagyszínpadi, kettő gyerekbérletes és négy stúdió-előadás. Szeptember 9-én indul az évad a Tisztogatással, szeptember 16-án pedig már a második bemutatónkat (A régi nyár) tartjuk. Az Emberfarm és a Portugál továbbra is a stúdió műsorán marad, a nagyszínpadon ugyanígy A nagymama és a La Mancha lovagja. Meghatározó egy vidéki színház életében, hogy minden évben öt új bemutatót kell tartani, tehát alkalmazkodnunk kell a bérletezés szabta korlátokhoz. Ettől az évadtól Bérczes László lett a színház művészeti vezetője, Tóth Marcsi a marketingmenedzser, és van egy új segédrendezőnk is, Mészáros Csilla. Színészek nem mentek el, és nem szegődtek ide erre az évadra; egészen biztos, hogy továbbra is dolgozunk majd ismert vendégművészekkel.

rap: Hosszú távon milyen arculatot szeretnél a színháznak?

RZ: Évadkezdésre megtörtént egy arculatváltás. A logót egyszerűsítettük - természetesen megtartottuk a régit, és annak kicsit frissített változatával rukkolt elő a grafikusunk, Németh Levente, illetve egységesítettük a plakátjainkat, sajtótermékeinket, hogy innentől kezdve a kiadványok külalakjában is azonosíthatóvá váljon a kaposvári színház. A hosszú távú irányt talán már jelzi az idei repertoár is; mindenképpen színesíteni szándékozzuk a palettát - a jövőben elképzelhetőnek tartom opera-előadások meghívását is.

rap: Milyen a helyi egyetemmel való kapcsolat?

RZ: Folyamatos a kapcsolat, változó intenzitással. Egyrészt van lehetőségem az itteni fiataloknak munkát adni, és megnézni, hogy profi színházi körülmények között hogyan válnak be, másrészt be tudjuk őket vonni különböző rendezvényeinkbe, akár a Versnapon, akár máskor.

rap: Kaposváron kívül hol mutatkozik meg még a színházad idén, illetve terveztek-e a bemutatókon kívüli eseményt?

RZ: Az a törekvésünk, hogy minél több helyen megmutatkozzunk. Erre most egy kitűnő lehetőség adódott, ugyanis az Őszi Fesztivál keretében már az első darabunkat, amit Valló Péter rendezett, elvisszük Budapestre, az Új Színházba. Nagyon jó lenne, ha hosszú évek szünete után beválogatnának bennünket mondjuk a POSZT-ra, de nem ezzel a görcscsel végezzük a munkánkat. Próbálunk vendégjátékoknak is helyet adni, és szeretnénk majd határon túli magyar színházaknak is fellépési lehetőséget biztosítani.

rap: Színészként, illetve rendezőként szándékozol még dolgozni?

RZ: Színészként megmarad néhány előadásom. Játszom Pesten a Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában A csábítás művészetében, a Nemzetiben a Tartuffe-ben, illetve Győrben az Equusban. Itt, Kaposváron főszerepet játszom az Amint a mennyben című darabban - szeptember 28-án indulnak a próbák. Háy János Vasárnapi ebédjét tavasszal a Budapesti Kamaraszínházban rendezem. Ugyancsak Háy János Házasságon innen és túl című művéből készült önálló estemet meghívta Pécs, miután a Nemzeti sajnos levette a műsoráról. Reményeim szerint a Pécsi Kamaraszínházban havonta látható lesz.

Figyelmébe ajánljuk