Nagyjából megszokottnak tekinthető, hogy a támogatási szerződések még mindig nem köttettek meg, és hogy mindenki hozomra dolgozik. A tavalyi zárolás azonban, ami végül elvonássá vált, tovább nehezíti a helyzetet. Úgy kell tervezni, hogy azt sem tudni, mikor jön a megítélt pénz, sem azt, hogy mennyi lesz végül, és mivel már bizonyos, hogy másodszorra is ki kell igazítani kissé az idei költségvetést... De inkább ne adjunk tippeket.
Az egészséges egyharmad
A társulatvezetők között persze nem egyenletesen oszlik el az általános komorság, Schilling Árpád például úgy nyit lapunknak, hogy "mi nem vagyunk rosszul", majd hozzáteszi, hogy jórészt a Krétakör 2008-as átalakulásának köszönhetően. "Nem kell társulatot fenntartanunk, projekteket valósítunk meg. Nyolc állandó ember dolgozik nálunk, más a helyzetünk, mint a 15-20 fős társulatoknak, akiknek állandó munkát kell adniuk ennek a sok embernek, egyben tartani őket, repertoárt kialakítani, a mi vállunkat ezek a terhek már nem nyomják. A külföldi kapcsolataink is segítettek minket, érkeztek koprodukciós pénzek a projektjeinkre, ehhez persze mindig igazítani kellett kicsit a koncepción, alkalmazni őket valamelyest a partner elképzeléseihez, de az együttműködés lehetőségét nem tekintem az alkotói szabadság csorbulásának. Ebből kifolyólag abba a projektbe tudunk belefogni, amelyikre érkezik efféle pénz, a többit jegeljük, amíg nem találunk hozzá valakit, aki beszállna." Idénre 12 és fél milliót kaptak, ez a pénz a működési költségek körülbelül ötödét fedezi. Az egészséges arány szerinte az egyharmad lenne, a többit ki kell gazdálkodnia a társulatoknak a koprodukciós lehetőségeket használva, a jegyeladásból, illetve a cégek (a jegybevételek 80 százalékának mértékében) hozzájuk is utalható társasági adójából - ezt a jogi lehetőséget nagyon fontosnak tartja.
Az elmúlt három évben különben nem pályáztak, mert közszolgáltatási szerződésben álltak a kultuszminisztériummal. "A tevékenységünknek része pedagógiai programok, konferenciák szervezése is, szóval valóban nyújtunk közszolgáltatást, bár ezért a szerződésért sokan haragudtak ránk." Ha a társulatok valamilyen mértékben rá lesznek utalva a minisztériumi támogatáson kívüli szubvenciók elérésére, az Schilling szerint versenyhelyzetet teremthet - az arra érdemes társulatok egyharmados arányú állami finanszírozására viszont szükség van, hogy a teljes kiszolgáltatottságot elkerüljék. Úgy látja, hogy a 100 százalékos, normatív támogatásban reménykedni kőszínházi típusú, a függetlenek között közegidegen gondolkodás. A működés alapjait, a műhelyek minimális infrastruktúráját vagy a befogadó játszóhelyek fenntartását például helyes, ha az állam biztosítja. A Fővárosi Önkormányzat terveit, hogy még a Katonát is "sarcolja" a bérleti díjjal, kifejezetten károsnak tartja, inkább egyes bemutatóikat kellene a társulatnak magának finanszíroznia, ezzel csökkentve a központi támogatást, ahelyett, hogy béreljék azt a helyet, amelyet egy pályázaton elnyertek arra a tevékenységre, amit folytatnak. Mindez, teszi hozzá, régi álláspontja, és független az aktuális kurzus barátságtalan lépéseitől. (A kultúrfinanszírozás leépítésének arra hivatkozó szándékáról, hogy a kultúra amúgy is felesleges, különben világosan kifejtette véleményét májusban, a life-style.hu-n Demján Sándor e tárgyban tett, emlékezetes kijelentéseit kommentálva.)
Érezhető erózió
A TÁP Színház vezetője, Vajdai Vilmos kicsit melankolikusabb Schillingnél. Ők 11 és fél millió forintot kaptak az évadra - a 3 fős társulatból nem kell senkit elbocsátani. A VI-os kategória és a függetlenekre vonatkozó minden törvényi garancia eltörlését természetesen ő is komoly fenyegetésként éli meg, az aktuálisan legkomolyabb baj azonban az, hogy egyre nehezebb próbahelyeket találni. A Tűzrakteret bezárták, a Merlinnek pedig, ahol szintén fut egy darabjuk, el kell költöznie az Átrium mozi épületébe. Előfordulhat, hogy napközben nem használt éjszakai mulatókban fognak próbálni, hisz' volt úgy is, hogy kocsmákban játszottak gázsi nélkül - vigasztalódik a társulatvezető a szűkölködés romantikájával. A Minden Rossz Varietét abbahagyják - igaz, nem tisztán külső kényszerek miatt, Vajdai szerint ugyanis lassan kifáradt a dolog. Viszont az évad során bemutatják Osztrovszkij Jövedelmező állás című darabját, és terveznek egy közeli bemutatót is Megjegyzem, különös: éppen a város közepén címmel.
Pintér Béláék kapták ugyan a legtöbb pénzt, 35 milliót a független társulatok közül, de ez az egyre csökkenő pályázati összegek miatt így is csak a fele a két évvel ezelőtti költségvetésüknek. Úgy tűnik, ebből csak egy premier jön ki, a tavaszi bemutató elmarad, vagy, ha a színházvezető rá tudja beszélni színészeit, megcsinálják ingyen. Októberben a Kaisers-TV Ungarn című darabbal rukkolnak elő: időutazás, a '48-as szabadságharc, szembesülés az apával és a heroizáló mítoszokkal, ezek a címszavak írják körül a tárgyát Pintér beszámolója szerint. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az NKA nem írja ki idén a szakmai díjakat elnyerő társulatoknak meghirdetett pályázatát, így - legalábbis ebből a szempontból - hiába nyert el A szutyok című darabjuk három díjat is (a legjobb női főszereplőét, a legjobb női epizódszereplőét és a legjobb színpadi szövegét) a POSZT-on. A szutyok koprodukcióban jött létre, jelenleg tervezett vállalkozásaikhoz viszont egyelőre nincs partnerük, a darabjaikra vásárolt jegyekből származó bevétel tekintélyes része pedig a Szkéné Színházat illeti, úgyhogy nem nagyon látják, miből tudnának pluszforrásra szert tenni, és ők is érzik, amit nem is igen kíván senki titkolni, hogy a kormányzati kultúrpolitika nem nagy barátja a független színjátszásnak.
Már most érezhető az erózió Hudi László, a Független Színházak Szövetségének (FSZSZ) elnöke szerint is. Az FSZSZ és a Mozgó Ház Alapítvány által 2005-ben létrehozott produkciós ház fenntartására 9 milliós állami támogatás érkezett. Ebből az összegből, mint mondja, evidensen nem lehet működtetni egy ilyen műhelyet, muszáj volt hát pénzt kérni az itt próbálni szándékozó társulatoktól, akik közül sokan emiatt nem is jöttek - például az idei zsűri által is kiemelkedően magas pontszámmal elismert, és a szűkös keretből aránylag sok pénzzel dotált Tünet Együttes sem engedhette meg magának. Érdek-képviseleti vezetőként is úgy látja, hogy nehéz megszervezni az együttes munkát, a színészeknek sokat kell máshol dolgozniuk, hogy megéljenek, és mindez valóban a minőség rovására megy, ami aztán hivatkozási alapjává lehet a további megvonásoknak. "Az egész, még amúgy is csökevényes, fejletlen intézményrendszer lassú leépülése zajlik - összegez. - A kőszínházakba pedig már csak azért sem lehet bemenni, ahogy Vidnyánszky Attila javasolta, mert egyszerűen nincs fogadókapacitásuk. Sokan azt fontolgatják, hogy elmennek az országból."
Hudi elkeseredésében osztozik Árvai György, az idén - ha minden jól megy - 8 millióból gazdálkodó Természetes Vészek Kollektíva vezetője is. ' egyenesen úgy látja, 1-2 év kell már csak ahhoz, hogy teljesen elsorvasszák vagy legalábbis perifériára szorítsák a független színházi tevékenységet, és csak azok élik majd túl a dolgot, akik valamiféle különalkut tudnak kötni a hatalommal. Egzisztenciát ez a munka bizonyosan nem fog már jelenteni sokaknak, akik eddig ebből éltek. Most is, amíg nem jönnek meg az elnyert pénzek, a társulat tagjai saját magánvagyonukból költenek rá. Aura című vizuális színházi produkciójukat, ami Schein Gábor és Tóth Krisztina műveinek és Szűcs Edit "kosztümfikcióinak" a felhasználásával készült, szeptember végétől láthatják a Trafóban. Szintén a Trafó kérte fel őket, hogy aktualizálják egy negyedszázada készült munkájukat a diktatúra még erősen érezhető jelenlétének, ugyanakkor lassú "megnyílásának" korszakából. A március közepére tervezett, egyelőre Eleven tér munkacímű bemutató költségeit nem az ő támogatásuk, hanem a Trafó fogja fedezni.
A legnagyobb baj abban, ami most történik, Árvai szerint az, hogy egy teljes generáció kiesik a munkafeltételek lassú felszámolásának eredményeképpen. "Aztán egy idő után biztos jönnek majd az új színházi punkok, bár én már aligha leszek köztük."
