rés a présen

„Ajánlom a selymes vizű Tiszát”

Proics Lilla színikritikus

  • rés a présen
  • 2019. július 27.

Színház

rés a présen: Mikor lesz idén a THEALTER regionális független színházi fesztivál?

Proics Lilla: Augusztus 2. és 10. között, és a korábbi évekhez hasonlóan az idén is a társadalmilag progresszív, kortárs problémára kíváncsi előadások szerepelnek a programban. A jól ismert alkotók mellett ezúttal lesznek fiatalok, illetve ez a fesztivál figyel arra is, hogy a női alkotók is kapjanak teret, továbbá az egyébként jellemzően határterületekre is kalandozó színházi előadások mellett lesz néhány kifejezett táncelőadás is. A hazai társulatok mellett szlovén, cseh és román vendégcsapatokat is láthatunk. Feszengő fesztiválnyitó helyett a THEALTER mindig performance-szal nyit, minden évben egy-egy erős állítással, ha tetszik, üzenettel.

rap: Hogyan kapcsolódsz a szervezőkhöz?

PL: Évekkel ezelőtt szegedi kollégám, Jászay Tamás ajánlására keveredtem oda – a kialakított szisztéma szerint két fesztiválkritikus működik együtt (voltak évek, hogy Csáki Judit volt a páros másik tagja) az alkotói beszélgetésekben, esetleg elsősegélynyújtásban –, örülök, hogy a fesztivál azóta is tolerál. Nekem a fesztivál önkéntes csapata és a helyi közönsége teszi még különlegesebbé ezt a kilenc napot.

rap: Melyek a főbb programpontok?

PL: Az idei program nagy dobása, hogy visszatérő előadónk, a világ élvonalbeli performere, a bolgár Ivo Dimcsev workshopot tart és koncertet is ad a fesztiválon. A 2000-es évek elején fellépett itt performerként, mielőtt világ­sztár lett. Egyébként a fesztivál ambíciója, hogy minden évben neves művészek vezette alkotócsoportokba lehet jelentkezni, elsősorban színiegyetemistáknak, határon innen és túlról. Két koprodukciós ősbemutató is lesz, az egyik az Orlai Produkcióval készülő monodráma, amelyet Járó Zsuzsa ad elő Keszég László rendezésében, a másik a Trafóval együttműködve, ezt terepmunka előzte meg, szociológus részvételével, és Gábor Sára rendezte, Kutyaportéka címmel. Továbbá az Imre Zoltán Program keretében készült táncprodukciókból is látható lesz néhány.

rap: Mik voltak a válogatás szempontjai?

PL: Az idén először nyílt felhívást írtak ki az alkotóknak, amire száznál is többen jelentkeztek. Lesznek új nevek, de többen is visszatérnek ide aktuális munkáikkal, ahogy azt a fesztivál vezetője, Balog József és csapata ízlése alakította; illetve felteszem, Jászay Tamás, az évek óta legtöbbet „látó” kritikus bele is ártja magát mindabba, amit láthatunk.

rap: Milyen egyéb programok lesznek?

PL: A hagyományokhoz híven a Csillagbörtönben is lesz előadás, illetve szegedi produkciókat is látunk majd, az utóbbi évek legerősebb drámáját, a Nyíregyháza utcát, Szilágyi Eszter Anna művét. Azután jön a már jókora nemzetközi pályát befutó, Szabó Veronika rendezte Queendom, továbbá az Alaine – Ideje a meghalásnak című bábos táncelő­adás Markó-Valentyik Annától, Ladányi Andrea rendezésében, az Alá/fölé c. szépirodalmi performance a felelősségvállalásért, az Üvegbúra az Örkény Stúdióból, valamint a szkénés Woyzeck Hegymegi Mátétól. Mivel ez egy kísérletező fesztivál, a programok túlnyomó többsége a széles közönség előtt ismeretlen vagy kevéssé ismert.

rap: Milyen helyszínek lesznek?

PL: A fesztivál fő helyszíne az előadások többségét megemelő Régi zsinagóga. A nagyobb technikai igényű előadások a Kisszínházban lesznek, valamint a Bábszínházban és a REÖK-ben, de még egy gangos ház udvarán is. Most nem lesz helyszín a Tisza-part, de ajánlom a Lapost, és a selymes vizű Tiszát.

rap: Szerinted lehet színház nélkül élni?

PL: Simán.

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”