A Miskolci Nemzeti Színház inkluzív produkciójában Velekei László koreográfus, a Győri Balett művészeti vezetője több vidéki színház képességes táncosaival dolgozott BAZ megyétől Sopronig, hogy egy inkább klasszikus baletten alapuló, de latin táncmozdulatokkal is színesített előadásban a tánc egységét mutassa fel. Ettől az előadás igen harmonikus, illetve esztétikus lett.
Lev Tolsztoj hősnőjének drámája táncban is remekül elmesélhető. A koreográfia csakis a két főhős, Anna és Vronszkij érzéseire koncentrál, ami tiszta sor. Viszonyuk tempóban, mozdulatokban is elemelkedik a báli nép, a család vagy az állomáson toporgó tömeg létezésétől. A szép pokol és az unalmas polgári lét ellenpontozásait segíti a könnyen tagolható díszlet, a fény, a szerkesztett zene és a jelmezek is. A sokszereplős jelenetek így egészen filmszerűre sikerültek.
Másrészt meg az van, hogy az alkotó felborította a regény kronológiáját, és ettől az egységes esztétika, de még a „romantikus táncjáték” műfaji megjelölés is zavarba jött. Hát még az önfeledt néző. Az öngyilkosság elhalványult, illetve meg nem történtté vált, a visszajátszásban átértékelődtek az események. A főhős Kovalovszki Boglárka, a férjet alakító Lukács Ádám és a Vronszkij szerepében táncoló Dragos Dániel lázálomszerű hármas ágyjelenete meghökkentő volt balettos körülmények között: izgalmas dramaturgiai húzás, csak nincsen folytatása. De most csak a szépre emlékezem, és azt mondom, hogy Anna örök.
Müpa, február 28.
