Az első kultúrpolitikus, aki elszánta magát arra, hogy "megreformálja" a ház működését, Rockenbauer Zoltán, az első Orbán-kormány kultuszminisztere (2000-2002) volt. A szenvedélyes operabarát triplájára emelte a ház költségvetését, és 2001-ben lett első ízben főigazgató a reformista művészek egyike, Győriványi Ráth György karmester. Győriványi fel akarta számolni a bebetonozott kiváltságok, a teljesítmény nélküli juttatások rendszerét - ahogy beszélgetőtársaink visszatérően mondták, "az utolsó szocialista nagyvállalatot". A létező szocializmusban anyagi létbiztonságot jelentett operaénekesnek lenni: ezért nem választották sokan a legtehetségesebbek közül sem a külföldi karrierépítés kockázatát. Forrásaink szerint a rendszerváltást követően Szinetár Miklós két igazgatói periódusa alatt az operaház érintetlen maradt az érdemi változásoktól. A vezetőket semmi nem szorította gazdálkodási fegyelemre: a jó szocialista kapcsolatokkal rendelkező Szinetárnak csak be kellett mennie az illetékes miniszterhez, és botránynyal, lemondással vagy előadások elmaradásával fenyegetőznie, hogy a szükséges pénzt kivasalja a kultúrpolitikából - hiszen az operaháznak nincs konkurenciája. A Rockenbauer-féle reformpolitika esélyei kimondottan jónak látszottak: a miniszter szabad kezet és viszonylag komoly pénzt kapott ambícióihoz. A Fidesz bukása 2002-ben azonban közbeszólt.
Görgey Gábor minisztersége alatt tették ki - az operaház dolgozóinak nem kis megkönnyebbülésére - első ízben Győriványit, aki később - mint látni fogjuk - szívós kitartással újra és újra visszatért (hogy aztán újra és újra, mindig más társaságban kipenderüljön). Görgey visszahozta az alig egy szempillantással előbb, 2001-ben távozott Szinetárt (és fő-zeneigazgatóként Petrovics Emil zeneszerzőt), hogy utolérhetetlen terepismerete és szituatív érzéke segítségével, valamint meglehetősen nagyvonalú gazdálkodással elkormányozza az Operát a következő, Bozóki András-féle reformnekifutás korszakáig.
Bozóki kimondottan balos érveléssel szorította volna szigorú gazdálkodásra az Operát: a kulturális esélyegyenlőség nevében kívánta az elitkultúra támogatását részben átcsoportosítani a közkultúra finanszírozására. A Magyarországon jól ismert konfliktushelyzet állt elő itt is: lehet-e valamit felülről vezényelve, kíméletlenül átalakítani, vagy rá kell bízni a változást a "reformálandó" közösség szerves fejlődésére, lassan érlelődő, autonóm döntéseire és belátására. A felvilágosult abszolutisták úgy látták, hogy a reform, mivel a társulat jelentős részének érdekeit sérti, csak felülről vezényelhető le. Ahogy egyik beszélgetőpartnerünk meglehetős kíméletlenséggel megjegyezte: "A közalkalmazotti jogviszony, a szakszervezeti tagság és az előadóművészet között áthidalhatatlan feszültség van."
Nyitóbeszéd füttykoncerttel
Az operaházba először még Hiller István vezényelt ki 2005 januárjában "kvázi miniszteri biztost", ahogy a Hillert váltó Bozóki később egy interjúban körülírta Závecz Ferencet. Ez és a 2004. decemberi Hiller-Szinetár-megállapodás a költekezés visszafogásáról egyaránt jelezte, hogy a második Szinetár-korszak a végéhez közeledik. Miután a szocialisták elengedték Szinetár Miklós kezét, Bozóki megpályáztatta a főigazgatói állást. Ezen Zimányi Zsófia nyert, aki végül mégsem vállalta a ház vezetését: forrásaink szerint többek közt Gyurcsány Ferenc telefonhívása miatt, aki óvón figyelmeztette a pénzügyi nehézségekre. Így végül az ezüstérmes koncepciót beterjesztő - a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál szervezőjeként ismert - Hegyi Árpád Jutocsa és csapata kapott lehetőséget, hogy szembeszálljon az operaház alkalmazottaival. Az összecsapás nem maradt el: már nyitóbeszédét füttykoncert fogadta, és a helyzet ezután csak romlott. A ház alkalmazottai ugyanis nem kis részben tekintélyes, életüket végigdolgozó művészek, akiknek - életkori, biológiai okokból - egyre kevésbé alkalmas a hangjuk a nagy szerepek végigéneklésére. Ugyanakkor - szemben alkalomról alkalomra hatalmas összegeket kereső nyugati kollégáikkal - a kádárizmusban, legsikeresebb korszakuk idején nem tudtak félretenni annyit, amennyiből kényelmesen megélhetnének.
A Hegyi ellen fellépők némelyike az MSZP-hez fordult, mivel kinevezője, Bozóki és a párt viszonya korántsem volt feszültségmentes, ráadásul a minisztériumból érkező, komoly politikai hátországgal rendelkező Závecz Ferenc elküldése sem növelte a frakciótagok szemében Hegyi népszerűségét. Keveházi Gábor operaházi balettigazgató például lemondásra szólította fel Hegyit, s szövegét a sajtón kívül külön elküldte a miniszterelnöknek, az Országgyűlés elnökének és az MSZP elnökének is.
Az eltökélt (mások szerint Győriványihoz hasonlóan agresszív és rugalmatlan) Hegyi csapata szétesett, munkatársai egy része (végül Kesselyák Gergely fő-zeneigazgató is) szembefordult vele, így a második Gyurcsány-kormány megalakulásakor a béke barátjának, Hiller Istvánnak nem kellett sokat gondolkodnia azon, milyen indokkal mentse fel a munkavégzés alól Hegyit és - az utolsó hetekben erősítésül ismét a házba érkező - Győriványit, aki ezúttal jóformán meg sem melegedhetett a székében. Az előzőleg a kultuszminisztérium politikai államtitkáraként dolgozó Vass Lajost nevezték ki ekkor miniszteri biztosnak az intézmény élére, aki hosszú hónapok után, már 2007-ben pályázaton elnyerte rendes főigazgatói kinevezését is Fischer Ádám fő-zeneigazgató társaságában, akit szintén Hiller nevezett ki közvetlenül. (Rossz nyelvek szerint a főigazgatói pályázat Vassra volt szabva, amennyiben nem jelölte meg az állás betöltésének feltételeként idegen nyelvek ismeretét, és mindössze szakirányú felsőfokú végzettséget, öt év szakmai gyakorlatot és büntetlen előéletet írt elő.) A fő-zeneigazgatónak közalkalmazottnak kell lennie, de Fischer - lévén világhírű karmester - gyakran nem volt itthon, így az adminisztratív terheket nem kívánta magára venni. "Elsősorban a stratégiát alakították ki és bontották le évadokra, Kovalik Balázzsal közösen" - tájékoztatta lapunkat Vass Lajos (ő és Szabó Attila gazdasági igazgató "menedzserként" vezették a házat). Fischer közalkalmazotti jogviszonyát 2008-ban szakította meg a fentebbi okokból, innentől szerződéssel végezte a munkáját. A munkába szintén bevont Kovalik Balázs rendező sem kívánt hasonló kötöttségek miatt főrendezőként dolgozni, művészeti igazgatói posztja azonban nem szerepelt az operaház szervezeti és működési szabályzatában. Az ennek módosításaihoz szükséges minisztériumi jóváhagyás azonban a ciklus végéig sem érkezett meg Hiller minisztériumából, és ez a tény sokak szerint nem független a Vass és Hiller közötti, közös kultuszminisztériumi munkájuk idejére visszanyúló személyes feszültségektől sem. Fischer Ádámot információink szerint Hiller azzal biztatta, hogy lesz elég pénz művészi elgondolásai megvalósítására: ám végül nem tudta szinten tartani az Opera költségvetését a tárca. Ez és a vezetői munkakörök definiálatlansága állandósította a feszültséget a művészeti és a gazdasági vezetés között - igaz, Kovalik és Fischer viszonya sem volt a hírek szerint problémamentes.
Kovalik szerződését évadról évadra hosszabbították meg - egészen idén nyárig. Aktuális kontraktusa lejártakor ugyanis kormányhatározat tiltotta meg - spórolási megfontolásból -, hogy az operaház bárkivel szerződést kössön vagy hosszabbítson. A biztonság kedvéért azért Réthelyi Miklós miniszter, továbbá Szőcs Géza és Halász János államtitkárok is jelezték informálisan, hogy nem vennék rossz néven a művészeti igazgató távozását. Hírlik, hogy a Fideszhez közel álló rendezők (elsősorban Káel Csaba és Vidnyánszky Attila) szorgalmazták "megfelelő helyen" Kovalik elmozdítását. A tárca azon kérdésünkre, hogy valóban küldtek-e ilyen tartalmú levelet, nem válaszolt, viszont közölték, hogy "a szerződés meghosszabbítása (...) az előző vezetés feladata lett volna". Ez azonban, mint láttuk, nem igaz. A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, úgy tűnik, még a sajtóból sem tájékozódik kormánya határozatairól.
Kovalik távozását követően Fischer Ádám is lemondott. Októberben Vass és Szabó Attila vezetői megbízását is visszavonták, sőt súlyos hiányt emlegettek, és az operaház pénzügyeinek átvilágítását kezdeményezte a minisztérium. Ki is küldték az újabb - az utóbbi szűk hat év folyamán de facto immár a harmadik - miniszteri biztost, Horváth Ádám operaénekes és kultúraszervező személyében. Decemberi sajtótájékoztatóján Vass Lajos cáfolt: nincs hiány, sőt ha bekalkuláljuk az év végéig megérkező bevételeket is a kötelezettségvállalások mellé, akkor némi többlet mutatkozik. Horváth Ádám viszont lapunknak nyilatkozva az iránt érdeklődött, hogy "ha az előző vezetőség ennyire jó helyzetben hagyta itt a házat, akkor miért nem fizették ki 4-5 hónapon keresztül azokat az előadókat, akik művészetük legjavát adták az előadásokon? Mi volt az a közel 800 millió forintnyi rendezetlen kötelezettségvállalás, amit találtunk, miközben 100 ezer forintos nagyságrendű összeg állt rendelkezésünkre az operaház bankszámláján?".
A pénz áriája
Szabó Attila szerint komoly gazdálkodási nehézséget jelentett, hogy mivel jóval a költségvetési törvény zárószavazása előtt kell évadot tervezni, a dalszínház mindig nagyjából az előző évi összeggel kalkulált. Ez a 2009-2010-es évadban háromszázmillióval csökkent, majd 2010-2011-re még ugyanennyivel: ez volt az átmeneti pénzügyi nehézségek oka, ráadásul a végelszámolásnál így is 100 milliós pluszban zárt a kassza.
Az "elszámoltatás" derűs epizódjait ismét Szőcs Géza személyzetpolitikai gegparádéja biztosította. Először felröppent a hír, hogy Ioan Holender és Harangozó Gyula, a bécsi Staatsoper leköszönt vezetői veszik át az operaházat; ez később úgy módosult, hogy Harangozó miniszteri biztosként érkezik. A kiváló művész ekkor elkövette azt a hibát, hogy még kinevezése előtt bejelentette szakmai riválisa és haragosa, Keveházi Gábor elbocsátását. Jogkör hiányában azonban a kirúgást nem állt módjában kivitelezni. Ezt követően Szőcs felkérte Harangozót, de a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - a kinevezéshez, mint megtudtuk, szükséges - jóváhagyása késett, egészen addig, amíg újabb verzió nem lépett életbe. Pár nappal később ugyanis inkább mégis Horváth Ádám miniszteri biztosi kinevezését jelentette be a kulturális államtitkár; újabb bő hét múlva azonban már inkább kettébontotta volna a feladatot, és az átvilágítási munka vezetésével Harangozót kívánta megbízni. Jelöltje azonban újfent türelmetlennek bizonyult, és posztjának elfoglalása előtt bejelentette, hogy már fel is tárt két korrupciógyanús szerződést, melyek - ki nem találják - Keveházi nevéhez fűződnek. Az elszámoltatásnak ez a kissé kapkodó módja úgy tűnik, még az e tekintetben nem túlzottan aggályos kormányszerveknek is sok volt, mert Harangozó megannyi kalandos fordulat után kikerült a képből. Az események ilyetén alakulásában (Szőcs Géza frenetikus humora mellett) állítólag az a körülmény is játszott némi szerepet, hogy Keveházi megkereste Halász János parlamenti államtitkárt, előremozdítandó kicsit a művészet ügyét.
Mindeközben Győriványi harmadszor is lehetőséget kapott, hogy nekifuthasson a reformoknak: őt még Vass nevezte ki a minisztérium engedélyével megbízott fő-zeneigazgatónak. Az ő és Horváth Ádám elképzelései azonban markánsan különböznek. A többek közt Győriványival készült Népszabadság-interjúnak már a címe is beszédes: Az operaház nem szanatórium. Míg Horváth Ádám az átalakításokra vonatkozó kérdésünkre azt felelte, hogy "az operaház a művészetről szól, vagyis az ott dolgozó művészek hangulata, biztonságérzete nagyban befolyásolja művészi kifejezésüket és munkájukat, emiatt, csupán helyzetünk megkönnyítése végett nem tartom létfontosságúnak az átalakítást". Horváth művészi elképzeléseiről a Kovalikkal kapcsolatos kérdésünkre adott válaszából kaphatunk képet: "Kovalik Balázsnak rendszeresen lehetőséget kell kapnia arra, hogy rendezői tehetségét gyakorolhassa, mind a Magyar Állami Operaházban, mind pedig más jelentős budapesti színházban, de azt, hogy ő határozza meg az operaház rendezői irányát, nem tartom fontosnak. Természetesen szükség van korszerű, modern bemutatókra, de soha nem szabad elfelejteni, hogy ez a Magyar Állami Operaház, és nem egy kísérleti teátrum, és a jegyeladási eredmények alapján határozottan látszik, hogy dalszínházunk közönségének túlnyomó része a művészet hagyományos megnyilvánulását szereti."
Horváth Ádám egy forrásunk szerint maga is szokta emlegetni, hogy feleségének nagybátyja a Fidesz gazdasági háttérembere. A nagybácsi információink szerint dr. Pap Géza, az Olajterv Vagyonkezelő Kft. ügyvezető igazgatója. A kft. 75 százalékban tulajdonolja az Olajterv Zrt.-t, amelynek Pap ebből kifolyólag igazgatósági tagja. Az Olajterv Zrt. felügyelőbizottságának tagja Jelinek Tamás a Vegyépszer megbízásából, ugyanis az Olajterv Rt. (a zrt. jogelődje) 2000-ben közös céget hozott létre az egykor Fidesz-közelinek mondott, a hírek szerint jelenleg a csőd szélén álló Vegyépszerrel. A vállalatcsoport (Olajterv-csoport) és külön a vállalatcsoporthoz tartozó Olajterv Zrt. is fel van tüntetve támogatóként Orbán Viktor felcsúti futballakadémiájának honlapján. Az azóta sokféle átalakuláson átesett cégcsoport egyes tagjainak különböző Fidesz-közeli vállalkozásokhoz kötődő kapcsolatáról 2002-ben már cikkezett a Magyar Hírlap. A Népszabadság pedig 2009-ben arról tudósított a cég szóvivőjére hivatkozva, hogy "az Olajtervet bízta meg a Nabucco magyar szakaszának mérnöki előkészítésével a Kaszpi-térségből Európa felé tervezett gázvezeték cége", hozzátéve, hogy "Magyarországon a legtöbb vezetéktervezési megbízást eddig is az ezt a munkát megszerző Olajterv kapta, amely Pap Géza áttételes többségi tulajdonában áll".
Két kiváló művész (Fischer, Kovalik) kényszerűen távozott, érkezett azonban egy nagy tudású és elszánt művész (Győriványi) - így fest az aktuális mérleg. Némelyek - félve vagy lelkesen - arra tippelnek, hogy a munkavállalói jogok kérdésére nem különösebben érzékeny Fidesz-hatalom kímélet nélkül végrehajtja a "racionális gazdálkodáshoz" szükséges átalakításokat, amíg mi a konzervatív felfogásban megrendezett klasszikusokat figyeljük. Mások szerint most sem történik majd semmi, minden marad úgy, ahogy mindig is volt. Legfeljebb majd - idővel - a nagybácsik változnak.
