Színház - Fortélyos - Brecht: Félelem és macskajaj a harmadik birodalomban

  • Csáki Judit
  • 2011. január 20.

Színház

Zsótér Sándornál mindig mindenre figyelni kell; most például arra, hogy milyen barátságosan, közvetlenül tessékel be bennünket, nagyjából húsz-huszonöt nézőt az elhagyott lakásba. Illetve hát nem is elhagyott, hanem színház céljára birtokba vett lakás ez, amolyan lakáskollégium a színművészetis egyetemistáknak - és miközben Zsótér székeket igazgat, padot tologat, segédkezik az elhelyezkedésben, máris itt vagyunk a harmadik birodalomban, mely államformáját tekintve momentán köztársaság, ez azonban ne csábítson könnyelműsködésre, óvatlan magabiztoskodásra senkit.

Zsótér rendezői - rendezőtanári - módszere transzparens: Brecht szövegét hagyja "dolgozni", a Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban címen ismert darabot, amelynek a címe is változott kissé, és a birodalom is kisbetűs lett. Tombol a náci uralom, szinte százszázalékos túlhatalommal épül be minden lakásba, családba, szekrénybe, fiókba.

A darab jeleneteiből tízet mutatnak meg a nézőknek a negyedéves színinövendékek, Máté Gábor osztálya. Ebben az értelemben klasszikus egyetemi mesterségvizsgát látunk: nem a színdarabra, hanem a csinálásra koncentrálnak a diákok, és erre épít a rendező(tanár) is. Így történik, hogy a szöveg, a szövegmondás megcsinálja magának (nekünk) a helyzetet, a viszonyokat, a jelenetet, és egyszer csak megszületik a jelenetek közt amúgy nem hiányzó dramaturgiai sorvezető, amely ezúttal nem a klasszikus dramaturgiai eszköztárból vétetett, vagyis nem mesterkélt és mesterséges összekötésről van szó, hanem egy szinte tapinthatóvá váló közérzetről: a félelemről. Mert itt a félelem uralkodik.

A fortélyos félelem, a zsigerekben lakó. Ez köti össze a Brecht-darab jeleneteit, egyenetlenül és egyenlőtlenül, de ez aztán csöppet sem zavaró. Olyik mintha egy komplett (bár rövidke) monodráma lenne: az elutazó zsidó feleség, aki nem akar nem zsidó férje terhére lenni a nehéz időkben, a szekrénybe bújva szűköli bele a telefonba a rettegést. A másik egy kerekded minidráma: anya és lánya párbeszéde a Hitlerjugend előnyeiről, a vidéki táborról, a megfelelő táplálkozásról; vagy a házaspár dialógusa, melyben a félelem spirálján a pokolig hatolva (a saját fiuk följelentésétől tartva) a lehetőségeket és veszélyeket latolgatják. A vége pedig - igaz, ez nem ebből a darabból van - a Beleegyezés, egy igazi abszurd, ad absurdum persze.

Borbély Alexandra, Ficza István, Huzella Juli, Neudold Júlia, Pálos Hanna, Radnai Márk, Rétfalvi Tamás, Simon Zoltán, Tasnádi Bence, Kovács Gergely és Tóth Eszter eltérő egyéni, ám meggyőző együttes teljesítményt nyújtva megtanulta Zsótér és Brecht leckéjét. A szereplők mindegyike fekete öltönyt vagy elegáns ruhát visel - ez egyszerre jelmez és jelmeztelenség (Benedek Mari tervezte): a semleges nem pucérság, amely a maga módján mégis a baljós emelkedettség, a "minden pillanatban mindenre készen" ruházati megfelelője. Ambrus Mari díszlete a nagyjából kiürített, lepusztított lakásban véletlenszerűen, esetlegesen otthagyott tárgyak-bútorok halmazából áll össze: ágy, íróasztal, szekrény, ronda lámpák, még rondább falvédők, no meg a szögek, ragasztott képek helye. A műfaji, formai, hangulati elemek mintegy végigvonulnak az előadáson, amit amúgy Brecht föltehetően csodálkozva és elismerőn nézne.

Mert miről van szó? A brechti tandráma megannyi jegyét magán viselő darab - amely már az emigráció idején, 1935 és 1938 közt született - Zsótér Sándor kezén nem tandrámaként működik. Vagyis nem plakatírozza a mű antifasiszta, náciellenes üzenetét, nem rágja a közönség szájába a tanulságot, bár ez sem csekély politikai és színházi tett, hanem - Sztanyiszlavszkij legnagyobb dicsőségére - bevonja őket a tanulságok mögötti darab hatásmechanizmusába. Ez persze meglehetősen közvetlenül bizonyítja a szerző zsenialitását is, aki természetesen beleépítette ezt a bizonyos lélektani, szöveg működtette dramaturgiát a műbe, lehetőséget adva a színésznek a másfajta (Brecht által teoretikusan éppen tagadott) figuraépítésre és játékra, csak éppen nem bízta a nézőre a hatásból következő tudás megfogalmazását, hanem ezt is készen, nevelő célzattal szállította neki. Ettől (is) nyertek Brecht művei és közülük is elsősorban a tandrámák azonnali, eminens aktualitást - e "plakátok" mögé nyúlva viszont, éppen a dráma immanens működőképességét kihasználva, azt előtérbe tolva tudnak ezek a művek újra és újra aktuálissá válni. Mármint ha a kor, a játszás kora amúgy gondolkodik erről. Hát most ez a mi harmadik birodalmunk éppen erőteljesen gondoskodik. Erről is.

Zsótér tehát nem szállítja vagy közvetíti Brecht tanulságait és üzenetét, hanem újrateremti őket. Ezért aztán nem elégedetten, egy frissen szerzett vagy fölfrissített tudás birtokában fordulunk ki a Blahához közeli bérház kapuján, hanem feldúlva, felzaklatva, egy súlyos érzelmi-érzéki komplexum nyomásában és nyomasztásában bóklászunk hazafelé.

Színház- és Filmművészeti Egyetem, január 2.

Neked ajánljuk