A szerdán délelőtt közzétett levél címzettje a Nemzeti Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Színházművészeti Bizottság elnöke és a kaposvári színházi képzés irányítója. Nem kevés spórolást jelent a kritikusoknak, hogy ezt a négy fontos funkciót mind egy személy tölti be, így elég volt Vidnyánszky Attilának postázni a küldeményt.
Tisztelt Elnök úr!
Örömmel üdvözöljük, hogy az origo.hu-nak adott interjújában szakmai vitát szorgalmaz a Vígszínház igazgatói pályázatáról. Teljes mértékben osztjuk ezt az igényét. Mi, hivatásos színházba járók, ismerjük a két pályázó igazgató, Balázs Péter és Eszenyi Enikő művészi-szakmai eredményeit, hiszen láttuk produkcióikat. Politikai szimpátiánk minimum bizonytalan, mivel nem tudunk arról, hogy Eszenyi Enikő valaha is kifejezte volna a pártállását. E ponton tehát a szakmai érvek ütköztetéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy mindkét aspiráns közzétegye koncepcióját, terveit. Eszenyi Enikő pályázata nyilvános. Kérjük az Ön közbenjárását, hogy Balázs Péteré is elérhető legyen, a két alternatíva összevethetősége érdekében. A pályamunkák nyilvánosságának biztosítása egy javaslat részünkről arra – amit Ön szintén hiányol –, hogy a pályáztatások átláthatóbbá váljanak.
Eredményes munkát kívánva üdvözöljük:
Színházi Kritikusok Céhe
Ezzel mélyen egyetértünk, januárban például ekképpen írtunk a nyilvános pályázatok fontosságáról szerkesztőségi cikkünkben:
Az ilyen pályázatok adnak ugyanis alkalmat arra, hogy egy színház, egy múzeum, egy kultúrház hivatalban lévő vezetőjének teljesítményét, és ezzel az intézmény teljesítményét, nyilvánosan mérlegre tegyük. Hogy eltöprengjünk arról: miért van? A nyilvános pályázat először az adott szakágban versenyző kulturnyikok fantáziáját mozgatja meg: gondolkodásra, az addigi gyakorlatok, kánonok, uralkodó ízlések felülvizsgálatára sarkallja őket. A nyilvános pályázat a talaj, amelyen kisarjad a kulturális innováció. A nyilvános beszédbe, amit a nyilvános pályázat és vele az eltérő elképzelések vitája keletkeztet, az érdeklődő nagyközönség is bekapcsolódik, hovatovább csak ily módon nyílik lehetősége a bekapcsolódásra. Az ugyanis, hogy a kultuszminiszter majd ezután is, pályáztatás nélkül is kikéri a „szakma” véleményét, a miniszter magánügye. Ezek magánbeszélgetések lesznek. A pályázati rendszer teremt intézményes garanciákat, törvényi kötelezettségeket arra, hogy ezek a beszélgetések mindenki szeme előtt, a placcon történjenek meg.
