"Bocs, sietek, hamarosan meghalok"

Nigel Charnock új előadása a Forte Társulattal

  • Kovács Bálint
  • 2011. január 27.

Színház

Nigel Charnock, a fizikai színház egyik legnagyobb alakja, a világhírű DV8 Fizikai Színház alapító tagja a Forte Társulattal készít előadást Revolution címmel. Benne Petőfi, József Attila, 56 és minden, ami forradalom.

"Ha a forradalomról készítesz előadást, de csak egy témára, mondjuk 1956-ra alapozod az egészet. Ha a táncosok a színpadon csak arról beszélnek, hogy épp lövöldöznek az utcán, és hogy mi van Sztálinnal, akkor az olyan lesz, mint egy színdarab, és a nézők agya bezárul. És ha feljön valaki a színpadra mobiltelefonnal, azonnal azt mondják, hogy hé, akkoriban még nem is volt mobil! - magyarázza a Narancsnak a készülő, nem csak táncos, inkább fizikai színházi produkció koncepcióját Nigel Charnock. - Az ilyesmi nagyon korlátozóan hat, ezért nem csak egy dologról gondolkodom. Több szabadságra van szükségem: szóljon az előadás általában a változásról, a szerelmi forradalomról, a világpolitikai forradalmakról, az egyének forradalmairól. Tény, hogy az előadás legfontosabb eleme 1956, mert most erről tudok a legtöbbet, hiszen rengeteget olvastam róla; de nem tudom, végül ez látszani fog-e egyáltalán, mert konkrétan senki nem mondja ki, hogy erről van szó. De nem az én dolgom, hogy mit ért meg a közönség, sőt: leszarom, hogy mit gondolnak a nézők, a kritikusok vagy szakmabeliek." Nigel Charnockot az Arts Council

brit nemzeti kincsnek,

a London Metro című lap pedig a fizikai színház rosszfiújának nevezte. Akárhogy is, az előadóművészt egész Európában legendának tartják részben a DV8-as karrierje, részben független előadásai miatt (amelyek közül kettőt a hazai közönség is láthatott: Gyerekek, Frank). De volt ő a Helsinki Dance Company vezetője is, munkáit pedig a kortárs táncot messzire kerülők is ismerhetik, mert ő felelt a Pet Shop Boys tévés és élő fellépéseinek koreográfiáiért. Magyarországon tavaly februárban is járt, amikor - ahogy most is - a Sín Kulturális Központ hívta meg, hogy tartson workshopot. "Nagyon jó élmény volt, úgyhogy a Sín megkért, hogy jöjjek el újra, és rendezzek valamit. Az majdnem egy éve volt: akkor kezdték a pénzszerzést." A próbák végül november végén kezdődtek a British Council, a Forte és a Sín jóvoltából.

"A próbafolyamat elején furcsa volt, és megmondom őszintén, nekem nem is tetszett, hogy mennyire közönségbarát előadás készül: Nigel bátran mer teljesen populáris, szinte kommersz eszközöket használni - mondja Sipos Vera színész, a táncosok és színészek közreműködésével készülő produkció egyik előadója. - Amit mi sose merünk megtenni, azt ő simán megcsinálja: nemcsak, hogy kellékekkel dolgozunk, de beteszi a legnagyobb hazai és külföldi slágereket, szóról szóra lekoreografálunk verseket, és a kezünkkel szívet mutatunk, amikor kimondjuk, hogy szív. Ezt itthon sokan már nem is tartják igazi művészetnek." "Igen, azt mondja, hogy mutasd a szívet, de ne úgy, ahogy csinálod, hanem a tenyered így álljon közben, az energia pedig úgy legyen koncentrálva. És akkor kiderül, hogy így már nem is megy. Ha gyakorlod órákig, akkor talán sikerül, de akkor meg már egyáltalán nem azt jelenti, mint amit először hittél" - egészíti ki Andrássy Máté színész. Az előadásban szintén szereplő táncos, Újvári Milán hozzáteszi: "Tetszik az a pimaszság Nigelben, amivel mer játszani az első körös sztereotípiákkal, például amiket mi mondunk az angolokról, vagy ők rólunk. És közben nem foglal állást, könnyeden fogja fel az egészet, mintha az előadással könnyítenénk kicsit magunkon. Nekem nagyon hiányzik a magyar kultúrából, hogy nem tudott lazítani az ilyen témákon." Charnock beszélgetésünk alatt is ízelítőt ad a sztereotípiákból: elmondja, hogy a magyaroknál depressziósabb népet még soha nem látott, pedig többször volt már Lengyelországban is. "Szörnyen pesszimisták, és meg akarnak halni: állandóan cigarettáznak, és folyton isszák a pálinkát!" A már említett lazaság miatt sem az előadók, sem Charnock

nem tart a szélsőjobboldal reakciójától

"Nem próbálom sokkolni az embereket. Ha valaki botrányról beszélne, vagy nem tartaná eléggé nemzetinek, az sokkal többet mondana róla, mint az előadásról: hogy az illető szélsőjobboldali, tehát nem akar demokráciát, azt akarja, hogy egy vezér mondja meg neki, hogy mit csináljon. Erre egyrészt annyit tudok mondani, hogy szörnyű lehet így élni, másrészt azt, hogy nem értek egyet. Ami tényleg kurvára zavar, az az, amikor emberek megtiltják másoknak, hogy azt mondják, amit szeretnének. Ott van például a sajtószabadság kérdése, ami nagyon fontos nekem. Amikor a hatalmon lévők elkezdik azt mondani, hogy én nem mondhatok ki valamit, amit szeretnék, akkor újabb forradalomra van szükség." Charnock ennek ellenére nem tervez direkt utalást a sajtószabadságra. "Azért, ha valaki megnézi az előadást, gondolhat ilyesmire. Lesz például egy jelenet, amelyben valakit lekötöznek, megtiltják, hogy azt csinálja, amit csinálni akar. Lehet, hogy erre majd azt mondják, hogy ó, ez olyan, mint amikor a sajtónak tiltják meg, hogy arról beszéljen, amiről akar."

"Nagyon frissek ezek a témák - véli Andrássy Máté. - Eleinte nem tudtuk, milyen lesz, hogy egy angol beszél majd a magyarokról, de nagyon hamar egyértelművé vált, hogy mindent átfolyat magán, mi pedig ezt közvetítjük: azt, ahogy ő egy idegen szemével lát minket, és így egyre messzebb kerülünk a konkrét témáktól. Nem olyan lesz, ahogy először gondoltuk, hogy majd végigmegyünk az eseményeken, mint egy történelemkönyv."

A felénél járó próbafolyamat igen sok színű: ottjártamkor egy táncos egy színes, ormótlan játék pisztollyal a kezében arról beszél, hogy miután a Mauserével megölt egy orosz katonát, elsírta magát - majd a társulat vadul szvinget kezd táncolni. Rövidesen elhangzik Radnóti Miklós Két karodban című verse, majd jön József Attila az Ülni, állni, ölni, halnival. Nigel Charnock hol együtt táncol a többiekkel, hol elneveti magát a maga teremtette szituációkon, és még sajátos életfelfogásába is betekintést enged: "Legyünk egy kicsit gyorsabbak! Bocs, sietek, mert hamarosan meghalok. De ezt tudtam eddig is, szóval nem gond" - mormolja az orra alatt.

"Nigel nagyon profi - mondja Újvári Milán táncos -, éjjel-nappal megszállottan az előadáson dolgozik. Ha véget ér a próba, hazamegy, és olvassa a versesköteteket, hallgatja a zenéket. Nála nincs buli a próba után, csak az előadással foglalkozik." "És pontosan tudja, hogy mit akar, hogy hogyan jusson el a-ból b-be, ez pedig nagyon ritka. Én még nem dolgoztam ilyen koreográfussal - magyarázza Juhász Kata táncos. - Ráadásul mindeközben megmarad a mi szabadságunk is." Charnock sokszor bemelegítésnek használja az improvizációt, amire akár nem is figyel oda: a lényeg az, hogy mindenki azt csinálja, ami neki tetszik. "Ez nála egy közösségépítő feladat, amiből ráadásul inspirációt is merít. Volt, hogy bekötött szemmel kellett improvizálnunk, ami persze rizikós, mert lerúghatsz akárkit, de közben teljesen más lesz a figyelmed, máshogy kezdesz viszonyulni a többiekhez" - mondja Újvári.

A próbán feltűnik, és az előadók is megerősítik, hogy 56 után a legnagyobb hangsúly a párkapcsolatokon lesz. "Végeredményben minden a szerelemről szól. A kommunikációról két ember vagy két csoport között - indokol Charnock. - Számomra erről a kommunikációról, egymáshoz kapcsolódásról szól a színház is, ezért is küldöm be az előadókat néha a közönségbe. Azt hiszem, épp ezért szeretik még mindig a színházat az emberek: mert élő, mert teljesen eredeti, és tele van kapcsolattal a két egymással szemben ülő vagy játszó csoport között. Máskülönben nézhetnének videót is, ahol át lehet pörgetni az unalmas részeket, és ki lehet merevíteni, ami tetszik."

Neked ajánljuk