Színház

Csak nők

Sógornők a Pesti Színházban

  • Csáki Judit
  • 2013. október 5.

Színház

Kérném vissza azt a jogomat, hogy szabadon gyakorolhassam a szakmámat. Szabadon elmondhassam például azt, hogy szerintem mi a probléma a Vígszínházzal - anélkül, hogy alapot szolgáltatnék politikus kóklereknek ahhoz, hogy újabb brutális pusztítást végezzenek. Nem mintha azt gondolnám, hogy kell nekik bármiféle szakmai természetű alap vagy hivatkozás...

De a Vígszínházzal bizonyos körülmények közt - és most bizonyos körülmények vannak - semmi probléma nincsen. Igazgatója, munkatársai és társulata heroikus, emberfeletti küzdelmet folytatnak azért, hogy minden este beüljön ezerhétszáz ember a nézőtérre, és lásson valami olyasmit, amit színházművészetnek lehet nevezni - és akkor ettől a ponttól jöhetne a kritika és a kritikus, hogy elmondja, milyen színházművészet az, amit ott tetszenek látni.

Tudom, persze, hogy a gagyinak, az olcsó ideologikus avagy pusztán gatyaletoló színházi tevékenységnek - nevezzék bár szórakoztatónak - könnyebb politikai pártfogást találni (mondhatnám: kormányprogram ma a kiműveletlen emberfő), de közönséget, mármint fizető nézőt arra sem könnyű toborozni (lásd a már letarolt ex-színházakat a fővárosban és vidéken).

Ha nem lennének ezek a "bizonyos körülmények", akkor sok mindent lehetne és kellene mondani a Vígszínház külső és belső körülményeiről, vagyis az előadásairól és a társulatáról (különös tekintettel a foglalkoztatásra), és ez utóbbival hamarosan mégiscsak megpróbálkozom a bizonyos körülmények ellenére. Azért a tétovaság, mert a közhiedelemmel ellentétben a kritikus ugyan sem nem fizetett ellensége a színháznak, sem nem egyik-másik-harmadik politikai vagy egyéb tábor szekértolója (ha tol szekeret egyáltalán, hát az a színházé vagy Tháliáé), viszont ugyanabban a kontextusban néz színházat és ír róla, mint amely kontextus a színház életét és vezetőjét is meghatározza. Márpedig ez a kontextus most rossz.

És akkor a Pesti Színházban frissiben bemutatott Sógornők című előadás nem rossz, bár Michel Tremblay darabja nem több és nem mélyebb, mint rögvalóságból merített élethelyzetek és sorstöredékek tetszőleges halmaza. Színházi pikantériáját az adja, hogy tizenhat évvel ezelőtt már bemutatták egyszer ugyanitt; akkor is Hegedűs D. Géza rendezte, és akkor is Kútvölgyi Erzsébet játszotta a főszerepet, azt az asszonyt, aki beragasztós kuponokban nyer óriási összeget, és a beragasztáshoz összetrombitálja rokonait és szomszédait, csupa nőt, akik aztán mind kiteregetik a teregetnivalót. Számos szerepben viszontlátjuk a régi szereplőket, mégsem mondanám szimpla koppintásnak az előadást. Egyrészt azért, mert tizenhat év egy színház, egy színész, egy rendező életében nem semmi, hanem egy nemzedék (vagy több). Másrészt azért, mert a középfajú színmű magyar szövegét ezúttal Parti Nagy Lajos írta, aki nemcsak a tőle megszokott "törött" mondatokkal színezi a figurákat, hanem az érdes dialógusokkal némi drámaiságot visz a történetbe. Ráfér.

És a színészeknek - majdnem mindenkinek - jól áll a szájára Parti Nagy szövege; még az a bizonyos rapszerű képződmény is, amely az átlagos asszonysors keserveit taglalja ironikusan. Hegedűs D. Géza a nagyjából kisrealista stílt olykor megdobja némi szürreális vízióval vagy fokozással - ebből nem ártana kicsit több, mondjuk, előadás-hossziglan, hadd örüljön a szerző, milyen jót írt -, ilyenkor vetül némi fény a Bodor Johanna által tervezett mozgásra, és ilyenkor kerül a jó helyére Csanádi Judit egyszerre kint-bent díszlete, a finom részleteivel, a számtalan különböző ülőalkalmatossággal és az apró szinteltolásokkal. Remete Kriszta ugyancsak megszokott kreativitása és ötletessége ezúttal nem a különleges, hanem a jellemekhez unikálisan igazított jelmezekben fejeződik ki.

És akkor azt látjuk, hogy Kútvölgyi Erzsébet végre méltó - ha nem is vadiúj - szerephez jutott megint, és viszi-tolja, ahogy szokta, elementárisan. És látjuk azt is, hogy Börcsök Enikő az egyik leghétköznapibb élethelyzetet, a folyamatos otthoni szexuális terrort, az ebből következő megaláztatást, kiszolgáltatottságot és tehetetlenséget egyetlen röpke monológban hogyan képes felkavaróan elővezetni, miközben flegma humora és éles nyelve a produkció szórakoztató dimenziójában is viszi a prímet. És Majsai-Nyilas Tünde flottul tapasztja Parti Nagy mondatait az ő sprőd és elviselhetetlen, boldogtalan asszonyához... Hegyi Barbarának persze ab start jól áll az úriasszony, kivált ebben az álságos, álúriasszony dimenzióban.

A többiek is, az összes nő boldogan játssza, hogy játszik; női darab ez, letudva vele egy nagy-nagy igazgatói-színházvezetői probléma. És akkor most nem beszélek arról, hogy miért nincs mégsem letudva, illetve hogyan lett itt és most is nyilvánvalóvá, hogy az említetteknek és a többinek, Igó Évának, Pápai Erikának, Halász Juditnak fölös energiái vannak. Csak mondom.

A közönség jól szórakozik; veszi a nyelvet és a szappanoperás fordulatokat egyaránt. És bár a csattanónak szánt csattanó nem csattan valami nagyot, nem tudunk meg semmi újat sem magunkról, sem a szomszédunkról - ez nincsen nagyon ellenünkre, csak kicsit. Írjuk az író számlájára - nem tévedünk nagyot.

Pesti Színház, augusztus 30.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Önkénytörvény

Jön a Szuverenitásvédelmi Hivatal, és rábök bárkire vagy bármire, újságra, szervezetre, vállalkozásra, aki vagy ami 1.) „külföldről finanszírozott”, és olyan tevékenységet végez, amely 2. a) alkalmas a „közélet befolyásolására” és 2. b) az alaptörvény öt, a tervezetben megjelölt bekezdésében megfogalmazott értékét „sérti, negatív színben tünteti fel, vagy az azok elleni fellépést támogatja”.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

„Erdélyi magyarként ideje elszakadni attól a hagy­mázas úttól, amelyen Magyarország masírozik”

A román elnökválasztás második fordulójában sikerült fordítania a függetlenként indult Nicuşor Dannak az első fordulóban az élen végzett szélsőjobboldali George Simionnal szemben. Az elképesztő fordításról, a kiugró részvételi arányról és Orbán Viktor zavarórepüléséről is beszélgettünk Eckstein-Kovács Péter egykori kisebbségügyi miniszterrel.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.