Színház

Csepp, csepp, csepp

Kávécsarnok/Május

  • 2019. november 10.

Színház

Szép Ernő e két színdarabja 2012-ben Szegeden, Bezerédi Zoltánnak köszönhetően olvadt össze. Jó ötlet volt, így talán egy kicsivel érdekesebb kontextust kaphat a két, külön-külön nem túl izgalmas előadás.

A Budaörsi Latinovits Színházban bemutatott verzió egy kellemes, nyugdíjasoknak szóló matinédarab. A két mű kontrasztja vizuálisan tökéletesen megvalósul a színpadon, de sokat hangoztatott alapigazságokon kívül semmi többletjelentéssel nem találkozunk.

A Kávécsarnok bézs színű monotonitása eseménytelen világot tár elénk: apró közeg hatalmassá nagyítva. A Május a Városligetben játszódik. Itt fordulnak az arányok: sötét van, az emberi lét apró és súlytalan.

A két rész koherenciáját nemcsak ugyanazon téma ellentétes megközelítése adja, de az erőszakos színészi jelenlét is, ami sokszor zavarba ejtő, de legalábbis kényelmetlen. Ez a Kávécsarnokban egyértelműen a komikumot hivatott szolgáltatni, de egy idő után már a folyamatos nagysádozás meg tisztelturazás egyszerűen csak idegesítő és kínos. Érthetetlen a Karolinát (eredetileg Fanny) alakító Takács Kati folyamatos sztepptáncszerű toporgása, és az is, hogy Koltai Róbertnek (Tivadar, az eredeti műben Alajos) címzett mondandóját végig a közönség felé fordulva, a nézőknek panaszkodva adta elő. Koltai Róbert a darabban egyébként Koltai Róbertet alakítja, aki lemaradt volna, nézze meg bármelyik filmjét. A szereplők olyannyira unatkoznak, hogy minden haragjukat, szexuális vágyukat és sértettségüket arra projektálják, aki éppen ott van a közelükben. Továbbá megjelenik a kuglóf, mint az anyai gondoskodás és a női nemi szerv metaforája.

A hidat a két rész között a kávéház falán lévő fekete-fehér fotó képezi. Észrevétlenül készíti fel a nézőt a második felvonás háborús övezetére. A Májusban a Tim Burtont megszólalásig idéző jelmezek és látvány egyértelműen kompenzálni próbál azért, hogy semmi újat nem fogunk látni, sem hallani. Az elején feltűnik a Sweeney Todd… Mrs. Lovettje (ott Helena Bonham Carter) és egy csapat Marilyn Manson-rajongó, meg a bácsi a lufikkal a Fel!-ből. Kétségtelenül ez az izgalmasabb része az előadásnak. Egy sötét, hosszúra nyúló hídavatással kezd, s az előző felvonásból ismert halott medikával érné el tetőpontját, ha ez nem azzal járna együtt, hogy a lány végül a szánkba rágja azt, amit már amúgy is sejtettünk. Igen, mi itt mind halottak vagyunk, ha nem tűnt volna fel a kócos hajunk, sápadtra sminkelt arcunk vagy a fekete szúnyogháló, amit az előző részben viselt ruhánk tetejére adtak! Ráadásul metafizikai magasságokba is emelkedünk, hiszen a SOTE-s lány utal arra, hogy önmagát boncolta fel. Misztikus!

A Ligetben épp egy öngyilkosságra készülő urat zavar meg egy lány és egy fiú. A hullajelölt és a kezdő prostituált között kezdődő viszony az első izgalmas dolog a két óra alatt. A Kávécsarnok anyakomplexustól szenvedő Tivadarjával ellentétben itt az apakomplexuson van a hangsúly. A fiatal, romlani vágyó lány és az idősebb, spleentől csepegő férfi héjanásza. Az előző rész „könnyedsége” után ez lenne a mondandókkal terhes befejezés.

Ám a közhely, attól még, hogy lihegve és egyre hangosabban és szenvedélyesebben mondják, közhely marad. Az emberek hangyák, porszemek az univerzumban, és nem számítanak. Hallottuk.

Budaörsi Latinovits Színház, szeptember 30.

 

Neked ajánljuk