rés a présen

Egy víz alatti táncfilm

Virág Melinda koreográfus

  • rés a présen
  • 2012. június 17.

Színház

rés a présen: Táncosként hol kezdted a pályát, és hogy lettél koreográfus?

Virág Melinda: Viszonylag későn, 21 évesen kezdtem tánccal foglalkozni Angelusz Iván tanítványaként. Nagyon nem mindegy, hogy honnan indul el az ember, milyen szellemiségben nevelkedik. A kreatív gondolkodás elég nagy hangsúlyt kapott a tanulóévek során, amit kivételes értéknek tartok. Szinte várható volt az ilyen irányú (alkotói) ambícióm - ami abban az időben és még pár évig egyáltalán nem volt tudatos. Az egyetlen, amiben biztos voltam, hogy ezen a pályán megtalálom a helyem, hiszen ezen a "csatornán" tudok igazán kommunikálni. A hazai alkotók közül sokakkal dolgoztam, és mindenkitől lehet, kell is tanulni valamit. A Közép-Európa Táncszínházban töltött két év alatt fontos tapasztalat volt a társulati létezés. Egy csapatban gondolkozni - a színpadon is -, nem csak magamban jelen lenni. Hosszan dolgoztam Gergye Krisztiánnal - szeretem a munkáiban a nyílt, merészen őszinte, zsigeri létezést. Most negyedik éve vagyok az Artus - Goda Gábor Társulata tagja.

rap: Milyennek látod az első koreográfiádat?

VM: Az Altera pars egy férfi-nő duett. Egy életszerű, párkapcsolati hisztéria humorosan groteszk tánca. Személyes élményekből született, és különös "játékot" teremtett az a helyzet, hogy a párommal ketten táncoltuk el. Téri Gáspárt kértem fel partneremnek, aki nemcsak partner, de alkotótársam is lett a produkcióban. Megszületett közöttünk egy egészen más nyelvű kommunikáció magunkról, egymásnak. Ez év januárjában újra elővettük, már sokkal távolabbról nézve a darabot és a történetet is, két másik táncossal (Molnár Zita, Mádi László - Közép-Európa Táncszínház) - ők nem egy pár. Egy másfajta élmény és feladat volt átadni egy nagyon személyes történetet, és az előadóknak sem volt könnyű egy "párkapcsolat bőrébe" bújni, még akkor sem, ha az szinte bárkire vonatkoztatható.

rap: Milyen darabokban táncolsz, és melyik koreográfiád van műsoron?

VM: Jelenleg babát várok, ma már a hatodik hónapban, így gyorsan redukálódtak azok a darabok, amikben szerepelek még. Május végéig bezárólag csinálok szinte minden tervezett előadást. Most lett vége pl. az Ulysses nappalija előadás-sorozatnak az Artusban. Úgy tervezem, hogy novembertől újra tudok játszani majd a Kvartettban (Nemzeti Színház), és a Sziszüphosz reggelijében, szintén az Artusban. Az önálló munkáim közül az Altera pars és a nemrég a KET-ben bemutatott Csendkoordináták marad műsoron szeptembertől.

rap: Szülés előtt még miben lépsz fel?

VM: A KakasKakasKakasban május 16-17-én az Artus stúdióban, valamint vár rám egy improvizáció "Venus in furs" címen, Lukács Miklós cimbalomművésszel a Monotánc Fesztiválon május 18-án, 21 órakor a Bethlen Téri Színházban (KET).

rap: Kik a kedvenceid, és mit gondolsz a hazai kortárs tánc jelenlegi állapotáról?

VM: Az utóbbi egy-másfél évben nagyon kevés alkalmam volt előadásokat nézni. Egyrészt folyamatosan dolgozom, másrészt pedig van, hogy elveszítem az érdeklődésemet a hazai munkák iránt. Nem születnek innovatív alkotások, aminek persze nagyon sok összetevője van; a hazai táncszakma rendkívül megosztott. Nagy szükség volna összefogásra, de mindenki a saját érdekeit tolja, és a szakmán belüli viszonyok többnyire sértettségekből szövődnek. Hiányzik a bizalom, és a finanszírozási rendszer is egyre lehetetlenebbé teszi a létezésünket. Alapvetően kilátástalannak látom a jelenlegi állapotot. A tánc, a színház, a kultúra válságban van.

rap: Tervek?

VM: A babavárás mellett tervezem, hogy a jövőben aktív maradok. Az említett előadásokat szeretném ősztől tovább játszani, valamint egy víz alatti táncfilm készítésén gondolkozom, aminek nyári forgatását halasztanom kell, a tervek szerint a téli hónapokra.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.