Színház

"Valaki egy bombát lökött középre"

Ha hívnák, ma is részt venne egy Fidesz-rendezvényen - mondja a hetekben másodszor is kinevezett igazgató, aki egyszerre alapító tagja a Magyar Teátrumi Társaságnak és elnökségi tagja a Magyar Színházi Társaságnak. Színháza sikereiről, a szakma két pártra szakadtságáról és a pályáztatás megszüntetéséről is beszélgettünk.
  • Kovács Bálint
  • 2013. április 13.

Katona 30 - Emlékképek

Katona 30 - Emlékképek - címmel nyílt kamarakiállítás a FUGA hátsó fertályában, amely egyfelől teljesen hagyományos fotótárlat, ami akár a színház előterében vagy büféjében is helyet kaphatott volna, másfelől pedig termékenyen kaotikus kelléktár, intimebb tér, melyben a színészek (illetve szereplők) levetett ruhái és apró használati tárgyai között sétálhatunk, mintegy a színfalak mögé jutva. E két komponens szépen kiegészíti egymást, bár nem áll egészen össze - amin talán segített volna, ha kicsit kevertebb a tárgyak és képek elhelyezése.
  • - krusovszky -
  • 2013. április 7.

A nagy füzet

Kristóf Ágota Trilógiacímű művének első részét vitte színre - Erick Aufderheyde azonos című színpadi változata nyomán - a Forte Társulat: a minimálpróza, a zöldségek nyersesége és a tornadráma misztériuma találkozik szerencsésen a színpadon, mondhatnánk, ahol a szöveg, a képzőművészet, a zene és a tánc szerves egységéből születik kortárs színház.
  • Sisso
  • 2013. április 7.

Ki vagyok én?

Úgy elröppent ez az öt év, mintha csak aludtunk volna egyet. És újra a Gothár Péter rendezte Amphitryonra ébredünk - csak most nem Kaposváron, hanem a Nemzetiben. Nincs új koncepció, csak más színészek és más kontextus. Az is elég.
  • Csáki Judit

„Nem viccből vagyok ott” – Nagy Zsolt színész

A Krétakör feloszlása után rengeteg független előadásban játszott, két éve pedig leszerződött a Nemzeti Színházba. Vidnyánszky Attila nem látja a helyét a társulatban. A távozásról, szobaszínházi előadásokról, nagyszínpadi bukásról beszélgettünk vele.
  • Kovács Bálint
  • 2013. április 2.

"Tudom, milyen országban jártam"

"Ha egy kicsit jobb lett volna a POSZT, nem kellett volna létrehozni" - mondja a Színházi Kritikusok Céhének elnöke a Hungarian Showcase-ről, amelynek keretében március 2. és 9. között húsz budapesti, független és kőszínházi előadást mutatnak be a világ harminc országából érkező, százhúsznál több színházi szakembernek.
  • Kovács Bálint

Hodworks: Ahogy azt az apám elképzelte

Legizgalmasabb konceptualista koreográfusunk, Hód Adrienn ismét a határokkal foglalkozik. Rendületlenül kordont bont, hogy újabb korlátokat találjon. Díszlet és jelmez nélkül, csupasz térben helyezi el táncosait, akik maguknak kénytelenek megteremteni az intim teret, miközben meg kell találniuk egymással és a közönséggel is az intenzív kapcsolatot.
  • - sisso -
  • 2013. március 28.

Este jó, este jó...

Este jó, este jó... címmel készített előadást Tóth Artin dokumentumfilmes és alkalmi társulata, hogy a Woman Respect 2013 alkalmából felhívják a figyelmet a nők bántalmazásának egyéni és társadalmi következményeire. Meg eleve a jelenségre, már ha valaki nem hallana nap mint nap a hírekben "szerelemféltésből" elkövetett gyilkosságokról és erőszakról.
  • Sisso
  • 2013. március 21.

Ady/Petőfi

A magyar kultúra napján ilyen című előadást nézni túlzás. De ha a Nézőművészeti Kft. is benne van: jó móka. Mert nem fáraszt nemzeti ikonjaink tankönyvszagú jellemzésével, nincs kötelező leckefelmondás. Nem köhögünk port. Scherer Péter rendezése a két költőt civilként veszi nagyító alá, sokszoros fénytörésben. Így látjuk Petőfit cikázó távgyaloglóként, vagy Ady furcsa, baljós, nagy szemeit.
  • - deres -
  • 2013. március 21.

És most hová?

Amikor Moliére "egytulajdonságú" darabjairól beszélünk (A fösvény, Képzelt beteg, Az úrhatnám polgár, de a zseniális Tartuffe is, és még sok más tartozik ide), a Dandin Györgyöt, a rangkórság komédiáját rendre kifelejtjük a sorból, pedig némi rendezői szabadossággal ez is tud "gumiból" lenni.
  • Csáki Judit
  • 2013. március 14.