Mit tennél, ha 14 éves lennél, és az iskolakezdés napján az egyik osztálytársad, bizonyos Pierre Anthon bejelentené, hogy semminek sincs értelme, és épp ezért semmit sincs értelme csinálni? Majd felmászna egy közeli fára, s onnantól kezdve minden egyes nap a tanulmányaid, a terveid, a jövőd teljes értelmetlenségének és silányságának bizonyítékaival, no meg szilvamagokkal bombázna? Megpróbálnád meggyőzni, hogy téved? S mégis, hogyan? Ezekkel a kérdésekkel indít a dán írónő remek ifjúsági regénye, hogy aztán sokkal durvább dilemmákkal szembesítse ifjú szereplőit. „Mindenki azt várta tőlünk, hogy vigyük valamire az életben. Valamire vinni pedig azt jelentette, hogy lesz belőlünk valaki, de ezt senki se mondta ki hangosan. (…) Megijedtem. Féltem Pierre Anthontól. Félelem. Még több félelem. Annál is több félelem.”
Fotó: Éder Vera
A hazájában először betiltott, majd kötelező olvasmánnyá vált regény hősei úgy döntenek, kollektív áldozatot mutatnak be: mindenkinek be kell adnia valami számára különösen fontosat, hogy meggyőzzék Pierre Anthont – s vele együtt persze önmagukat is –, hogy igenis vannak dolgok, amik számítanak. A Fontos Dolgok Halma eleinte ártatlan tárgyakból: szandálból, fülbevalóból, naplóból, bicikliből kezd összeállni. Majd jönnek az erősebb kérések – aki utoljára beadott valamit, az mondja meg, hogy mit kell leadnia a következőnek: halott kistestvér koporsóstul, szüzesség, a környéken kóborló kutya feje, mutatóujj. Nemet mondani nem lehet, kiszállni tilos, a felnőtteknek szólni képtelenség.
A jó szándékú gyűjtögetésnek induló, rövid úton pszichothrillerbe forduló játékot igen ügyesen ültették bábjátékba az alkotók: a viaszos arcú, aprólékosan kidolgozott bábfigurák akár egy Tim Burton-meséből is kiléphettek volna, de nagyon eltalálták az egyszerre vészjósló és játékos díszleteket is. A térrel már van egy kis gond: a Bábszínház kistermében nincs színpad, így az aprócska nézőtérrel egy magasságban ténykedő szereplőkből semmit sem látni, ha épp nem közvetlenül előttünk szopatják egymást orrba-szájba. A bábjaikkal igazi egységet alkotó színészek többször is dalra fakadnak: a nyomasztó hangulathoz jól passzoló Quimby-nóták működhetnének, ha nem a legnagyobb slágerek csendülnének fel – azok annyira összeforrtak Kiss Tibi és Varga Livius igen markáns hangjával, hogy a színészek előadásában inkább hamiskás karaokebetéteknek tűnnek; szándékukkal ellentétben nem aláhúzzák a történéseket, hanem megtörik a jól felépített cselekményt. Szerencsére azonban az ijesztően valóságos mese annyira erős, hogy még így is a néző arcába zúdítja az elharapódzó rettegést és az abból fakadó csoportőrületet.
Fotó: Éder Vera
A szereplők sorra adják be a nekik fontos, nagyon fontos, legfontosabb dolgokat. Amikor egy gyerek olyan áldozatot hoz, amely egyben önmaga feláldozásával is jár, az őt megtestesítő báb is felkerül a Fontos Dolgok Halmára. Ezzel az egyszerű mozdulattal igen szépen tették nyilvánvalóvá azt, ami a könyvben inkább csak sejtetve van: hogy az a gyerek onnantól kezdve nincs. Semmivé lett.
Rendező: Hoffer Károly e. h., színpadi adaptáció: Gimesi Dóra. Budapest Bábszínház, március 20.
Ajánlónk a következő előadáshoz itt olvasható.
